HTML

kis magyar fociláz - tippmix sirámok

A létbizonytalanság hatására egy ifjú, egyébként lelkiismeretes apa izzadságosan azzal kísérletezik, hogy hogyan tudná becsületes módon, sportfogadásból eltartani drága családját.

Impressziók a KTE-MTK Ligakupa meccsről

2009.11.27. 11:58 kismagyarfocilaz

Impressziók a KTE-MTK Ligakupa meccsről
„Observations of an Honest Man” (Syrius)


Bemelegítés, hajszál híján KO-val
„Fejünk fölött repül a nikkel szamovár.” (Kassák Lajos.)
Kis híján nem jutottam ki a meccsre. Előző délután – nem óhajtott szabad idő birtokában - azt mondtam, szép idő esetén kinézünk. Ebben nem is volt hiba, ezer ágra sütött a nap. Igen ám, de délelőtt kilenc óra tájban, a piacon a fogyasztói kosárba váratlanul másfél kiló birkahús került bele, birka testvérnek nevezett darabja háromnegyedtizenkettőre megfőtt, ebédre a pörkölt felét – meg levest, naná – krumplival agyba be, mint mondjak, olyan ütést kaptam, hogy rám kellett számolni. Nem sok híja, hogy nem lett KO. Így azután jó húsz perces késéssel értem ki a tét nélküli, kutyát-nem-érdekli Ligakupameccsre, amire miért is indultam? Vakartam a fejemet, mert azért hívottott vissza az ágy. Ja igen. Csapattól elbúcsúzni, illetve Csertői Aurél gesztusnyelvét, lehetőség szerint mimikáját tanulmányozni, azokból messzemenő következtetést levonni.


Mit árult el Csertői Aurél arca?
„Kik ezek? Kik ezek az emberek?” (Bizottság együttes)
Who are you and who am I? (Electric Light Ochestra)

Bár a műfüves pályán nincs futópálya, - az ember a partjelző fejére tudna csorgatni egy liter zacskós tejet, olyan közel van a korláthoz, amire könyöklünk, de ez persze csak elméleti állítás, és akkor a negatív példa mellé tegyünk egy pozitívat is: a keménytarhonyát is volna nyomatni a szájába kanállal: na most tátsd ki, áá, egyet apucinak!, - Csertői Aurél ennek ellenére mégis olyan messze volt, a túloldal olyan olimposzi távolságban volt, hogy gyakorlatilag csak a sziluettjét sikerült nagy nehezen kihámozni. Hogy mire lettünk volna kíváncsiak? Hát arra, hogy mi van az arcára írva. Mármint elnézve a csapatunkat. Csertői úr természetesen egy hazárdjátékos nyugalmával üldögélt, de vajon gondolatban a kezeibe temette az arcát? Hogy „te jószagú atyaúristen. Hát meg vagyok én húzatva, hogy ide aláírtam? Mit vállaltam be már megint, te jó ég. Pedig hányszor megígértem az asszonynak, hogy legközelebb legalább egyszer megnézem azt a csapatot, ahova felkértek. (Hogy tavaly, a Haladás edzőjeként már láttam? Ez közkeletű tévedés: akkor én csak a Haladást néztem és láttam.) No, mindegy, most a végéig még az arcomon tartom a pléh pofát, aztán a meccs után egy mukk nélkül menekülünk el innen, el ebből a városból, el ebből a tájegységből, messze ettől a csapattól, amely menthetetlen és reménytelen, amely – a vak is látja – kiesésre ítélt, amelyről inkább azt nem érti az ember, hogyan szerzett pontot egyáltalán valaki ellen.” Vagy pedig Buddha szobor rejtélyességével mosolygott, mint aki máris tudja, amit tud. Hogy tavasszal olyan penge kis gárdát gyúr, kovácsol ebből a lelkileg –reméljük: - átmenetileg leült társaságból, hogy annak csodájára járnak nem csak Budapestrű, nem csak Zalábú, de hanem még a Májer Münkhentű is.
Ám színházi látcső kezünk ügyében ott a műfüves pálya szélén nem lévén, Csertői Aurél arcát – ismétlem - nem láttuk, így a mögöttünk álló bekezdés voltaképpen okafogyottnak tekinthető. Lenne, de nem az, mert a burkolt kérdés mégis benne van, a burkolt kérdés fontos, mert hogy mi fúrja az oldalunkat? Hogy mit gondolhat vajon Csertői most, igazából, miután már látta őket bajnokin, agyonverve?

Cukic
„I’ll be back.” (A Terminátor, vagy Jack Slater, kinek melyik.)
„I will return, as a live, as a breath as I burn.” (Van Der Graaf Generator

Nagy örömmel láttam a pályán Cukic-ot, aki – tavaly nyáron nagy meglepetésünkre, az utolsó pillanatban – Mezőkövesdre száműződött. Cukic tudvalevőleg nem egy pengés játékos, viszont annyit hajt, annyit küzd, annyit fut, hogy vele legalább mintegy tizenöt kilométerrel messzebbre jut a csapat. Cukic-ról a két legszebb emlékünk a Vasas elleni hazai gól, (laposan a bal sarokba, a kapufa mellé), és a Vasas elleni idegenbeli gól. (Berobbanva, fejjel a hálóba.) Láttuk még nyáron a bor utcában. Mielőtt bárki bulvár újságért kiáltana: nem részegen, abban az állapotban mi leledzettünk, hanem bánatosan, de nem ilyen futó hangulat volt ám az a bú, hanem világfájdalom. Utólag, Mezőkövesdre távozta hallatán már a bor utcai sértettség okát is érteni véltük.
Most viszont olyan magabiztossággal mozgott, olyan tanárian szerelt, olyan tiszteletet parancsolóan intézkedett, mintha a régi osztályfőnök érkezett volna vissza az elkanászodott osztályba.

Lazareanu kommunikál
"Hey, you." (Pink Floyd)
A román kapus tette, ami kapustól elvárható: hangjelzésekkel próbálta összefogni a védelmet, irányítani a csapatot. A dolog szépséghibája, hogy mindössze egyetlen szót használt, azt, amit teniszpályán a vonalbírók: Out. És ezt egy-egy alkalommal nem is csak egyszer mondta el, hanem valahogy így. Out. … Out. Out. Out. … Out. Out. … Out. Ráadásul ez az utasítás szerintem – jó félóra megfigyelés után – két különböző dolgot is jelentett. Az egyik, hogy állítsák lesre a támadókat, a másik pedig az, hogy kirúgásnál menjenek föl. Na már most lesre állításnál ez így elég körülményesnek tűnik, hogy körülbelül hét másodpercig kell többször kiabálni, hogy Out. Azt nem mondom, hogy azt várnám el, hogy a kapus egy képzeletbeli csocsóboton húzogassa (nem jobbra, balra, hanem) előre hátra a védelmet, ahogy a lesreállítás kívánja, de ez az utasítás így, ebben a formában meglehetősen követhetetlennek tűnt.

Hogyan pörölt Koncz?
Az MTK második gólja lesgyanús helyzetből született. Mondhatni, ordító lesből. Szó szerint, hiszen a pálya széléről ezen egy alkalommal a közelben állók ordítottak is, hogy les. De nem is csak a nézők, akik valóban csak ezen alkalommal törték meg a műkerti műfüves nézői szempontból kápolnai hallgatást idéző csöndjét, hanem a Koncz Zsolti is. (Kislány újdonsült apukája, ezúton is gratulálunk.) Koncz Zsolti már az indítás pillanatában beleüvöltötte az éterbe, hogy les, és miután a labda a hálónkban landolt, meglepő vehemenciával indult meg a partbíró felé, hogy „Ki volt benn? Ki volt benne? Mutassa meg, hogy ki volt benn? Ki volt benn? Mutassa meg?” De mondom, olyan vehemenciával indult meg a spori felé, hogy már-már attól tartottam, hogy kiállítják. A bíró is odament, csitítgatni, Zsolti azonban továbbra is követelte a választ, hogy ki ragadt bent. Én ittam a perpatvar minden rezzenését, hiszen ritka alkalom ez. A Széktói tizenötezres közönsége előtt az ember csak látja, hogy a védő odamegy a partjelzőhöz, és méltatlankodik, de a felháborodott zsivaj miatt csak a hadonászást látja. Itt viszont végre kiderült, hogy igenis konkrétan kéri számon, hogy mi történt. (Bármiféle trágárság nélkül, hadd tegyem hozzá.)
(Én a másik térfélen álltam, úgyhogy les ügyében állást foglalni nem tudok, egy közvetett bizonyíték az off side-ra azonban a rendelkezésünkre áll: Lazareanu ennél az esetnél egyetlen egyszer sem rikoltotta, hogy Out, tehát ha rá támaszkodunk, akkor ez minden lesek lese lehetett.)

Security
„A vonat ment tovább, csak zökkent, meg sem állt,
s egy fényes helyen váratlanul kiszálltál.” (LGT)

Ady után szabadon, ha kérhetem, ezentúl ne tapossatok rajtuk nagyon, ne tiporjatok rajtuk nagyon. Bár az egyik sárga mellényes megfelelt hírének: amikor a húsz perces késés után megkérdeztem, volt-e már gól, vállat vonva annyit felelt, hogy asszem, nem. Egy takarítónő tudott volna ilyen érdektelenséggel vállat vonni. (Ráadásul nem is volt igaz, csak a szünetben tudtam meg, hogy nem vezetést szereztünk meg nem sokkal az első félidő lefújása előtt, hanem egyenlítettünk.) Ám amikor távoztam a mérkőzésről, hirtelen feltűnt egy másik sárga mellényes. Nem akartam hinni a szememnek, de muszáj volt. Nem kisebb ember állt ott tétován, a lassan kiguruló autók közt, mint azt, aki annak idején, 1991-ben a KTE-Diósgyőr meccsen, a Városi Pályán 1-1 után a vezetést szerezte meg. Na jó, nincs ebben semmi, nincs az sehol leírva, hogy minden focistának minimum edzőnek kell lennie, de a néhai gólvágót itt, egy ilyen csöndes kis meccsen securitys mellényben bizonytalanul álldogálni látni mégis olyan érzést keltett az emberben, hogy szerencsétlen dolog, ha egy tanár abba az iskolába megy vissza mondjuk portásnak, ahol valaha tanított.

Ja, és a gólok:
Az egyenlítő gólunk úgy született, hogy Csori előreívelt egy szabadrúgást, valaki az ötös sarkáról átfejelte a túloldalra, (Litsingi?), a túloldalon pedig a berobbanó Janika juttatta a hálóba. Az egyenlítő gólunk egy mintegy tizenöt méterről leadott lövésből született, szerintem megpattant egy lábon, azért hullott át védhetetlenül a kapus fölött, de erre nem vennék mérget. A meccset utána le is fújták.

Szólj hozzá!

Címkék: impressziok a kte mtk ligakupa meccsrol

A bejegyzés trackback címe:

https://kismagyarfocilaz-tippmixsiramok.blog.hu/api/trackback/id/tr941556109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.