HTML

kis magyar fociláz - tippmix sirámok

A létbizonytalanság hatására egy ifjú, egyébként lelkiismeretes apa izzadságosan azzal kísérletezik, hogy hogyan tudná becsületes módon, sportfogadásból eltartani drága családját.

Átigazolási álhírek 1, 2

2009.12.21. 20:39 kismagyarfocilaz


Átigazolási álhírek:
2. Paul Gascoigne nem húzza többé magára a KTE mezét
Ha valaki tud még ilyen álhírt, azt várjuk ide, vagy a KTE honlapjára.

Újabb téves információt vagyunk kénytelenek cáfolni, ugyanis Paul Gascoine-nak - már az országos sajtóban is kész tényként tálalt - Kecskemétre igazolása is kacsának bizonyult. Történt ugyanis, hogy megjelent egy fotó az országos Sportnapilap címoldalán, amelyben a sokak szerint a tényleges befutott pályafutásánál többre hivatott angol futballzseni a Kecskeméti TE mezében feszít.
Tévedések sorozata vezetett a rémhír villámgyors elterjedéséhez. Történt ugyanis, hogy a kecskeméti szurkolók szűk csoportja eldöntötte, hogy Kecskemét belvárosában búcsúztatja a – mi tagadás - felemásra sikeredett őszi szezont. A társaságból aki csak tehette, a nyári meccseken hordott KTE mezbe bújt, kivéve az egyik alvezérszurkoló Kátai Eördögh Elemért, akinek nem sikerült észrevétlenül kisurrannia otthon, a lakásból. Neje kiszúrta rajta a férje által imádott lila ereklyét, és kész tények elé állította: „ha abban a lila-fehér maskarában égetsz engem a városban, válóper bead, te lakásból röpülsz, én marad, harmadik eset nincs." Így aztán végül n mínusz 1 számú szurkoló mulatott KTE mezben, s eme tevékenység fennforgása közben az Aranyhomokban záróra előtt összefutottak Paul Gascoigne-nyal, az angol futballsztárral. Az tehát nem kacsa, hogy az angol labdaművész valóban járt a hírös városban. Hogy mit keresett itt, arról alább, előbb oszlassuk el a félreértést. Gazza beszédbe elegyedett a nyilvánvalóan futballmezeket viselő társasággal, és bár az angol kiejtése olyannyira specifikus, hogy azt otthon, Angliában is csak mindössze a két szomszédos utcában értik, ott is a negyven felettiek, ám a labdarúgás nyelve nemzetközi, és ahhoz nem kell nyelvtudás, hogy valaki képes legyen értékelni azt, ha egy ember – ezúttal történetesen volt angol válogatott labdarúgó – képes tizennégy dobozos sört meginni úgy, hogy az éppen kiürített dobozzal addig dekázik, amíg a soron levőt fogyasztja, majd amikor a soron levő elfogyott, akkor az előzőt, a dekázottat oxforddal az Aranyhomok bárja sarkában szerénykedő, igen szűk nyílással rendelkező, tehát épphogy funkcionális hamutálba küldje, s az éppen elfogyasztott dobozzal folytassa a dekázást. Egyszóval a lelkesedés a tetőfokára hágott, s a barátság végül oly mélyre sikeredett, hogy Gazza végül szívesen fényképezkedett az egész társasággal, sőt, több fotón az egyik – XXXXXL-es méretű – hazai szurkoló mezét is magára öltötte. Ez került egy szemfüles sajtófotós közvetítésével az országos sajtószolgálathoz, s így terjedt el azonnal a téves hír.
S hogy Gazza mit keresett Kecskeméten? Hát Villányt. Otthon, angliai ismerősök mondták neki, hogy – és itt most a labdarúgót idézzük – „ilyen fasza hely”, úgyhogy ő azt mindenképpen meg akarja nézni, mert – itt ismét vagyunk őt idézni, még ha kitakarva is, - mert k-----ttul jó ott a pia."
Sajtóhírek szerint Villányba érkezése is emlékezetesre sikeredett, az első borpincébe beülvén ugyanis felháborodással vegyes megrökönyödéssel konstatálta, hogy nem sört szervíroztak. A hevesen – hovatovább: félelmetesen – gesztikulálva méltatlankodó sztár többször is kifejtette, ismét őt idézzük: „sz—ok bele, hogy borvidék, b---meg, sört hozzá nekem, pajtikám, vagy úgy lerendezem ezt a kócerájt, hogy o’at még nem pipáltatok.” A kilátásba helyezett fizikai inzultus miatt halálra rémült borász haladéktalanul kocsiba vágta magát, s máris robogott a közeli szupermarketba. Nagy szerencséjére a bevásárlóközpont biztonsági őre jól ismerte Gascoigne reputációját, s figyelmeztette a pórul járt borkóstoltatót, hogy eszébe ne jusson potom hat-nyolc doboz sörrel beállítani, hanem minimum két tálca sört vigyen, ha nem akar virradat előtt még egyszer fordulni. A labdarúgót utoljára a Villányi Téglagyár SE pályáján látták, késő délelőtt, miután azon frissiben leigazolt a VTSE csapatához, ennek a klubnak az elnöke volt ugyanis az egyetlen, aki bírta Gazzával a tempót, sőt, kisüstit is ittak vele, és még egy 3+2 nótát is betanított az angolnak. Gazzának azóta nyoma veszett, de felhívjuk elsősorban a baranyiak figyelmét, hogy a tavasszal nyitott szemmel járják a megye labdarúgó pályáit, mert nagy meglepetésben lehet részük.


1. Mégsem igazol a KTE-be Cristiano Ronaldo

A KTE honlapon panaszkodott basso, hogy nincsenek hírek az átigazolásokról. Erre reagált szerénységem imígyen: Hát akkor csináljunk híreket mi. Kezdem.

Hiába kezelték hétpecsétes titokként, immáron bizonyosságot nyert, hogy az információ, mely szerint a portugál Aranylabdás idegei meglazultak, nem pusztán szenzációhajhász bulvár kacsa. A sztár helyett a pszichiátere állt a mikrofonok elé, és elmondta, hogy a Real Madrid csatára besokallt a rá nehezedő elvárások súlya alatt, lámpaláz miatt kialakult pszichoszomatikus tünetei oly mértékben súlyosbodtak, hogy kénytelen elhagyni a blanco-kat. Nagy szerelmétől, a labdarúgástól persze nem akar elszakadni, ezért egy kicsi, viszonylag ismeretlen* csapatba vágyik, így vezetett az útja Kecskemétre. A város elnyerte a portugál üdvöske tetszését. Megkóstolta a Kis homokban a pacalt, az egyes busszal kiutazott az egyik bevásárlóközponthoz, ott akciós Borsodi sört vásárolt, amelyről elmondta, hogy sportszerű életmódja miatt ő ugyan nem fogyaszthatja, így nem is kóstolta, annak ellenére nagyon ízlik neki. Ugyanígy nyilatkozott a híres, kecskeméti fütyülős barackról is, noha kstolni csak a Sió kajszibaracklevét kóstolta. Sajnos azonban amikor a portugál labdaművész, aki immáron a híres szót is övel ejti, meglátta a Széktói stadiont, szomorúan csóválta a fejét: túl nagynak találta. Elmondta, hogy bár a stadion olyan, mint egy ékszerdoboz, ám lazult idegeinek még az itt potenciálisan szóba jöhető nézőszám is túlságosan sok. Információink szerint azóta már el is hagyta kis hazánkat, noha a Vasas vezetői égre-földre esküdöztek, sőt, közjegyző előtt adták írásba, hogy náluk garantáltan nem éri el a nézőszám az ezret, még akkor sem, ha a klub a Ferencváros helyett a Metallicát fogadná.

*A „viszonylag ismeretlen” kitétel miatt a klub vezetői fontolgatják, hogy bírósági úton követelnek jóvátételt, a klub jó hírének a besározása miatt. A klub ebbéli lépését a vezetéshez hasonló mértékben felháborodott szurkolók maximálisan támogatnák.

Szólj hozzá!

Egy szép szelvény, avagy amire büszkék vagyunk

2009.12.18. 11:38 kismagyarfocilaz

Dec. 16. Elégedett sóhaj: egy szép szelvény, avagy amire büszkék vagyunk

1. Remények ébredezése
Három kosárlabda, egy foci, és azért tetszik, mert volt rajta kockázat is vállalva. A CSZKA Moszkva-Maccabi Tel Aviv 1,59-es szorzóval ugyan sima ügynek tűnik, de aki szívott már - nem egy - 1,09-es szorzós kosárlabdameccset, az úgy tudja, merre van Bochum, ahogy iszlám hívő képes belőni Mekkát, és tudja, hogy az 1,59 itt gyakorlatilag azt jelenti, hogy ahogy esik, úgy puffan. Mindegy, a lényeg, hogy meglett, ahogy az MTK-Debrecen 1-es is, 2,61-gyel. Volt ebben rizikó, de tudatos tipp volt, hiszen láttuk már tavaly a Lokit Siófok által kupából kiverve. Meg MTK-nak Siófok által nyolcat rúgva. (Bochumban akkor még csak szerelték fel a monitoring systemet? Biztos, mert hiába nem embör az, hanem masina, az olyan köhögőgörcsöt kapott volna, mint macskát szarni.) De amire igazán büszkék vagyunk, az az Efes Pilsen-Unicaja Malaga. Mert itt azért 1,40 körül volt a hazai szorzó, ennek ellenére bevállaltuk - tudatosan! - a 2,85-ös vendéggyőzelmet. (Közben elmerengtünk azon, hogy ez a Pilsen, ez nyilván sör, hiszen az isztambuli fogoly hozott nekünk Efes feliratú korsót, de akkor most hogy lehet a sör törökül? Lehet, hogy Pilsen?)

Mindenért meg kell szenvedni, semmi sincsen ingyen
Ami egyébként rettentő nehezen született meg, hiszen amikor az első eredménylesésnél kiderült, hogy megvan a CSZKA meg az MTK is, akkor a tippelő először csak egy óvakodó pillantást vet a vitibetre, hogy vajon milyen lehet a részeredmény a harmadik mérkőzésen. Ilyenkor még nem táplál nagy reményeket, épp ellenkezőleg, ilyenkor még csak kis picike reményeket táplál. Hiszen hacsak nem húznak a hazaiak már az első negyed végén tizeneggyel, akkor talán lehet itt keresnivalónk. És félidőben - akkor vetettük az első pillantást - kettővel húzott a Malaga. (Ezúton javasolnám, hogy az Unicaját talán cseréljék ki Ulickajára, róla legalább tudom, hogy kicsoda.) A harmadik negyed közepén elmentek tizeneggyel is a vendégek, na ekkor már elkezdtük kihúzni magunkat rendesen, de korai volt még az öröm, pedig ilyenkor eszünkbe jut Mr. Wolf örökbecsűje a Pulp Fictionból, nevezetesen a "ne szopjuk még egymás f---át" tanács, az embert mégis elragadja a hév. De ismétlem, korai volt még az öröm. Az Efes többször is feljött két pontra is, ilyenkor a fejünket fogtuk, aztán eljött a meccs végén az az irtóztató szakasz, amikor nyilván egy percen át már csak a személyiket dobálják, a számok mozdulatlansága mutatja, hogy nyilván időkérés időkérés hátán, és az így vitibeten át már végképp követhetetlen, közben mese is megvolt a gyerekeknek, de az Efes még mindig ott türemkedik, mint a gonosz a rossz thrillerek végén, elég egy kósza hárompontos - apropó: van olyan, hogy kósza hárompontos? - , és már fordítottak is, és már lelki szemeimmel látom is azt a hármast, ám akkor ebben a pillanatban a szám egyszer csak bekékül, vége, és már örülhetnénk, de mégsem, mert kell még a Barcelona-Zalgiris Kaunas is, és bár az csak 1,03-as, azért az ördög nem alszik. Most vetek egy pillantást a részeredményre.

-------
Bekövetkezik-e létezhetelen? Há csaknemmá...
Negyedik negyed eleje, 71-41. Ha innen nem nyer a Barca, letészem a lantot.
Na, szóval a három per négyes, négyszáz forintos kombináció 2840 forintot hozhat.
Az élet persze nem ennyire szép, és nem ilyen egyszerű, hiszen az Augsburg a hazai közönség és a kecskeméti kibic végtelen csalódására képtelen volt egyesre vagy legalább ikszre hozni a hazaiját, a védek se fogták meg az oroszokat, viszont a finnek ikszeltek a csehekkel, vagyis a mai teljes tét voltaképpen már meg is van, nullán állunk, és a feltett összeg több mint fele még az NHL-es szelvényekben ketyeg. Jól van. Örülünk, hogy mindegyiket éjfél után kezdik, hiszen ránk is fér a pihenés.

Utóirat: Miért nem ajánlott romlatlanoknak ez a mesterség? Mert például a Real Madrid Athénban lemosta a Panathinaikoszt, négy és feles szorzóért, és annak a végkimenetelnek a megtippelésén is malmoztunk, hogy tán azt kéne meglepetésre tenni, de nem tettük meg. Tehát hiába az Ulickaja győzelem, az ember örülni se tud igazán, mert mindig lehetett volna még jobb is. (Igaz, rosszabb is, mert például a Partizant is fontolgattuk, de az utolsó benyomásom az volt, hogy a szűzek fordítottak, és talán mégis bedarálják a belgrádi fiúkat.)

Szólj hozzá!

Címkék: egy szep szelveny avagy amire buszkek vagyunk

Impressziók a KTE-MTK Ligakupa meccsről

2009.11.27. 11:58 kismagyarfocilaz

Impressziók a KTE-MTK Ligakupa meccsről
„Observations of an Honest Man” (Syrius)


Bemelegítés, hajszál híján KO-val
„Fejünk fölött repül a nikkel szamovár.” (Kassák Lajos.)
Kis híján nem jutottam ki a meccsre. Előző délután – nem óhajtott szabad idő birtokában - azt mondtam, szép idő esetén kinézünk. Ebben nem is volt hiba, ezer ágra sütött a nap. Igen ám, de délelőtt kilenc óra tájban, a piacon a fogyasztói kosárba váratlanul másfél kiló birkahús került bele, birka testvérnek nevezett darabja háromnegyedtizenkettőre megfőtt, ebédre a pörkölt felét – meg levest, naná – krumplival agyba be, mint mondjak, olyan ütést kaptam, hogy rám kellett számolni. Nem sok híja, hogy nem lett KO. Így azután jó húsz perces késéssel értem ki a tét nélküli, kutyát-nem-érdekli Ligakupameccsre, amire miért is indultam? Vakartam a fejemet, mert azért hívottott vissza az ágy. Ja igen. Csapattól elbúcsúzni, illetve Csertői Aurél gesztusnyelvét, lehetőség szerint mimikáját tanulmányozni, azokból messzemenő következtetést levonni.

Szólj hozzá!

Címkék: impressziok a kte mtk ligakupa meccsrol

A Nagy Élő Közvetítés 5.

2009.11.27. 11:56 kismagyarfocilaz

Galatasaray-Manisaspor

Befejezésül: kiküldött tudósítónk beszámolója
82' SaÄ� köĹ�eden Mehmet Nas'Äąn ceza sahasÄąna ortaladÄąÄ�Äą kornerde ön direkte Güven'den seken topu arka tarafta boĹ� durumda bulunan Simpson aÄ�lara gönderdi..1-1

Feleym,
(égnek a beleym)
a meccs így történt:

Szólj hozzá!

Címkék: a nagy elo kozvetites 5

A Nagy Élő Közvetítés 4. Maga a közvetítés

2009.11.22. 21:38 kismagyarfocilaz

Galatasaray-Manisaspor

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS 1-1

21:06 Norbi
Remek meccs volt. Soha rosszabbat. Az 2. félidő közepe táján volt egy kisebb visszaesés, amelyet kihaszáltak a vendégek és rendre jó támadásokat vezetve beérett a kitartó játékuk. A fordulóban meglepetés született. Manisaspor Isztambulból elvitt egy pontot.
(Ebbe a véleménybe csak annyit kontárkodnék bele, hogy az első mondat úgy talán jobban hangzik, hogy "remek meccset láttunk". :)

Kiváló végszó. Csak annyival tudom kiegészíteni, hogy alig várom a kiküldött tudósító - reméljük, mindenre kiterjedő - beszámolóját.

Szólj hozzá!

Címkék: a nagy elo kozvetites 4 maga a kozvetites

A Nagy Élő Közvetítés 3.

2009.11.22. 17:59 kismagyarfocilaz

Galatasaray-Manisaspor

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS


Kezdés előtt másfél órával befutott az üzenet:

"Moritur elindul a meccsre."
Hát igen. Most azért irigyeljük. Itt, Magyarországon, ahogy Ady Endre írta, most aztán tényleg "köd-gubában jár a november, és melankolikus hangulat uralkodott el a városon. A kislányaimmal persze nagyszerű volt sétálni, de azért Isztambuli Krónikást is irigyeljük. Annál inkább, hogy nem gyakorlott meccsre járó. Bár éppen Krónikás társaságában igenis igazoltan járt már két futball mérkőzésen,

1 komment

Címkék: a nagy elo kozvetites 3

A Nagy Élő Közvetítés 2.

2009.11.18. 22:18 kismagyarfocilaz

Galatasaray-Manisaspor

November 18. Új fejlemény! Isztambuli tudósítónk konkrétummal jelentkezett!

1. Először a szó, ami elszáll:


"Tegnap sikerült kimasszírozni a jegyeladó honlapjából, hogy ma délelőtt 11-től árulják a jegyeket; ma reggel már 9-re ott voltam, lézengtem még két órát a 'váciutcán' - folyamatosan kapkodtam a fejem jobbra balra és magam mögé, hogy el ne üssön egy arra száguldó autó... 11-kor már többen lebzseltek a jegyiroda környékén - ruházatukban fel-feltűnt a piros-sárga kombináció; a jegyiroda zárva volt (állítólag nem volt áram), azt mondták, egy-két óra múlva lesz... Még két óra lebzselés, aztán félórás sorbanállás, de:
MEGVAN!
(lsd.: melléklet!)"


2. Aztán az írás, ami megmarad:
Klikk a mellékletért!

Szólj hozzá!

Címkék: a nagy elo kozvetites 2

A Nagy Élő Közvetítés

2009.11.13. 16:48 kismagyarfocilaz

A Nagy Élő Közvetítés

A Nagy Élő Közvetítés, avagy törjünk utat, legyünk az internetes kommunikáció pionírjai, az internet susogó, rohamléptekkel terebélyesedő lombozatán a legújabb hajtás! Képgaléria
Műfaj: kísérlet
Mottók: „Szeretnék egy használt papagájt.”(Bizottság)
„Akiknek nem adtak hírt róla, meglátják,
s akik semmit nem hallottak, megértik." (Heinrich Böll)
„A távolságot, mint üveggolyót, megkapod. (József Attila)
„Let’s make things better!” (Valami reklám volt. Tán Phillips?)

Én a magam részéről megküldöm vagy kétezerrel, hogy nehogy olyan legyen, hogy á, másnapos vagyok, meg nincs kedvem, meg hülye ötlet, hagyjuk, és akár csak egyetlen érdeklődőt is cserben hagyjak.(A honlap szerkesztője nyilatkozta a Sportfogadásnak)


1. Mi legyen?
Megirigyeltük a KTE honlapját, meg a Kesport honlapját, meg a Nemzeti Sport honlapját, egészen pontosan azt a tényt, hogy azokon web lapokon mérkőzésekről élő közvetítések vannak, live on-line. Úgyhogy megszületett az ötlet, legyen a kis magyar fociláz honlapon is, legalább egyszer egy élő, azaz live tudósítás a neten, on line. Hiszen milyen honlap az, ahol egy nyavalyás élő tudósítás sincsen!? Úgyhogy lesz.

Szólj hozzá!

Megjöttek a kazanyi faszagyerekek

2009.11.04. 13:43 kismagyarfocilaz

November 4. Állapotjelentés, azaz megjöttek a kazanyi faszagyerekek

Mottó: "Ülök egy rózsaszínű kádban"

1. A tippelő munkához lát, lássa a medvét!
A napi munka (tippelendő meccsek kiválogatása) során a BL meccseket is górcső alá vettük, noha már több soron megfogadtuk, hogy sem BL, sem Európa Liga mérkőzésekre nem fogadunk. (Egyre erősödik ugyanis a benyomás, hogy a nemzetközi kupaporondon jóval több a váratlan, kiszámíthatatlan eredmény, mint egy ország hazai pontvadászatában. Tudományos adatokkal ezt alátámasztani nem tudjuk, ez pusztán lassan rögeszmévé fajuló impresszió.) Bár a Kazany-Barcelonát előre kizártuk a tippelendők sorából, azért természetesen ennek az összecsapásnak a beharangozóját is elolvastuk, s érdemes volt, mert hogy mit nyilatkozott az orosz bombagól szerzője, Alekszandr Rjazanvev 23 éves középpályás, azt hangsúlyozandó, hogy tisztában vannak azzal, hogy a két héttel ezelőtti bravúrt el kell felejteni? Íme:
„Most is olyan lelkiállapotban készülünk a Barcelona ellen, mint két hete a meccs előtt, s nem olyanban, amilyenben utána voltunk.”

2. Szája mosolyra húzódik, lelki szömei aktiválódnak

Szólj hozzá!

Címkék: megjottek a kazanyi faszagyerekek

Eppur si muove, de mi van, ha nem mozog?

2009.10.26. 23:58 kismagyarfocilaz

Eppur si muove, de mi van, ha nem mozog? Sóhaj a vicenzai andalgók hídján

Kísértet járja be Vicenzát, Csehszlovákia kísértete

Hát, vicenza-i feleségnek se lehet könnyű manapság. Itt van ez a korábban ártatlannak, ártalmatlannak ígérkező hétfő este is. A kedves signorinák gyanútlanul töltötték a délutánt, este hat óra után is még mit sem sejtettek, mikor feltették a kérdést a váratlanul mocorgásba kezdő férfiembörnek: Dove vai? A feleletet először nyilván nem is értették. Meccsre? Milyen meccsre? Cálcso? De hát mamma mia madonna, hétfő van!
Kicsit durcáskodtak tán, de tudják: ilyenkor nincs mit tenni. Ám ez még hagyján. Mert majd este lesz itten kutya világ.

Szólj hozzá!

Címkék: epur simuove de mi van ha nem mozog

Tomislav Sivic - Valaki útravált belőlünk

2009.10.22. 17:14 kismagyarfocilaz

Valaki útravált belőlünk
Tomi
Elköszönésféle Tomislav Sivic-től.


I. Az érem egyik oldala

Először is ne kerteljünk, kezdjük a tegnapi kupameccs utáni rövid bejegyzéssel, ami itt áll, jobbra, a hírek rovatban, hiszen az e sorok írójától származik, vállaljuk tehát: „Magyar kupa: KTE - Újpest 2-5. Tegyük hozzá, az Újpest félgőzzel játszott. A KTE erkölcsileg szétesett, tartását vesztett, teljességgel motiválatlan társaságnak tűnik.

Szólj hozzá!

Címkék: tomislav sivic valaki utravalt belolunk

"Mikor az ördög templomba ment"

2009.10.13. 20:44 kismagyarfocilaz

Október 13. Részletek a Sportfogadó apa című elbeszélésfüzérből, avagy „Mikor az ördög templomba ment.” (Pokolgép)

Szóval bemutató óra az iskolában, első osztály. A mai kettőre én látogattam be, hiszen drága kislányunk így kívánta. Rettentően elégedett voltam a saját gyermekemmel is, az egész osztállyal és a pedagógussal is, bár elég nehéz volt belassulni, hiszen vadul dolgozott még az agy, hogy akkor most tényleg meg kéne-e játszani mind a magyar-Ghána, mind a brazil-Costa Rica meccset rendes játékidő ikszre.

Szólj hozzá!

Címkék: mikor az ördög templomba ment

Jégmezők botcsinálta szerencselovagja

2009.10.12. 22:11 kismagyarfocilaz

Október 12. Jégmezők botcsinálta szerencselovagja

Tanár úr kérem, én készültem

Az elmúlt hetekben voltak apró sikerélmények jégkorongra fogadás terén, és bár a KHL-re nem mertem még tenni, a hétvégi, futballra történt sikeres tippelések után úgy éreztem, ideje visszalátogatni Oroszország anyácska jégmezőire. Már félháromkor körül leadtam a szelvényt, a Magnyitka ugyanis már háromkor kezdett, viszont az eredményeket csak az előbb néztem meg, este tíz órakor, elegem lett ugyanis már abból, hogy a live eredmény szerint a nyolcvanadik perc táján még gyakorlatilag milliomos (na jó: ezredes) vagyok, aztán egy piros lap a hajrá előtt Bresciában, és már nem is nyer a hazai csapat, egy kihagyott tizenegyes Brno-ban, és máris lőttek az áhított hazai egyenlítésnek, egy véletlenül eltalált lövés a kilencvenharmadik percben, valahol Skandináviában, és máris hozta a meccset az előzőleg esélytelennek hitt hazai csapat, hogy arról ne is beszéljünk, amikor valamelyik svájci szélhámos banda (Kloten?) két perccel a vége előtt még 5-2-re vezetett, - én persze az ő győzelmükre játszottam, volt is öröm, naná - aztán három perc alatt kaptak hármat, iksz.

Így sikerült a lecke

1 komment

Címkék: jégmezők botcsinálta szerencselovagja

Dohány, sodró

2009.09.21. 20:23 kismagyarfocilaz

Dohányok 2. Primus, fehér, vanilla-cherry.

Alulról a második kategória, tehát távolról sem minőségi dohány, ám a csomag fehér színe arra utal, hogy nem a legdurvább fajtája. A debreceniek csinálják, valami Róna Kft, ez már eleve kiválthat az emberből baljós prekoncepciókat. 

 

Szólj hozzá!

Címkék: dohány sodró

Csak tanulunk és tanulunk, lankadatlanul

2009.08.17. 16:27 kismagyarfocilaz

Augusztus 17. Csak tanulunk és tanulunk, lankadatlanul

Mivel sajnos - ismerjük be férfiasan - gyakorlatilag bwin függők lettünk, már kezdtük azt hinni, hogy csapatnevekben meglepetést többé nemigen lehet okozni, hiszen a netes küzdelmek során megismertünk tücsköt-bogarat az idegenül, de egyébként logikus, hiszen beszélő nevet viselő hangzó Singapoore Amred Forces-tól a Gombak United-ig, a mai Népsport Sportfogi mellékletének a főcíme mégis újfent meg tudott lepni. (És nem is a matyizás mint ige szinonímája miatt.) Szóval: (Főcím, alatta alcím, ahogy a szaklapban. A szaklap kifejezés használatában ezúttal természetesen ohne irónia.)

Mumusát fogadja a Vissel Kobe
A zsinórban négyszer vesztő Urava RD a Kasiva Reysol ellen javíthat.


Ha agyonvernek, se tudom, hogy milyen nemzetiségű a Vissel, az Urava és a Kasiva. (Utóbbi kettőre tippelnénk: talán japán?)

Szólj hozzá!

Címkék: csak tanulunk és tanulunk

Két nyári Fusball saga 2. rész

2009.08.05. 19:18 kismagyarfocilaz

Két nyári Fusball saga 2.

Folytatás: Velez Sarsfield – Huracan (1-0, ezen dőlt el a bajnoki cím. Majd egy hónapja történt, és ha lehet, még az előzőnél is drámább dráma. Viszont a sorssal történő beletörődő megnyugvás katartikus érzete nélkül maradt sorstragédia!)

Na és akkor igen, most jöjjön a Velez Sarsfield-Huracan beszámoló.


1. Miért a negatív katarzis?

Itt aztán szinte minden volt, ami közhelyet egy dél-amerikai meccsből így európai fejjel el tudok képzelni, de hogy a cím utáni megjegyzésre is visszautalva rögtön a végén kezdjem, szóval ez volt az a meccs, ami ha film, akkor nagyjából annak felel meg, hogy a hét mesterlövészt a film vége előtt húsz perccel mind egy szálig lelövik, vagyis győznek és aláznak a becsületes mexikóiakkal teli falut zsaroló mexikói banditák. A film utolsó húsz perce azt ecseteli, hogy a mesterlövészeket odahívni merészelő férfiakat mind jól megagyalják, az asszonyaikat lányaikat meggyalázzák, a falut újfent kisemmizik; a kukoricával meg babbal borított szájú rablók részegen röhögő pofával, győztesen távoznak, s a film végén azzal búcsúznak el a falusiaktól – rajtuk keresztül tőlünk -, hogy aztán majd jönnek ám vissza a termésért meg a szűz lányokért, és a néző csak ül a tévé előtt, döbbenten, és azt mondja, hogy nem igaz, ilyen nincs, legalább a filmekben ne így.

2. Vissza a meccshez: a tét - fokozhatatlan

Ez a meccs lett egyébként a bajnoki döntő. Azért mondom, hogy lett, hogy félreértés ne essék: nem a futballtól idegen amerikai rájátszási rendszer következtében, hanem az argentin bajnokságba ezúttal dramaturgiai érzékkel belenyúló Fortunának köszönhetően: a sorsolás hozta úgy, hogy a legutolsó fordulóban találkozzon az első két helyezett.

Szólj hozzá!

Címkék: rész két nyári fusball saga második

Két nyári Fusball saga, első rész

2009.08.04. 00:13 kismagyarfocilaz

Két nyári Fusball saga, első rész

Az első épp az előbb ért véget. Fortuna Düsseldorf – Hamburg (3-3, tizenegyesekkel továbjutott: V)

Persze, a Bundesliga már rég nincs a legjobb bajnokságok között, a német kupacsapatok már rég nem elég fajsúlyosak a nemzetközi kupákban, (a Kirch médiacsoport csődje következtében előállt anyagi korlátoknak, hej, hogy sújtaná már az ég az angol és a spanyol ligát is!, hogy legyen végre rendes futball), ám véletlenül végignéztem a Düsseldorf-Hamburg német kupa meccset, a franc tudja, hányba jutásért, és visszakaptam "azt a régi hitem", illetve újra felidéződött bennem, hogy miért is olyan csodálatos a futball.

Szólj hozzá!

Címkék: két nyári fusball saga első rész

Sziporkák a Nemzeti Sportból

2009.07.19. 11:50 kismagyarfocilaz

Sziporkák a Nemzeti Sportból. (Csak hogy lássátok, hogy az ujjamat a nyaralás során is rajta tartottam a labdarúgás ütőerén.)


Kikapcsolódni tudni kell
(Július 12.)

Micah Richards az első szigetországi profi labdarúgó, aki elkapta az új típusú influenzát (H1N1). A Manchester City hátvédje Cipruson nyaralt, amikor megbetegedett, bár eleinte más problémára gyanakodott.
- Először azt hittem, valamilyen csúnya fertőzés vagy alkoholmérgezés lehet.

(Elképzelem, hogy az ember a munkahelyén buzgón bizonygatja a főnökének, hogy nem influenzás, hanem alkoholmérgezése lehet.)



Az a latin vér, oh! (Eddig azt hittem, ilyen csak megye II-ben van.)

Szólj hozzá!

Címkék: sziporkák a nemzeti sportból

Az igazak próbája (Fújj, a bolond lukból, fújj bolond szél, befejezés.)

2009.07.03. 20:22 kismagyarfocilaz

Az igazak próbája

Sakkhoz nem értőként is azzal természetesen távolból, tudatlanul is tisztában vagyok, hogy egy sakk döntetlen az nem ugyanaz, mint fociban a döntetlen, tegyük fel, hogy például a null-null. Bár persze a fociban sem mindig rossz a null-null, fociban is tud érdekes lenni a null-null (nem csak fogadói aspektusból!), ennek ellenére a foci gólnélküli remik többsége az utókor számára nagyjából annyi érdekességgel bír, mint egy hat aduval megjátszott ulti.
Tényleg, meg kellene hirdetni az újságokban, mondjuk a Nemzeti Sportban egy fiktív könyvet, Lékó nyomán, szabadon, a következő címmel: Az ötven legizgalmasabb gólnélküli döntetlen. (Alcím: ha Dorog, Csepel, Avellino és Perugia beszélni tudna!) Ára a kivágott szelvény ellenében postaköltséggel együtt mindössze 1990 Forint. Namármost aki azt megrendelné, az könyv helyett azonnal kapna ajándékba egy 1990 forint értékű, az ország bármely labdarúgópályáján bármilyen mérkőzésre beváltható utalványt, és egy szovjet kitűntetést formázó jelvényt, a következő szöveggel: „A mosodás érdemrend, a leghűségesebb legelvakultabbaknak”, nevük pedig felkerülne a Népstadion szoborkertje mellett majdan megépülésre kerülő magyar futballmauzóleumban elhelyezendő márvány emléktáblára: „The happy few.”

Szólj hozzá!

Fújj, bolond lukbúl, fújj, bolond szél 2.

2009.07.03. 13:47 kismagyarfocilaz

Július 3. Fújj, a bolond lukból, fújj, bolond szél 2. Második rész: sakk, tenisz, foci, snooker


Mottó 1. Lékónak dedikálva:
„Tízezer lépés kéne csak!” (Omega)
Mottó 2. Fogadó barátainknak dedikálva, a dallam ugyanaz, mint az előzőé:
„Tízezer forint kéne csak!” (Cs.Z. akkor áruházi eladó a kilencvenes évek közepén. Kék köpenyben, a műszaki osztályon adta elő.)
Mottó 3.
„A boldog keveseknek” (Stendhal)


Cs. P. barátunk ma reggelre a következőt üzente az üzenőfalon:
Miki, ha sakkban is fogadsz, szívesen segítek, évek óta intenzíven követem a sportágat. Lékót mindig ikszre vedd, nem hibázhatsz, az angol sakk site-okon Drawcula a beceneve.
Küldött még egyébként egy magán e-mailt is - nyilván nem ellenzi, hogy közzéteszem - , ami a hozzászólásának afféle meggyőző okadatolása: „Sikerkönyv. Lékó Péter: Ötven legemlékezetesebb döntetlenem.” (Figyelem, csak hogy figyelmünk nehogy átsikoljon a tény fölött, sikoltom: nem MIND az ötven, csak az ötven legemlékezetesebb. Hány iksz nyüzsöghet még abban az életműben? A címből ítélve Lékóval csak a Como-Catanzaro párosítás összesítése vehetné fel a küzdelmet.)*

Szólj hozzá!

Címkék: fújj bolond lukbúl bolond szél 2.

Fújj, bolond lukbúl, fújj, bolond szél 1.

2009.07.03. 13:44 kismagyarfocilaz

Július 2. Fújj, a bolond lukból, fújj, bolond szél 1. Első rész: Tenisz, sakk, jazz

Az elmúlt két hét a teniszre történő fogadás jegyében telt, hajszállal több sikerrel, mint befektetéssel. Ma új sportágban debütáltam, mint fogadó: a sakkban. Megtettem a Lékó Pétert győzelemre, egy másik, vadidegen alakot meg szintén. Az odds-ok alapján lehet, hogy x-re kellett volna rakni mindkettőt.
Sőt, mind a két Williams nővért vereségre tettem meg. Majd agyba-főbe beugrottam a nagybőgőbe.

Szólj hozzá!

Címkék: fújj bolond lukbúl bolond szél 1.

schlossgold-kvasz 1-1

2009.06.28. 23:46 kismagyarfocilaz

Schlossgold-Kvasz 1-1

"Open wide the floodgates" (Spock's Beard)
"Lock is lit" (Magic Theatre flipper)
"Let the sunshine in" (Hair)


Szóval a Schlossgold. Már évek óta létezik, forgalomban van, reklámozzák, de sose kóstoltam, az ember ugyanis (legalábbis az egyik fajta a kettő közül) vagy sörözik, de akkor orrvérzésig, és akkor sebtiben át is szervezi úgy az életét, hogy vállalhassa mindazt, ami vele jár, az „ereszkedéssel”; vagy pedig iszik kólát, vagy akármi mást, és megy tovább, teszi a dolgát.
Ám adódott egyszer valami pillanat, nyilván valami felfokozott stresszhelyzet, - hála istennek, arra már nem emlékszem, hogy mi - , amikor egyszer nap közben, már délután két óra felé éreztem úgy, hogy ez így most már nem mehet tovább, a fejem mindjárt szétrobban. Ekkor nyúltam a Schlossgold-hoz.

Szólj hozzá!

Címkék: schlossgold kvasz 1 1

Géza bá' hazaviszi a Stanley-kupát

2009.06.18. 23:55 kismagyarfocilaz

Június 18. Géza bá’ hazaviszi a Stanley-kupát
Illusztrációhoz klikk ide.

Részlet a Nemzeti Sport június 14-i számából, a Trónfosztás Detroitban című cikkből, miután a Pittsburgh a döntő hetedik meccsén győzött, és megnyerte a Stanley-kupát.

„…
A hagyományoknak megfelelően a bajnokcsapat játékosai, edzői, vezető és további kiemelt tisztségviselői egy-egy napot eltölthetnek a Stanley-kupával. Lemieux – aki a legenda szerint majdnem két étvizeddel ezelőtt még úszómedencéjének fenekére is leeresztette a hatalmas ezüstserleget – most ismét elgondolkozhat, mit tegyen vele.
…”


Hát ez így, ahogy van, gyönyörű, humánus, nagyszerű, demokratikus és szép. Bevallom, napokig röhögtem ezen, pozitív értelemben, tehát nem kiröhögtem a témát, hanem olyan "és mégis szép az élet" alapállású röhögés miatt hánykolódtam többször is.

Szólj hozzá!

Címkék: géza bá hazaviszi a stanley kupát

Első alászállás a bwin bugyorjaiba

2009.05.14. 13:35 kismagyarfocilaz

Május 14. Első alászállás a bwin bugyorjaiba

”Mindig hajnal előtt a legsötétebb az éjszaka.” (Lois and Clark)
„Én csak várom a hajnalt” (Korda György sláger, régről)
„…vidd hírül a spártaiaknak…” (sírfelirat)


Jó ideje hallgatott a Tippmix sirámok menüpont, ennek oka prózai: háromhetes alászállásunk a bwin csodálatos, ámde ígért könnyű álmok valóra válása, villámháború, könnyed hódítás helyett vért, verítéket és könnyeket, vereséggel („egy szálig elestünk”) végződő állóháborút hozó csalóka világába. Hej, de szívesen mondanám most, immáron alvilágból visszatért, hogy jöttem, láttam, győztem, ám a bwin világába tett első vizitből való visszatérés sokkal inkább hasonlít arra a pánikszerű, egy nemzet számára mindmáig traumatikusan szégyenteljes jelenetre, amikor a vietnami háború végén az utolsó amerikai helikopter úgy száll fel az amerikai nagykövetség tetejéről, hogy a nagykövetség kertjében már vietkongok gombásznak, meg állítanak föl mindenféle aknavetőket, meg a csuda tudja miket. (Mondhatni: Ezek már nem csak a spájzban vannak. Ezek már beljebb!)

3 komment

Címkék: első alászállás a bwin bugyorjaiba

tippmix aforizma a Washington-New York Rangers kapcsán

2009.04.25. 01:37 kismagyarfocilaz

Live: Az első harmad felénél 1-0ra vezet a Washington. De ez nem szabad, hogy bárkit is ábrándozásra ragadtasson. Ez épp csak annál jobb, mint ha a New York Rangers vezetne 1-0ra.

 

Ten minutes later, egy találós kérdés.

Lassan elnyúlok az asztal alatt, de azért megnéztem, hogy hogy áll a Washington, és bár még mindig csak az első harmadban járnak, de már kettő-nullra vezetnek. A találós kérdés az, hogy mi az, aminél ez egy hajszállal jobb?

Annál, mint ha a Washington még csak eggyel vezetne. 

1 komment

Címkék: tippmix aforizma a washington new york rangers kapcsán

süti beállítások módosítása