Az ismeretlenül is kedves ismerős Burits Pál kirakott egy jobb sorsra érdemes fészbuk oldalon vagy csoportban vagy min egy üres bejegyzést. Erre próbáltunk reagálni, és a reakciókat oly szépnek éreztem, hogy gondoltam, megörökítem itt, egy blog oldalon. Jó mulatást, kedves barátaim, olvasóim. Szeressétek a helyet, ahol laktok.

• Miklós Vincze Úgy érzem, a Kecskemét anno... oldalon ez az egyik leginkább megindító, hovatovább művészi, sőt, lételméleti jellegű bejegyzés. Nem próbálja - noha természetesen arra is szükség van, elvégre egy normális kommunikációhoz szükségesek a materiális fogódzók - szájbarágósan egy önkényesen kiválasztott konkrét hely, konkrét kor karámjába beterelni, ott zabolázni, s terelés közben/után az információk visszafogásával egyúttal rögtön kérdésekkel is sarokba szorítani a szemlélőt, hanem lehetővé teszi, hogy az oldal látogatója egészében ragadhassa meg, idő és tér határainak fittyet hányva saját privát Kecskemét élményét.

szombat, 22:46 · TetszikNem tetszik · 3

Bertalan Németh Miki remekül összefoglalta, én csak annyit tennék hozzá, hogy ez a módszer már-már Malevics magasságába emeli az absztrakciót (ugyebár az úriember alkotta meg a "Fehér alapon fehér négyzet" c. hallhatatlan festményt).

szombat, 22:50 · Nem tetszikTetszik · 1

Bertalan Németh ‎(u.i.: szuprematista)

szombat, 22:52 · Nem tetszikTetszik · 1

Miklós Vincze Örülök, hogy Bertalan egyet látszik érteni velem. Egy nagyon picit még továbbmennék. Mivel Pál nem korlátozza konkrét fizikai objektumokkal fantáziánk működését, így egy idő után én elkezdek hangokat hallani, illatokat érezni. Igen, persze, először az a meglehetősen turistique jellegű, kicsit giccsbehajló harangjáték, ám miután az elhallgatott, régebbi korok más zajai is elérnek fülemhez. Kocsizörgés. A kocsi kerekének a nyikorgása. Malomkerék nyikorgása. Halk, elfojtott patadobogás. Fagylaltgombóc kimérő fodrászollóra emlékeztető, halk, a fülnek nem kellemetlen csiszorgása. Papírzizegés. De nem újság. Mi lehet? Meg még valami nyikorgás! Ez mi lehet? Ja, ez nem, ez a Volt egyszer egy vadnyugat eleje. Térjünk vissza Kecskemétre. Szénaillat. Lócitrom. Friss is, és a kövezetre rászáradt is. Szódásüveg spriccel. És akkor, a zajok varázsa által megbabonázva nyugat felé fordítom lelki szemeimet, néhai, mindössze három évig szűkebb pátriám, Ballószög felé, és újra érzem azt, amit valaha kisfiúként, hogy ott, amikor Ballószögből kiérve elérek nagypapámék tanyájának a helyéig, azon túl már a semmi jön. Persze, tudom, hogy aztán jó hatvan kilométerre ott van a Duna, azon is túl meg még városok, országok, meg annyi minden, de az ember azt ott a ballószögi pusztában megállva csak tudja, de nem hiszi.

szombat, 23:03 · TetszikNem tetszik · 1

Bertalan Németh Bennem a máig nem leaszfaltozott Várpalota utca pora ébreszt ilyen emlékeket (pedig az még nem a tanyavilág, nem ám, viszont teljességgel olyan, mintha egy párszáz lelkes falu utcája lenne, és komolyan meg is lepődik az ember, amikor kb. 20 perc gyaloglás után a Malom központnál találja magát. A dolgoknak valahogy úgy kéne következnie, hogy 3 perc után egy községháza, világháborús emlékmű, 2 kocsma, aztán újabb házak, és a 20. percben már kint járnánk a mezőn.

szombat, 23:07 · Nem tetszikTetszik · 1

Bertalan Németh ‎) Naszóval földút, szippantós kocsi, zsákutca, kutyák, sarki bolt (macskás csomagolópapírban tejkaramella), óvoda, imaház, Trabant-garázs (belül Pepsi-reklámos ponyva), kertbe lopódzó sünök, magas akácfa, vakondokok, malacok, csirkék, kuvasz, cseresznyefa, meggyfa, barackfa, kerekes kút (használaton kívül), garázs, do-it-yourself homokozó, télen szánkóval iskolába eljutás.

szombat, 23:14 · Nem tetszikTetszik · 1

Miklós Vincze A mindenit. Ilyenről, hogy Várpalota utca, komolyan mondom, még nem is hallottam. Viszont gyorsan megnéztem a google térképen, és igen, ott van az. Járni rémlik, hogy jártam én már ottan, rokonok laktak azon a környéken, manapság sem vagyok én sem idegen azon a tájékon sem, de magát az utcát most nem látom magam előtt, de örülök. Örülök, mert tudom, hogy el fogok oda zarándokolni, ki fogok szállni a kocsiból, mint modernista turista, (istenem, milyen fura volt annak idején a tiszakécskei tanyán, amikor szüleim megérkeztek az NSZK-ból, és a Wartburg az még csak-csak nem ütött el a homokos dűlők szabdalta tájtól, hanem az a fura idegen napszemüveg az édesanyám arcán), és végigsétálok a Várpalota utcán, újfent, sokezredszerre megsemmisülve a felismeréstől, hogy mily keveset tudunk arról is, amiről hivalkodva azt gondolnánk, hogy ismerjük.

szombat, 23:19 · TetszikNem tetszik · 1

Miklós Vincze Váci Mihályt is idézhetném, ha tudnám a verset, de nem tudom, így az autós Várpalota utcai látogató elfogódott hangulatát csak a vers címével tudom próbálni illusztrálni: "Gyalog szerettem volna jönni."

szombat, 23:21 · TetszikNem tetszik

Bertalan Németh Mondom, az a környék gyakorlatilag olyan, mint egy Kecskeméttel összenőtt falu. Némi fejlődés volt az elmúlt 20 évben (pl. csatornázás, telefon, stc.), de a hangulat megmaradt.

szombat, 23:21 · TetszikNem tetszik

Bertalan Németh Van az utcában egy galambász is, de sajna a haszonállat egyre kevesebb.

szombat, 23:23 · Nem tetszikTetszik · 1

Bertalan Németh Itt van egy kép egy klasszikus környékbeli házról:
http://commondatastorage.googleapis.com/static.panoramio.com/photos/original/60859704.jpg

http://commondatastorage.googleapis.com/static.panoramio.com/photos/original/60859704.jpg

commondatastorage.googleapis.com

szombat, 23:29 · Nem tetszikTetszik · 1

Bertalan Németh Kicsit el van hanyagolva, de a feeling átjön

szombat, 23:29 · TetszikNem tetszik

Miklós Vincze A múltkor édesanyám javasolta, hogy nézzük meg a kislányaimmal a galambversenyt, vagy mit a Szent Imre utcai (néhai Zója) iskolában. Lenyűgözött, megdöbbentett a dolog, a galambászok is: kortalannak éreztem azt a szakmát, azt a cselekvést, érezni lehetett benne az ősit.

szombat, 23:30 · TetszikNem tetszik

Balog Péter Váci Mihály: Gyalog szerettem volna jönni

Gyalog szerettem volna jönni
a porral lepett füveken,
mezítláb, hogy frissen érezzem,
ha felmelegszik a szülőföld
pora, mikor megérkezem.

Gyalog szerettem volna jönni,
hogy érezzem: - a telt kalász,
a rét sok térdeplő füve
elém borul, el nem eresztve,
s lábam kérve kulcsolja át.

Gyalog szerettem volna jönni
át a szogalmas földeken,
mindenkinek által kiáltani,
mezsgyén átlépni, kezetrázni:
"Na és a munka, hogy megyen?"

Gyalog menni az utcán végig,
előre köszöngetni ott.
Tornácokon üldögélni, mint régen,
hogy mindenki arcomba nézzen,
s mondják: -"Semmit se változott!"

Én gyalog fogok hazamenni
a porral lepett füveken,
mezítláb, hogy sírva érezzem,
ha felmelegszik a szülőföld
pora, mikor megérkezem.

szombat, 23:31 · Nem tetszikTetszik · 3

Miklós Vincze ‎...and what you thought you came for
Is only a shell, a husk of meaning
From which the purpose breaks only when it is fulfilled
If at all. Either you had no purpose
Or the purpose is beyond the end you figured
And is altered in fulfilment... (T. S. Eliot: Four Quartets, Little Giding)
Azaz:

szombat, 23:32 · TetszikNem tetszik

Miklós Vincze ‎"...S amiért jönni véltél,
Kagyló csak és a jelentés hüvelye,
Melyből a cél már csak akkor feslik ki, mikor beteljesül,
Ha egyáltalán. Vagy nem is volt célod,
Vagy a cél túl van a végponton, amelyet képzeltél magdnak,
S változik a beteljesülésben." (Vas István fordítása)

szombat, 23:34 · TetszikNem tetszik

Miklós Vincze Megnyugodtam, lecsendesedett a lelkemben csöndesen dúló, nyomelemnyi léptékű szorongás, szorongattatás. Ha PingWin is megjelent, akkor nagyon rossz helyen nem járhatunk.

szombat, 23:36 · TetszikNem tetszik · 2

Miklós Vincze A szentségit, nagyon ott van, nagyon tuti az a Váci Mihály vers.

szombat, 23:39 · TetszikNem tetszik

Bertalan Németh gyermekként nagyon szerettem, hogy régen volt egy kis, egy méternél is keskenyebb kis ösvény, amit valamiért meghagytak a telkek között. nem egyenesen ment, volt benne két derékszögű forduló A Kalász utcáról lehetett a Talfája közre átjutni ezen a kis utacskán. nemrég kerestem, de nem találtam, biztos hozzácsapták a szomszédos telkekhez.

szombat, 23:39 · Nem tetszikTetszik · 1

Bertalan Németh A Molom köz és a Semmelweis utca között van egy hasonló, kerékpárral átjárható ösvény, meg a Futár és az Öntöző utca között. De ezek rövidebbek, meg nem is kanyarognak, szóval az a talfájás volt az igazi.

szombat, 23:41 · Nem tetszikTetszik · 1

Bertalan Németh ‎(Malom köz)

szombat, 23:44 · Nem tetszikTetszik · 1

Miklós Vincze Mit mondjak, Pál, amikor legközelebb benéz a Facebook-ra, igen-igen el fog csodálkozni. :-)

szombat, 23:45 · TetszikNem tetszik · 4

Pál Burits Well, all good things have an end, but the sausages has two.

Tegnap, 20:21 · Nem tetszikTetszik · 3

Pál Burits Nos, igen érdekes, hogy egyszerű kis képecském a gyerekkoromat idéző korlátról hosszan átívelt más fiatal- és gyermekkorok diemziójába, és megindított emlény-képeket poros majd aszfaltozott utcákról és bakkecskeként ugráló Wartburg gépjárműről. Valóban, ez az egyszerű de megjelenésében egy más kor példaadó elegenciáját őrző öntöttvas remekmű csonka emlékeként egykoron a főtér egészét szegélyező kijelölésnek akként is szolgált, hogy más korok geyrmekei - így én is - gimnasztikai alapélményeket szerezzünk (én néha fájón fejreessünk) barátságos csöveinek hívogató öleléséből. Több ez a korlát-részlet a barbárok által megkímélt puszta öntvénynél. Ott van benne a régi kecskeméti nyarak-telek íze; a délután hullámzó korzó, a csilingelő fagylaltos tricikli és a Hármas bolt igazi triciklije, amivel házhoz szállították a háziasszonyok rendeléseit, a konflisok - és 15-ös bácsi a barátunk, aki megengedte, hogy utazzunk a kocsitengelyen -, a strand, a Nagyorrú Egyes (az egyetlen autóbusz Kecskeméten), és minden, amit a polgári világból soha nem lehetett száműzni, mert mindig vannak őrzők.

Tegnap, 20:34 · Nem tetszikTetszik · 4

Pál Burits Egyébként nem csodálkozom:))

Tegnap, 20:34 · Nem tetszikTetszik · 3

A rúgásra lendülő, a nadrág széle alól kivillanó napszítta, a ló ereire emlékeztető iszonyú artériákkal dekorált téesztag lábak felidéznek egy másik pár csizmát, ehhez bent volt szerencsém, (illetve hamarosan kiderül, balszerencsém) Kecskeméten. Nem laktunk ugyan messze a központtól, mégis olyan utca volt a miénk, ahol lehetett focizni, mert elhanyagolható volt benne a forgalom. (Mi sem bizonyítja ezt ékesebben, mint hogy csak az ezredforduló táján aszfaltozták.) Egy nap, miután az elődje becsülettel leszolgálta az idejét, kaptam szüleimtől egy vadonat új labdát. Ezúttal nem fekete-fehér bőrfocit, hanem azt a picike, sárgásbarna varrottat, ami hervasztóan hamar, voltaképpen az első rendes felfújás után tojás alakúra deformálódott, de találóbb kifejezés, hogy degradálódott; amilyet manapság már csak elsárgult fekete-fehér fotókon lehet látni. De hagytam én a kritizálást másra, ehelyett az új labdával a hónom alatt boldogan rohantam ki az utcára. Kisvártatva megérkezett a szódás. (Ifjabbaknak: a szódás lovaskocsival járta a várost, mögötte a kocsin faládákban sorakoztak a szikvizes üvegek. Házról házra haladt, pontosabban poroszkált. A lóra akasztott csengő jelezte közeledtét, de biztos ami biztos alapon a szódás szólongatta is a kerület lakossá-gát, artikulálatlan, de kántorokéra emlékeztető módon bejáratott hangon. Én kétféle kurjantásra emlékszem, egy mind a szó elején, mind a szó a végén hosszúra nyújtott szóóóóódááás!-ra, illetve az elején szintén elnyújtott, de a szó végén hirtelen lecsapott szóóóóóóda! hívószavakra. Ha ma még léteznének lovaskocsis szódások, akkor az állásinterjú nyilván valahogy úgy zajlana, hogy a delikvens megáll egy beazonosíthatatlan színű köpenyben, és a felvételt meghirdető cég human resources[1]-osa meg-hallgatná, hogy a jelentkező hány decibellel és hány ut-cával odébb hallhatóan, mennyire jellegzetesen képes jelezni közeledtét. Szóval amikor jött a szóóódááás, akkor én kirohantam a kettő vagy négy üres szódásüveggel, meg egy forinttal (húsz fillér volt üvegje), és ak-kor a szódás segédje (mert a „fő”, a rangidős szódás a bakon pöffeszkedett ám) kicserélte, közben jött az obligát, bár felesleges jó tanács, „el ne ejtsd, öcsi!”, és akkor a bakon ülő legyintett egyet az ostorral, és indultak tovább.) Szóval jött egyszer a szódás, csakhogy az a szódás nyilván valami kezdőféle lehetett, - manapság azt mondanánk, próbaidős -, mert nem daliásan, lovaskocsin érkezett, hanem maga mögött húzott kézi taligával kullogott. (A térfogat korlátozottsága folytán kisebb üveg-mennyiség miatt nyilván csak egy-két utcára volt kalibrálva.) Kiabálni persze ő is kiabált, hiszen neki – csapás csapás hátán - még csengője se volt, és akkor meglátott engem, a házunk előtt a vadonat új labdával mandíne-rezgetni. (Rálövöm a kerítésre, a visszapattanót vetődve próbálom védeni: „Karsai (Videoton) lő, Bolemányi (ZTE) bravúrral hárít!)” „Na, passzójad, öcsi!” – így a szódás. Rosszat sejtve, bizonytalanul kanyarítottam felé-je belsővel a labdát, a szódás pedig megindult a labda irányába, látszott, hogy kapásból tervezi visszaküldeni. (Hogy kényszerítő passzra készült volna, azt az egész jelenés valószínűtlenné tette. Végig kigombolt, kék köpenyének a szárnyai úgy lebegtek, mint Minarik Ede kabátjáéi a labdarúgásról valaha készült legszebb filmen, amikor felrepül a levegőbe a válogatottban berúgott gól után. (Alatta himnusz). Lelki füleimmel ma is hallom, ahogy csörög a szódás zsebében az apró (tíz-, húsz-, ötvenfilléresek, egyforintosok, ugyebár), de mire az apró-csörgés a tudatomig eljutott, akkorra ő már találkozott is a labdával. Csizmás lába lövésre lendült, ő is csőrrel rúgott bele a lasztiba, ahogy a törzsvendégek a ménteleki kocsmában, meg is küldte embörösen. A gumicsizma orrán a gyanútlan kis bogyó leírhatatlan, valószerűtlen pörgésbe kezdett, és iszonyú erővel zúdult bele a velünk szemben lakó néni házának az ablakába, ám miután azt betörte, nem a néni nappalijában landolt, hanem a fizika törvényeire rácáfolva felfelé pattant, és rekonstruálhatatlan cikk-cakkokat leírva a jó három méter magas fenyőfa legfelső ágán állt meg. Mit volt mit tenni, be kellett csöngetnünk a nénihez, aki persze magából kikelve (el kell is-merni: nyomdafestéket tűrő) szitokesőben részesített minket, bár ezúttal kivételesen inkább a szódást. Miattam más esetekben csak azért kellett bosszankodnia, mert egyszerűen bement a kerítésen az udvarába a labda. Nem volt ő házisárkány egyébként, és utólag meg is tudom érteni, hiszen meglehetősen idegölő lehetett állandóan labdákat kiadogatni a kertből, plusz még a le-tört virágok. A fenyőfa viszont ezúttal tovább bonyolította a helyzetet, mert a szomszéd néni a teljesen jogos szózuhatag közben még a lakásába is kénytelen volt be-vonulni, majd a frissen kitört ablakból a háztartása leghosszabb, percekig tartó kutatás árán fellelt seprűjével bökdösni a fenyőfa legfelső ágát, hogy megpróbálja le-piszkálni a labdát, s eme művelet az egyébként is jogos felháborodását természetesen négyzetre emelte. Tanulság: bár ma már nem léteznek szódások, azért ha valaki valahol mégis lát egy igazi, tőrőlmetszett szódást, gumicsizmában, kék köpenyben, le ne passzolja neki a labdát semmi pénzért. Ha a gyalogosan szikvizet szállító alkalmazott lovaskocsi nélkülisége miatti megalázottságában okvetlenül emberi szóra, humánus bánásmódra szorul, inkább üljünk le, és ajánljunk fel neki egy parti snapszert.

Apropó, a szódásék, a Sallaiék. A fociemlékek gombolyítása közben mintegy véletlenül döbbenek rá, hogy micsoda kakukktojás volt az a családinak tűnő cég a hetvenes évekbeli rendszer szövedékében. Akkor már létezett az a jelenség, hogy gebines[2], de a Sallaiék, mint családi cég leírására a gebines szót szegényesnek érzem. A Sallaiék a szó eredeti értelmében vett családi vállalkozásnak hatott, mai szóval talán káeftét mondanánk, vagy a vállalat generációkon átívelő volta miatt még találóbb elnevezés lenne a Sallai és fia. (Akkoriban csak angol regényekből ismert cégforma, elvégre mi a Gazdálkodj okosant nyomatjuk otthon az öcsémmel, jólnevelt szocialista embertípusnak készülünk.) Az a családi cég tőlünk két sarokra, egy hatalmas udvarban működött, és akár Hrabal sörgyárában, jöttek-mentek az emberek, a vevők meg a Sallai embörei, lovaskocsik tolattak ki-be… - Az ám a kunszt, nem kamionnal tolatni! (Apropó, volt egy ilyen játékos az MTK-ban, Kunszt. Mellette meg Csetényi.) Miközben ugye minden államosítva, a gazdaságot pedig irányítja nekünk és helyettünk a szocialista terv-gazdaság. Ők mégis maguk töltötték a szódát, és készítették vegykonyhájukon a csatos bambit. (Szín tekintetében a narancs és a citromsárga színű bambi aránya hozzávetőlegesen hetven-harminc százalék volt. Aki ennek megmondja az okát, annak jár a meghívás egy pacalvacsorára.)

2011. február 24. Szép Ernő


„Ennyi volt a szabóinas halála. Halála után következett az élete, s az olyan lett, mint mindazoké az egyforma szabómestereké, akik valahol letelepednek, és ott maradnak, és mindennemű javítáűst és vasalást jutányosan elvállalnak.”(Jóska halála és élete)

Az Alexandrában 600, ismétlem, hatszáz forintért kapható Szép Ernő válogatott novellái. A Noran kiadása, gyönyörű kivitel, majd négyszáz oldal, a könyvjelző egy képeslap, mondom, kivitel előtt le a kalappal, na de nem amiatt ragadtunk tollat. Még csak nem is a 600 forint miatt. A 600 forint azonban mégiscsak meglepő, ugyanis – nem gondoltam volna – ezért a pénzért hibátlan, hamisítatlan extrém metált kapunk.

1. A balul sikerült találkozás.
Szép Ernőnek addigi életemben csak a nevét hallottam, soha nem lelkendezett senki érte. Akkor megjelent egy válogatott verseskötet, gondoltam, megveszem, aztán az első verstől, ahol a könyv kinyílt, a Furulya címűtől egész egyszerűen röhögőgörcsöt kaptam. Talán az életmód miatt, hogy minden hétvégén iszogatás vagy kemény ivás, szórakozóhelyekre járás, lehet, hogy amiatt, de attól a verstől jött a röhögőgörcs, Szép Ernő kötet félrerak.

2. Az elcsodálkozás
Néhány Tandori művet olvasgattam, s egészen le voltam döbbenve, hogy Tandori milyen hihetetlen hévvel, micsoda szuperlatívuszokban beszél Szép Ernőről. Újra elővettem hát a verseskötetét, főleg azokat a verseket, amiket Tandori emleget, még egy regényt is elolvastam, de még mindig nem éreztem, mi az az elementáris erő.

3. Ne cifrázzuk: most tehát… A helyzet ma:
Még csak hat elbeszélést olvastam el a válogatott novellákból, de padlóra küldött. Elképesztő. Nagyon rövid elbeszélések, félelmetesen pontos képek, figurák, élethelyzetek, és mindegyik novellában valami olyan megdöbbentő megfigyelés, kép, olyan elemi erejű balegyenes arcba, agyba, amilyen éleslátásért más szerzőknél sokszor kétszáz oldalt kell ledarálni.
Pártot nem fog a szerző, több szereplő esetén nincs jó és rossz, mindenkivel azonosulni tudunk. A dolog valahol borzasztóan szomorú, de nem olyan kuplésan, olyan Szomorú vasárnap-osan szomorú, hanem fenségesen. Brutálisan komoly. Brutálisan kemény.

Ráadásként a Furulya című vers, ami annak idején eltántorított: (Az ötödik versszakon még ma is betojok a röhögéstől.)

Milyen szép,
Milyen szép,
Milyen szép is lehet az élet,
Milyen kár,
Milyen kár,
Milyen kár hogy én csak henyélek
Milyen jó,
Milyen jó,
Milyen jó szerelembe esni,
Milyen rosz,
Milyen rosz,
Milyen rosz tétova keresni.
Milyen szép,
Milyen szép,
Milyen szép a virágos reggel,
Milyen kár,
Milyen kár,
Milyen kár hogy sose kelek fel.
Milyen jó,
Milyen jó,
Milyen jó a hajóra szállni,
Milyen rosz,
Milyen rosz,
Milyen rosz a parton mászkálni.
Milyen szép,
Milyen szép,
Milyen szép a négyes a bálban,
Milyen kár,
Milyen kár,
Milyen kár hogy a falnál álltam.
Milyen jó,
Milyen jó,
Milyen jó megfogni a lepkét,
Milyen kár,
Milyen kár,
Milyen kár, akik elengedték...
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00089/02781.htm


Az ötödik versszakot annak idején át is írhattuk volna így, a nagy diszkóba járások közepette, hogy:
Milyen szép,
milyen szép,
milyen szép a négyes a bálban,
Milyen kár,
milyen kár,
milyen kár hogy a falnál hánytam.

2010. november 16. Jack Kerouac mestere - Thomas Wolfe: Az időről és a folyóról

„Run, rabbit run, dig that hole get the sun
And when at last the work is done
Don’t sit down it’s time to dig another one…”
Pink Floyd: Time

A nyári, nagyszerű Kerouac kaland után - mely óta meggyőződésem, hogy az Úton a leggyengébb mű – úgy döntöttem, megnézzük milyen a tanítómestere, Thomas Wolfe. Úgyhogy antikváriumból beszereztem a több mint ezerkétszáz oldalas művet: Az időről és a folyóról. (Európa Könyvkiadó, 1968)
Elképedtem. Teljesen beazonosítható, hasonló a technikája, hasonló a világlátása, hasonlóan gördülnek rendszeresen a vonatok egyik helyről a másikra, suhannak az amerikai kontinens tájai, és jó értelemben nagyon amerikai. (Vagyis a gyermek lefegyverző naivitásával bombázza kérdésekkel a civilizációt.) Hasonló a technikája, hasonló az emberábrázolása, és hasonló a súlyozási technikája is: konkrét helyeken látszólag létfontosságú dolgok, párbeszédek kontextusból kiemelésével mutatja meg jelentéktelenségüket, talmi voltukat.
Még csak a könyv első harmadánál járok, de meggyőződésem, hogy Kerouac Wolfe.-tól örökölte az írói imperatívuszt: „a mindenséghez mérd magad!” alapállását. És fő motívumait is Wolfe-tól vette át, Wolfe-tól tanulhatta. Kerouac ugyanis véleményem szerint két dolgot akart legyőzni életében:
1. A tettetést, színlelést, sznobizmust. (És itt megtaláltam a kapcsolatot a Zabhegyezőhöz, meg a későbbi diákmozgalmakhoz, (beleértve a fiatalság beat és rockzenéjét) hisz lényegében mi más lenne mindnek a célja - akár Párizs utcáin, akár kommunista rendszerbeli építőtáborokba járó diákság körében kapjon hangot- mint az őszinteség.
2. Az elmúlást, a mulandóságot.
Az első meccset hozta, a másodikat elbukta.
Tekintve, hogy milyen gigantikus ellenfelekről van szó, a kettőből egy nyert meccs azért nem is olyan rossz arány.

Nem agyalok én itt tovább, következzék két-három idézet. Az első kettő után az a megdöbbentő benyomása támad az embernek, hogy Jack barátunk megértette a wolfe-i leckét, és életével, életvitelével, a gyakorlatban akarta megvalósítani azt, amit mestere kérdések formájában vetett fel.
(A második idézet gyötrő kérdéseiből még az is elég gyorsan levezethető, hogy Kerouac hogyan talált rá akkora szeretettel Buddhára és Jézusra, miért ölelte akkora szeretettel magához őket, tanításukat.)


(Egy feleség agya dolgozik éjszaka, a következők sorakoznak benne)
„Hugh-t folyton csak hajszolom; fáradt és beteg és agyonhajszolt és kimerült… de én csak hajszolom előre, és magam se tudom, hogy mi felé? Mi értelme az egésznek? A Woodson Streetről idehajszoltam a Weaver Streetre: és ez a városnegyed most a divatját múlta – az elegáns társaság most Grovemont felé tendál, a golfpálya szomszédságába; és most rágom a fülét, hogy költözzünk oda ki, építsünk házat a telkünkre, vagy vegyünk egy házat. Addig hajszolom őt és magamat, míg tagja lesz a Rotary Clubnak, én meg a csütörtöki Irodalmi Körnek, az Orpheus Társaságnak, a szombati Zenebarátoknak, az Asszonyklubnak, a Vitakörnek és a jó ég tudja, mi mindennek még - ennek a sok hülye és nevetséges klubocskának mind, pedig végleg nem érdekel minket egyik sem, de belehalunk, ha nem vagyunk tagjai, mert úgy érezzük, hogy ez az >>emelkedésünk<< jele. Emelkedünk, de hová?
És így vagyunk mindannyian: tettetés, tettetés és tettetés, fölvágás, fölvágás és fölvágás… igyekszünk lépést tartani a szomszédainkkal, és lehagyni őket… és közben soha egy igaz szó, soha egy szó, amit igazán érzünk, értünk és tudunk.”
(286. o.)

„Miért vagyunk mi mind ilyen hazugok gyávák, kegyetlenek és tisztességtelenek egymással és önmagunkkal szemben? Miért töltjük haszontalansággal napjainkat, tettetéssel, semmiségekkel? Miért fecséreljük el az életünket – merítjük ki az erőnket – miért tékozolunk el minden jót hamisságra, hazugságra és ürességre? Miért tesszünk szántszándékkal tönkre magunkat, ha egyszer örömre, szeretetre és szépségre vágyunk, s ezt mind megtalálhatjuk körül a világban, csak érte kell nyúlnunk? Miért félünk attól, ami nem félnivaló, és miért szégyelljük, amin nincs miért szégyenkeznünk? Miért herdálunk el mindent, miért tékozoljuk el az életünket, mi az a szörnyűség az életünkben, ami önmagunk eltékozolására késztet, arra, hogy hajszoljuk a halálunkat, pedig az életre vágyunk? Miért van az, hogy örökké idegenek maradunk a világban, hogy sohase tudjuk megismerni egymást, hogy csupa félelem, szégyen, gyűlölet és hamisság vagyunk, márpedig szeretetre vágyunk? Miért van ez így? Miért? Miért? Miért?”
(286-287. o.)


Még egy idézet, amit szintén kivághattam volna Kerouac regényből is:
„Ez volt hát az öregember története. Élete a vadonból hajtott ki, az eltemetett múltból, az elenyészett Amerikából. A körülötte zajló események és pillanatok hatalmas misztériuma és a sötét idők mágikus fénye vetődött rá.
Mint az országban mindenembe, vándor volt ő is; száműzött a halhatatlan földön. Ő is hajléktalan volt, mint mi valamennyien. Ahova elvitték a roppant kerekek, ott volt az otthona.” (Göncz Árpád fordításában.)
(230. o.)

2010. október 6. Thomas Pynchon: Súlyszivárvány

„We sold our souls for rock’n’Roll”
(Black Sabbath válogatás lemez cím)
(Eladtuk a lelkünket a rock and rollért)


1. Fölkészülés a kalandra

Egy barátom, S. ajánlotta, azzal a megjegyzéssel, hogy ezt olvassam el, erre varrjak gombot, ha kíváncsi vagyok egy könyvre, ami simán veri Joyceot. (A kijelentés helytállóságának boncolásába most ne menjünk bele, érjük be annyival: elégséges mértékben provokatív.)
Néhány nap habozás után megrendeltem. (A netes kedvezményt kihasználva 5000 helyett 4000-ért.) A könyv maga méretes. Rögtön eszembe idézte jelenleg ideiglenesen Indiában állomásozó, tehát indiai tudósítónk első reakcióját a Spiró regényre, a Fogságra: „már maga a mérete lázadás a korszak ellen”. A nescafe, a porleves, az instant élmény, instant katarzis kora ellen, bontom ki kijelentését. Egyszóval az objektum majd nyolcszáz oldal, és meglehetősen apró betűs. (Igen, olyasfajta beintés a kornak, mint a Rock Island című Jethro Tull lemez borítója. Alig túlzó malíciával vagyok kénytelen megjegyezni, annak a lemeznek már sajnos a borítója a legjobb.)


2. A kaland közben – élőben kapcsoljuk a tudósítót

A regény közepénél járok, úgyhogy vágjunk itt is a közepébe: nem emlékszem, hogy ennyire nehéz szöveget valaha olvastam volna. Illetve dehogynem: Szentkuthy Miklósnak vannak ilyen, teljes embert, maradéktalan odafigyelést kívánó textúrái, ahol a perc/oldal sebességmérés elveszíti az értelmét. (Persze, az olvasás amúgy sem lóverseny, ráadásul korosodva szeretek mindinkább lassan olvasni, szépirodalmat legalább.)
Olvasás közben néhányszor valószínűnek tűnt, hogy földhöz vágom.
Az első nekifutásnál nyilvánvalóan nem koncentráltam eléggé, a más könyveknél 60-70 oldalnak megfelelő első 27 után ugyanis azon malmoztam, hogy ezt a könyvet még antikváriumba se viszem el, egyszerűen kib----om a kukába, így jelezve felháborodásomat, S-et pedig megkeresem, és behajtom rajta a 4000 forintot, ha nem is konkrétan, zsebből-zsebbe aktussal, de sörökben mindenképpen lefogyasztom.
Elsőre ugyanis az első 27 oldalból semmit nem értettem. Egy kukkot se. Két nap után, agyilag fölhúzva, immáron gatyaszár fölgyűrve, („nehogy már kifogjon rajtam” dac hajtott) újra nekiláttam, és akkor sikerült egyáltalán haladni. (180-nál éreztem még egyszer úgy, hogy leteszem, akkor már nyugodt lélekkel történt volna ez, nem dühből, akkor már megkaptam a 4000 ellenértékét, S-nek is megbocsátottam.)
Én magáról a könyvről ezúttal nem írok semmit. Csak annyit, hogy hihetetlenül nehéz olvasmány, hihetetlenül bonyolult, de valami mégis viszi át rajta az embert. Nem, nem a feladatmegoldó kötelesség, hanem az, hogy a monumentális káoszban ott rejlik valami rejtélyes húzóerő.
Jó, hogy a rejtély szó felmerült. Majdnem azt mondanám, hogy valahogy olyan az olvasása, mint egy intellektuális rejtvényfejtés. Ezzel viszont degradálnám: sűrűn sorakoznak ugyanis benne a súlyos, a virtigli szépirodalom jellemzőjét jelentő brutál futamok. (Félszavakban jellemek, életek, történetek: nem egyperces novellák, hanem egy másodperces, mégis teljes élet-, korregények.)


3. Ki adta el a lelkét az ördögnek?

Nyilván a szerző is, de én most nem rá gondolok.
Amikor írtam egy óvatos kör e-mailt a barátoknak, hogy ki tud egyáltalán erről, akkor az indiai tudósító írta, hogy ez oltári nagy kult könyv, és örvendezett, hogy lám, üzenetem szerint megvalósult magyarul is, majd kapásból kifejezte sajnálatát a fordító iránt.
Válaszomban megnyugtattam: ez a fordító ezt nem a pénzért csinálta. (Megfizetni ezt a munkát nem is lehet.) Ez nyilvánvalóan egy fanatikus önmagára kirótt kötelesség teljesítése, egy fanatikus misszió, a teljesítmény ekvivalensét keresve az első bibliafordítók jutnak az eszembe, Husz János, Károli Gáspár meg a többiek. A fordító ennek a könyvnek szerintem fanatikusa, szerelmese, és küldetésének érezte, hogy teljes értékű fordításban odategye az asztalra. (S az beszakadjon. Beszakadt.)
És igen. Oldalanként legalább egyszer, de van úgy, hogy többször is eszembe jut a fordító, Széky János, és emelem kalapom.
A Proust folyam utolsó négy kötetét fordító hölgy, Jancsó Júlia kapcsán is többször beleborzongtam, hogy micsoda áldozatot követelhet egy ilyen munka, milyen hihetetlen mértékben felemésztheti, kifacsarhatja a testet/lelket; milyen hihetetlen mértékben kizárhatja a társadalomból, a normális életből a fordítót az, hogy egy Proust szöveggel fekszik, kel. A kiadási dátumokból tudjuk, hogy több mint tizenöt éven át!
Széky János dettó.
Nem tudom, hány évig dolgozott rajta, de én nem biztos, hogy tudnám vállalni azt a keresztet, ezt az önkéntes száműzetést, amit egy ilyen, teljes embert kívánó, nem pár hónapos elkötelezettség jelent.

4. Címzett ajánlás
„For those about to rock we salute you”
(AC/DC) (Ave a rockozni készülőknek.)

Nagy kaland. Mégsem ajánlom mindenkinek, csakis a mindenre elszánt vállalkozó kedvűeknek.

Jack Kerouac: Dharma hobók

2010. szeptember 3.

Jack Kerouac: Dharma hobók

Az első száz oldal után:

Az agyam eldobom, újabb

Kerouac

regény, újabb meglepetés. A Senkiháziak kemény, koncentrálós, munkás olvasása után egy olyan szórakoztató, lebegő olvasmány, mint a

Mester és Margarita

első kétszáz oldala. Magától röpködnek a lapok.

Elképesztően bölcs, önironikus derű hatja át az egészet. Leginkább

Krúdy Szent Mihály

- a nagyközönség által sajnos teljességgel ismeretlen - novelláira emlékeztet. (Keresd: A

Váci utcai hölgytisztelet

című novellásgyűjteményben. A halála előtti füzér. A kedvencemet meg itt találod.

http://krudygyula.blog.hu/2009/03/26/ferjekrol_a_felulmulhatatlan

Pedig

Krúdy

akkor már szegény volt, beteg volt, mégis azok a legderűsebb írásai, mégis teli bölcsességgel. Vagy lehet, hogy éppen a derű teszi hitelessé a bölcsességet? Mindegy, ez a fajta derű hatja át a

Dharma hobók

at is. Mondom, elképesztő meglepetés, megint valami teljesen új.

Kétszáznegyven oldal után:

A könyv eleje, az a hármasban történt hegymászás annyira tömény volt, hogy már volt egy olyan gyanúm, hogy a regény voltaképpen nem is lesz több, cselekményileg, mint az az egy hegymászás. (Az is tetszett volna.) Hiszen

Jacknél

az ember annyira hozzá van szokva, hogy húsz oldal alatt megtesz háromezer mérföldet, hat oldal alatt kiisznak két kocsmát, hogy tényleg a meglepetés erejével hatott az élményerejű hegymászás.

De aztán a hegymászás után az örök javíthatatlan stoppal egyből hazahúzott San Francisco-ból – mexikói kerülővel, naná, Jack barátunk Szegedről Pestre menet is érintené Mehikót, - Észak-Carolinába, karácsonyra, édesanyjához. Az ember elégedetten mosolyog, hiszen végülis milyen Kerouac regény lenne az, amiben nincs egy kiadós stoppolás.

Itt jön buddhista meditálás hazai pályán, aztán tűzés vissza, nyugatra, ott újabb buddhista meditálás, végül irány a hegy, ahol tíz hetet tölt, mint tűzfigyelő, hogy aztán a regényt ott tegyük le, ahol majd az Elhagyatottság angyalai kezdődik. (Felszínesen tájékozódtam buddhizmus ügyben, úgyhogy maradéktalanul tudom élvezni a dolog buddhista részét is, de Kerouac barátunk annyira kedvesen, gyerekesen nyílt; a lendületes írást olyan lelkesült boldogság hatja át, hogy nem hiszem, hogy megveszekedett ateisták ne tudnák élvezni a Buddhával áthatott oldalakat.)

És most mindenfajta további agyalás helyett inkább idézetek, kedvcsinálónak.

Rögtön a

Dharma

hobók elején egy sziporka. Bájos önirónia, ugyanakkor elképesztő tömörséggel és pontossággal foglalja össze a buddhizmus lényegét is. A nyilván angolban is remek bemondás a Munka Hőse áthallás miatt magyarul talán még nagyobbat is durran. (Fordítók: Szántai Zsolt, Jónás Zsolt, gratula, ezúton is, ezúttal is. Meg köszönet. Egyébként ígérem, hamarosan jelentkezek olyan beszámolóval is, ami nem lefordított kötetek alapján készül, de miért ne olvassuk magyarul, ami megvan, pláne, ha ilyen nagyszerűek azok a fordítások? De amúgy már megrendeltem a Town and a City-t, a Maggie Cassidy-t meg a Wake Up-ot.)

…Akkoriban eléggé eltökélt hangulatban éltem, és ez a határozottság kiterjedt a vallásosságomra is: szinte a tökélyig fejlesztettem a saját kis szertartásaimat és hitbéli megnyilvánulásaimat. Azóta persze eltelt egy kis idő, és már egy kicsit álszent lettem, már ami az imákat és hasonlókat illeti. Álszent, fáradt és cinikus. Talán azért, mert megöregedtem, és ezzel párhuzamosan közömbössé váltam… De akkor még tényleg hittem abban, hogy valóban létezik jóság és jótékonyság, alázat ás odaadás, semleges nyugalom és bölcsesség, meg persze áhítat is, és hittem abban, hogy valójában régimódi bhikkhu vagyok, aki modern ruhába öltözötten vándorol a világban (általában a New York, Mexico City és San Francisco által határolt háromszögön belül), méghozzá azért, hogy újra és újra megforgassa az Egyetlen Valóság, a Dharma Szent Kerekét, és elegendő érdemet gyűjtsön össze ahhoz, hogy Buddhává, vagyis Megvilágosodottá váljon, s ezzel kiérdemelje a Paradicsom Jövőbeli Hőse címét.
(Dharma hobók, 8. oldal alja.)

Mondom, ez a

Dharma hobók

rettentően derűsen, jókedvűen indul, máris itt a következő életerős beszólás:

…Japhy is felolvasta pár versét, például azt is, amit a prérifarkasról, az észak-amerikai prériken lakó indiánok által istenként tisztelt lényekről (azt hiszem, tényleg istenként tisztelik) írt, vagy talán Kwakiutl-ról, vagy ki a francról, aki az északnyugati indiánok istene, vagy mi a jóisten volt.”
(19. oldal alja.)

És egy mondat, aminek a láttán a felismerés örömével kiáltottam fel:

„ - Amikor belépsz ebbe a házba, le kell húznod a cipődet. Láttad a matracaimat? Nem szeretném, ha kárt tennél bennük a cipősarkaddal.
Engedelmesen lekaptam a lábamról puha talpú, kék vászoncipőmet, és kitettem az ajtó elé.”

És hogy mi nálam ez a felismerés öröme? Hogy íme, itt a kronológiai sorrend, a folyamatosság. Ezt a kék vászoncipőt akkor vette, amikor (Az elhagyatottság angyalaiban) lejött tíz hét után a hegyről, és egy cipőboltba betérve a szétment bakancs helyett – igen! – kék vászoncipőt vett.

Büszke is volt rá, egyébként, erreföl egy oldallal később valamelyik ezeréves lelkibarát persze, hogy rögtön lefikázta a kérdéses lábbelit, mondván, buzik hordanak ilyet.

29. o.

A poén itt az, hogy Japhy, a fő buddhista hogyan aktualizálja az ezeréves verset. A rövid idézet kontextusa ugyanis az, amikor megbeszélik egy kínai vers fordítását.

- Ray, figyelj. Ezt hallgasd meg! „A hegyekben hideg van, mindig hideg volt, s nemcsak idén.” Látod? A fickó magasan volt! Legalább tizenkét-étizenháromezer láb magasságban, vagy még feljebb. Figyelj! „Hull a hó és a jég, a sötét szakadékokban álló fák ködöt okádnak, június végén jelennek meg az első fűszálak, a levelek már augusztus végén hullani kezdenek, és én mégis olyan jól érzem magam itt, mintha szeren lennék…”
- Micsodán? Szeren?
- Ez a saját fordításom. A költő itt azt mondja, hogy: „olyan jól érzem magam itt, mint az élvhajhájszók odalent, a városban.” Szerettem volna valamivel modernné tenni a fordításomat.”

Ja, még a

Szőke bombázó

című elbeszélés is felidéztetik, rögtön ráismerünk a fehér fürdőruhás szőke bombázóra a Lincoln-ban.

Hogyan nyilatkozik az egyik – a vallási témát illetően - kétkedő, miután rendeztek egy kis szexpartit a hercegnő művésznevű hölggyel.

„-Tudod, néha a megvilágosodás szikráit vélem felfedezni abban, amit mondani próbálsz, de hidd el, a hercegnő sokkal jobban hozzásegített a lényeg megértéséhez, mint ezek a szavak.” 44. o.
 

Rövid ars poetica-szerűség, szép:

„ Aztán imádkoztam Istenhez, vagy Tathágatához, hogy elegendő időt adjon nekem, meg elegendő értelmet, elegendő erőt ahhoz, hogy el tudjam mondani az embereknek azt, amit én már tudtam (erre még most sem vagyok képes), hogy ők is tudják, amit én tudok, és ne aggódjanak, ne essenek kétségbe.” 45. o.
 

Saját szavaival adja meg a megoldást, hogy miért lehetett szeretni akkor, és hogy ma valahogy miért lehet hozzá menekülni. Mert hozzá lehet. A tévéshowk, megasztárok, a celebek, a pletykamagazinok uniformizáló, az emberi agyat, az emberi érintkezést – mert a kommunikációt – béklyózó világa elől. A vidám regényben váratlanul egy kis extrém metal:

(Ha valaki azt mondja, demagóg, ám legyen, nem vitatkozom.)

Az egyetemek ugyanis nem egyebek, mint a középosztálybeli, egyéniséggel nem rendelkező kis senkik neveldéi. Ezeknek a senki-neveldéknek a leglényege a campusok közvetlen közelében mutatkozik meg, azokban a negyedekben, amelyekben csinos és elegáns, gondozott gyepszőnyeggel körülvett házak állnak, amelyek mindegyike rendelkezik ez közel azonos nappalival, amely nappalik mindegyikében megtalálható egy televízió, amelyben mindenki ugyanazt nézi, és ettől ugyanezt gondolja, miközben a világ Japhyjai kalandozni mennek a vadonba, hogy mehallják a vadon valódi szavát, hogy megtalálják a csillagok eksztázisát, felfedezzék és megfejtsék arcnélküli, csodák nélküli, satnyuló civilizációnk eredetének rejtélyes titkait. 49.o.


„…Fura fazon volt ez a Morley. Egyszer, azután, hogy megtudta, hogy Alvahnak nincs igazi ágya a házban, váratlanul betoppan hozzánk (úgy jelent meg, akár egy kísértet), éppen akkor, amikor ártatlanul, mit sem sejtve ébredeztünk és kávézni készültünk. Betoppant és hozott magával egy hatalmas franciaágyat, fene se tudja, hol szerezte. Akkora ágy volt, hogy ketten is alig bírtuk kicipelni a fészerbe, miután elment… 52.o.

 

A hegymászás közben alvóhelyet keresnek:

„Az ösvény végénél elterülő rét olyan szép volt, hogy megjegyeztem:
- Haver, ezt nézd meg! – Álomba illő rét, fenyőfák az egyik szélénél,a tó, a tiszta, friss levegő, az aranyszínűre festődő délutáni felhők… - Mi lenne, ha itt éjszakáznánk? Még sosem láttam ennél szebb helyet.
- Á, ez semmi. Oké, jól néz ki, de reggel arra ébrednénk, hogy három tucat vakációzó tanítónő süti a szalonnát alábunknál. Ahová mi készülünk, ott egyetlen embei lény sem lesz rajtunk kívül. Ha mégis találunk ott valakit, változzak pöttyös lófasszá!” (80.o.)
 

Kontextus: Mielőtt Japhy elindul Japánba, a buddhista kolostorba:

- Tényleg, mit fogsz hordani a rendházban?
- Olyan Csang-dinasztia stílusú fekete, hosszú csuhafélét, amitől az ember keletinek érzi magát.
- Alvah szerint a hozzánk hasonlók azért hordanak köntöst, mert keletiesek akarnak lenni, de eközben a keletiek a szürrealizmusról, Charles Darwinról olvasgatnak, és nyugati stílusú öltönyben járnak. 228.o.
 

Volt még kijelölve egy-két idézet, de inkább hagyom. Ha valaki elolvasná, ne lőjek le több poént.

Végezetül annyit, hogy amikor az utolsó oldalánál letettem, a legszívesebben máris folytattam volna az Elhagyatottság angyalaival, amit jó két hete olvastam el, csak azért nem tettem, mert van még olvasatlan magyarul is.

„- Mindegy - jegyezte meg Alvah -, úgyis mindig, mindennek sírás a vége.” (242.o.) )

Pedig

Krúdy

akkor már szegény volt, beteg volt, mégis azok a legderűsebb írásai, mégis teli bölcsességgel. Vagy lehet, hogy éppen a derű teszi hitelessé a bölcsességet? Mindegy, ez a fajta derű hatja át a

Dharma hobók

at is. Mondom, elképesztő meglepetés, megint valami teljesen új.

Kétszáznegyven oldal után:

A könyv eleje, az a hármasban történt hegymászás annyira tömény volt, hogy már volt egy olyan gyanúm, hogy a regény voltaképpen nem is lesz több, cselekményileg, mint az az egy hegymászás. (Az is tetszett volna.) Hiszen

Jacknél

az ember annyira hozzá van szokva, hogy húsz oldal alatt megtesz háromezer mérföldet, hat oldal alatt kiisznak két kocsmát, hogy tényleg a meglepetés erejével hatott az élményerejű hegymászás.

De aztán a hegymászás után az örök javíthatatlan stoppal egyből hazahúzott San Francisco-ból – mexikói kerülővel, naná, Jack barátunk Szegedről Pestre menet is érintené Mehikót, - Észak-Carolinába, karácsonyra, édesanyjához. Az ember elégedetten mosolyog, hiszen végülis milyen Kerouac regény lenne az, amiben nincs egy kiadós stoppolás.

Itt jön buddhista meditálás hazai pályán, aztán tűzés vissza, nyugatra, ott újabb buddhista meditálás, végül irány a hegy, ahol tíz hetet tölt, mint tűzfigyelő, hogy aztán a regényt ott tegyük le, ahol majd az Elhagyatottság angyalai kezdődik. (Felszínesen tájékozódtam buddhizmus ügyben, úgyhogy maradéktalanul tudom élvezni a dolog buddhista részét is, de Kerouac barátunk annyira kedvesen, gyerekesen nyílt; a lendületes írást olyan lelkesült boldogság hatja át, hogy nem hiszem, hogy megveszekedett ateisták ne tudnák élvezni a Buddhával áthatott oldalakat.)

És most mindenfajta további agyalás helyett inkább idézetek, kedvcsinálónak.

Rögtön a

Dharma

hobók elején egy sziporka. Bájos önirónia, ugyanakkor elképesztő tömörséggel és pontossággal foglalja össze a buddhizmus lényegét is. A nyilván angolban is remek bemondás a Munka Hőse áthallás miatt magyarul talán még nagyobbat is durran. (Fordítók: Szántai Zsolt, Jónás Zsolt, gratula, ezúton is, ezúttal is. Meg köszönet. Egyébként ígérem, hamarosan jelentkezek olyan beszámolóval is, ami nem lefordított kötetek alapján készül, de miért ne olvassuk magyarul, ami megvan, pláne, ha ilyen nagyszerűek azok a fordítások? De amúgy már megrendeltem a Town and a City-t, a Maggie Cassidy-t meg a Wake Up-ot.)

…Akkoriban eléggé eltökélt hangulatban éltem, és ez a határozottság kiterjedt a vallásosságomra is: szinte a tökélyig fejlesztettem a saját kis szertartásaimat és hitbéli megnyilvánulásaimat. Azóta persze eltelt egy kis idő, és már egy kicsit álszent lettem, már ami az imákat és hasonlókat illeti. Álszent, fáradt és cinikus. Talán azért, mert megöregedtem, és ezzel párhuzamosan közömbössé váltam… De akkor még tényleg hittem abban, hogy valóban létezik jóság és jótékonyság, alázat ás odaadás, semleges nyugalom és bölcsesség, meg persze áhítat is, és hittem abban, hogy valójában régimódi bhikkhu vagyok, aki modern ruhába öltözötten vándorol a világban (általában a New York, Mexico City és San Francisco által határolt háromszögön belül), méghozzá azért, hogy újra és újra megforgassa az Egyetlen Valóság, a Dharma Szent Kerekét, és elegendő érdemet gyűjtsön össze ahhoz, hogy Buddhává, vagyis Megvilágosodottá váljon, s ezzel kiérdemelje a Paradicsom Jövőbeli Hőse címét.
(Dharma hobók, 8. oldal alja.)

Mondom, ez a

Dharma hobók

rettentően derűsen, jókedvűen indul, máris itt a következő életerős beszólás:

…Japhy is felolvasta pár versét, például azt is, amit a prérifarkasról, az észak-amerikai prériken lakó indiánok által istenként tisztelt lényekről (azt hiszem, tényleg istenként tisztelik) írt, vagy talán Kwakiutl-ról, vagy ki a francról, aki az északnyugati indiánok istene, vagy mi a jóisten volt.”
(19. oldal alja.)

És egy mondat, aminek a láttán a felismerés örömével kiáltottam fel:

„ - Amikor belépsz ebbe a házba, le kell húznod a cipődet. Láttad a matracaimat? Nem szeretném, ha kárt tennél bennük a cipősarkaddal.
Engedelmesen lekaptam a lábamról puha talpú, kék vászoncipőmet, és kitettem az ajtó elé.”

És hogy mi nálam ez a felismerés öröme? Hogy íme, itt a kronológiai sorrend, a folyamatosság. Ezt a kék vászoncipőt akkor vette, amikor (Az elhagyatottság angyalaiban) lejött tíz hét után a hegyről, és egy cipőboltba betérve a szétment bakancs helyett – igen! – kék vászoncipőt vett.

Büszke is volt rá, egyébként, erreföl egy oldallal később valamelyik ezeréves lelkibarát persze, hogy rögtön lefikázta a kérdéses lábbelit, mondván, buzik hordanak ilyet.

29. o.

A poén itt az, hogy Japhy, a fő buddhista hogyan aktualizálja az ezeréves verset. A rövid idézet kontextusa ugyanis az, amikor megbeszélik egy kínai vers fordítását.

- Ray, figyelj. Ezt hallgasd meg! „A hegyekben hideg van, mindig hideg volt, s nemcsak idén.” Látod? A fickó magasan volt! Legalább tizenkét-étizenháromezer láb magasságban, vagy még feljebb. Figyelj! „Hull a hó és a jég, a sötét szakadékokban álló fák ködöt okádnak, június végén jelennek meg az első fűszálak, a levelek már augusztus végén hullani kezdenek, és én mégis olyan jól érzem magam itt, mintha szeren lennék…”
- Micsodán? Szeren?
- Ez a saját fordításom. A költő itt azt mondja, hogy: „olyan jól érzem magam itt, mint az élvhajhájszók odalent, a városban.” Szerettem volna valamivel modernné tenni a fordításomat.”

Ja, még a

Szőke bombázó

című elbeszélés is felidéztetik, rögtön ráismerünk a fehér fürdőruhás szőke bombázóra a Lincoln-ban.

Hogyan nyilatkozik az egyik – a vallási témát illetően - kétkedő, miután rendeztek egy kis szexpartit a hercegnő művésznevű hölggyel.

„-Tudod, néha a megvilágosodás szikráit vélem felfedezni abban, amit mondani próbálsz, de hidd el, a hercegnő sokkal jobban hozzásegített a lényeg megértéséhez, mint ezek a szavak.” 44. o.
 

Rövid ars poetica-szerűség, szép:

„ Aztán imádkoztam Istenhez, vagy Tathágatához, hogy elegendő időt adjon nekem, meg elegendő értelmet, elegendő erőt ahhoz, hogy el tudjam mondani az embereknek azt, amit én már tudtam (erre még most sem vagyok képes), hogy ők is tudják, amit én tudok, és ne aggódjanak, ne essenek kétségbe.” 45. o.
 

Saját szavaival adja meg a megoldást, hogy miért lehetett szeretni akkor, és hogy ma valahogy miért lehet hozzá menekülni. Mert hozzá lehet. A tévéshowk, megasztárok, a celebek, a pletykamagazinok uniformizáló, az emberi agyat, az emberi érintkezést – mert a kommunikációt – béklyózó világa elől. A vidám regényben váratlanul egy kis extrém metal:

(Ha valaki azt mondja, demagóg, ám legyen, nem vitatkozom.)

Az egyetemek ugyanis nem egyebek, mint a középosztálybeli, egyéniséggel nem rendelkező kis senkik neveldéi. Ezeknek a senki-neveldéknek a leglényege a campusok közvetlen közelében mutatkozik meg, azokban a negyedekben, amelyekben csinos és elegáns, gondozott gyepszőnyeggel körülvett házak állnak, amelyek mindegyike rendelkezik ez közel azonos nappalival, amely nappalik mindegyikében megtalálható egy televízió, amelyben mindenki ugyanazt nézi, és ettől ugyanezt gondolja, miközben a világ Japhyjai kalandozni mennek a vadonba, hogy mehallják a vadon valódi szavát, hogy megtalálják a csillagok eksztázisát, felfedezzék és megfejtsék arcnélküli, csodák nélküli, satnyuló civilizációnk eredetének rejtélyes titkait. 49.o.


„…Fura fazon volt ez a Morley. Egyszer, azután, hogy megtudta, hogy Alvahnak nincs igazi ágya a házban, váratlanul betoppan hozzánk (úgy jelent meg, akár egy kísértet), éppen akkor, amikor ártatlanul, mit sem sejtve ébredeztünk és kávézni készültünk. Betoppant és hozott magával egy hatalmas franciaágyat, fene se tudja, hol szerezte. Akkora ágy volt, hogy ketten is alig bírtuk kicipelni a fészerbe, miután elment… 52.o.

 

A hegymászás közben alvóhelyet keresnek:

„Az ösvény végénél elterülő rét olyan szép volt, hogy megjegyeztem:
- Haver, ezt nézd meg! – Álomba illő rét, fenyőfák az egyik szélénél,a tó, a tiszta, friss levegő, az aranyszínűre festődő délutáni felhők… - Mi lenne, ha itt éjszakáznánk? Még sosem láttam ennél szebb helyet.
- Á, ez semmi. Oké, jól néz ki, de reggel arra ébrednénk, hogy három tucat vakációzó tanítónő süti a szalonnát alábunknál. Ahová mi készülünk, ott egyetlen embei lény sem lesz rajtunk kívül. Ha mégis találunk ott valakit, változzak pöttyös lófasszá!” (80.o.)
 

Kontextus: Mielőtt Japhy elindul Japánba, a buddhista kolostorba:

- Tényleg, mit fogsz hordani a rendházban?
- Olyan Csang-dinasztia stílusú fekete, hosszú csuhafélét, amitől az ember keletinek érzi magát.
- Alvah szerint a hozzánk hasonlók azért hordanak köntöst, mert keletiesek akarnak lenni, de eközben a keletiek a szürrealizmusról, Charles Darwinról olvasgatnak, és nyugati stílusú öltönyben járnak. 228.o.
 

Volt még kijelölve egy-két idézet, de inkább hagyom. Ha valaki elolvasná, ne lőjek le több poént.

Végezetül annyit, hogy amikor az utolsó oldalánál letettem, a legszívesebben máris folytattam volna az Elhagyatottság angyalaival, amit jó két hete olvastam el, csak azért nem tettem, mert van még olvasatlan magyarul is.

„- Mindegy - jegyezte meg Alvah -, úgyis mindig, mindennek sírás a vége.” (242.o.)

2010. szeptember 1. Kerouac: Senkiháziak

Mottó: ("Ó, öregem, te nem is tudod, mennyire oda volt Charles Swann az ő csajaitól-!" mondta egyszer nekem Cody... "Az lehetetlen, hogy Marcel Proust buzi lett volna, és megírja azt a könyvet!").
Az elhagyatottság angyalai, 177. o. Fordította Kepes János és Szántai Zsolt)

Jack Kerouac: Swann szerelme (L’Amour de Swann)
Marcel Proust: Senkiháziak (The Subterraneans)

A provokatív csere nem tévedés, nem hiba, mindössze arra utal, hogy a mind két regény lebilincselő alapossággal dolgozza fel egy gyötrelmes szerelem történetét. A „buksz rám, úgyhogy teszek rád” fázistól a „most már nem teszek rád, ettől nyeregbe kerülsz,” ívén keresztül az „úgyhogy most már én bukok rád, és te teszel rám” végjátékig.

Ugyanakkor néhány – még mindig túl kevés, de ezen dolgozom – műve olvasása után én elfogadom Kerouac saját állítását, hogy voltaképpen az Eltűnt idők nyomábant akarja újraalkotni, más korban, más helyen, más sebességben, konflis helyett Buickban, más alapállásból. (A vonat, az stimmel mind a két életműben, de Marcel barátunk pihegő utas, Jack pedig vagy fékező vagy bliccelő, tehervonaton.) Amennyiben ezt az állítást elfogadjuk, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Senkiháziak a végül össze nem fésült regényfolyamban hasonlóképpen kiemelhető, betét a regényfolyamban, ahogy a Swann szerelme Proust-nál.

A könyvet mindjárt kétszer olvastam el.
Ennek az elsődleges oka az, hogy még mindig Az elhagyatottság angyalai – Átutazóban hatása alatt voltam, elvarázsolva, és fél szemmel még visszafelé pillogtam, hogy de kár, hogy ez nem az. A 180 oldalas könyvecske úgy a felénél kezdett el igazán beindulni, akkor lett húzása, úgyhogy amikor megrendültem letettem, rögtön el is kezdtem az elejét, hogy mégiscsak legyen világos az is, amit nem elég koncentráltan olvastam, és ha már újra elolvastam az első felét, akkor már nem volt szívem megállni, befejeztem még egyszer.
Az azonnali újraolvasás egyébként is ajánlott a mű szerkezete folytán, hiszen folyton előre-hátra utal, nevek bukkannak fel elején is, a vége felé is, és az újraolvasásnál minden varázslatosan a helyére kerül.
A szöveg rendkívül erős, majdhogynem lírai.
Azt is olvastam, hogy Jack ezt három nap alatt vetette papírra, ami engem illet, én ezt speciel nem hiszem el, mert túl jónak tűnik ahhoz, de persze a fene tudja. Ha meg hiúsági kérdés, akkor legyen, legyen csak Jack álszerény, van mire.

A két írást azért tudtam pároztatni, mert egy konkrét szerelmen keresztül természetesen örök konfliktust feszeget.
Jack azon bukik, hogy disznó mód kocsmázik, megy ezerrel, ritkán van cérnája megülni a barátnő mellett, otthon. Aztán a csaj ezzel (meg az ebből fakadó számos megaláztatással) végül besokall, Jack barátunk pedig – miután késő - szívszakadva idézi fel az emlékét, lelkiismeretfurdalás hegyekkel leöntve, ugyanakkor az olvasóban egy pillanatra sem merül fel bennünk a kétely, hogy lehetett volna-e máshogy.

(Érdekesség: éppen tegnap néztem két kislányommal a Shrek 3-at, ott ugyanez volt a probléma. Az eredmény fordított, Shrek tehát a családi tűzhely mellett tette le voksát. A lista persze a végtelenségig folytatható lenne.)

Hogyan is csúszik el a főhős, miközben a barátnő mellette fészkelődik, menne már haza. (Senkiháziak, Kepes János - káprázatos - fordítása)
Akkor is, mint mindig, a Mask-ban kezdődött.
Ezek az éjszakák, csupa csillogó remény, gyerünk, ugorjunk fel a barátainkhoz, mindenféle dogok, telefonok csörögnek, emberek jönnek-mennek, kabátok, kalapok, mondatok, diadalmas beszámolók, a nagyváros izgalmai, egy rund sör, még egy rund sör, a beszélgetés egyre gyönyörűbb, izgalmasabb, kipirult-izgatottabb, megint egy rund, éjféli órán, később, a kipirult, boldog arcok most bevadulnak, hamarosan akad egy ringatózó haver du déubab bab átütő siker, füst, részeg, éjjeli bohóc, végül aztán odavisz a csaposhoz, mint Eliot látnoka, IDEJE KÖZELEBB KERÜLNI A TŰZHÖZ - többé kevésbé ilyen hangulatban érkezünk meg a Mask-ba.
132.o.

2010. augusztus 20. My friend, Jack

Mottó: A tegnapi, saját e-mailem barátoknak: „Tegnapelőtt éjjel Kerouac-kal álmodtam.
Ezúttal öt deci bor, egy liter szóda után írok nektek.
A dugó kihúzása után kezdtem el Az elhagyatottság angyalait, - amit immáron rendes áron rendeltem meg, ez ugyanis asz Átutazóban első fele, vagy része, vagy mi - mintegy hatvant oldalt olvastam belőle.
Mindjárt be kell fejezni, mert lemegy a nap, és nem tudok tovább dohányozni.
Lényegezem: nem hittem volna, hogy olvasok még életemben olyat, amin meg leszek lepve, nem hittem, hogy életemben valaha még lenne kedvem csápolni könyvnek. (Az extreme metal az más. Olcsóbb.)” (folyt. A végén.)


Gyerekek, talán el tudom magyarázni a varázsát. Az igaz, hogy nem kevesebb, viszont nem is több mint egy liter bor után próbálom.
Jack barátunk regényei, írásai voltaképpen egy olyan regényfolyamot képeznének, mint a prousti kudarc. Az egyik kötet előszavában az egyik női szereplő megírja, - mármint a valódi, aki a regényben felbukkan, pozitív figura, szereti Jack-et -, hogy Jack egyébként azt tervezte, hogy nyugdíjas éveiben – When I’m sixty-four, ugye? – majd összefésüli, és egy új, beat Eltűnt idők nyomában formátumban egyesíti az egészet. (Nevek, satöbbi.)
Ugyanakkor az élet szerelmesének, Jack barátunknak az írásművészete egy danse macabre. Vagyis pokoltánc, vagy haláltánc, vagy mi a fene, van ilyen Madách Imre szerzőnknél is.
Jack barátunk hihetetlen szeretettel öleli keblére Jézust is, és Buddhát is. Elsősorban Buddhát, de Jézust is, tökéletes összhangban velem, az egyébként a vallások iránt megértő szurkolói hozzáállással rendelkező, ám sajnos mégis ateista alakkal. Mert Jack bár elképesztően jó dolgokat idéz Buddhától, tökéletesen érti Jézust, ennek ellenére, - és most kénytelen vagyok valami Kosztolányi versből idézni, nem pontosan és nem szívesen, de – mégis nagyjából az igaz rá, amit KD írt az anyáról: „Ó, én nagyon sokakat szerettem, én vágytam arra, vágytam erre, de – itt cseszek el valamit – aki nagyon szeretett, anyám az életet szerette.”
Kerouac barátunk az életet szereti, és attól van halálra rémülve, hogy meg fog halni. Innen a bánat és a szomorúság, ugyanakkor innen a – nem mindig, inkább szakaszosan, mert sokszor hetekig józan ám – élethabzsolás, és – nem utolsósorban innen az az elképesztő empátia, az a szívfacsaró emberábrázolás.

„Felnéztem, a csillagok odafönt ugyanúgy ragyogtak, mint korábban, idelent meg ugyanúgy megvolt az elhagyatottság, és megvoltak az angyalok is, akik nem tudták, hogy angyalok –
És Sarina meg fog halni –
És én is meg fogok halni, te is meg fogsz halni, valamennyien meg fogunk halni, idővel még a csillagok is kihunynak, egyik a másik után.”
(Az elhagyatottság angyalai, 141. o.)
Vagy.
(Kontextus: Vesz egy újságot, miután tíz hetet töltött egyedül, egy hegyen)
„Arról is olvastam hogy Eisenhower a kampánybeszédeik során vonatokról integetett, meg arról, hogy Adlai Stevenson mennyire elegáns, mennyire becstelen, mennyire büszke – olvastam az egyiptomi lázongásokról, az észak-afrikai lázongásokról, a Hong Kong-i lázongásokról, a börtönlázadásokról, a mindenütt zajló, pokoli lázadásokról, az elhagyatottság miatti lázadásokról – angyalok lázadoztak a nagy semmiért.” (U.o. 144.)

(Kontextus: Jazzhallgatás alatt)
"Mert megbolondul az ember attól a sok komor pofától, nincs más igazság, csak a zene – nincs más értelme, csak hogy nincs értelme – A zene elvegyül a szívverés világegyetemében, az ész vergődéséről meg is feledkeztünk.” (Uo. 151.)

Kérem szépen, ez gyönyörűen szól, természetesen valahol óriási tévedés, de mégis: ennél jobb ritkán kell.

Olvassatok Kerouac-ot.

Ja, és ahogy tegnap írtam, lassan úgy érzem, elmaradott vagyok, hogy nincsen egyetlen szaros tetoválásom sem, és valami mintha már kéne.
Tegnapi email, csak hogy mindenki értse:
„…Mindenki kezd teli lenni tetoválásokkal, már magam is kezdtem elgondolkodni, hogy kéne valamit. Lányaim nevei: snassz. Zenekarnév: mulandó. (A King Crimson ugyan nem, de azt meg kutya nem érti. Meg ha már nem a lányaim neve, akkor miért a Crimson? Vagy ha Crimson, akkor meg az I talk to the wind-ből valamelyik sor, de az meg hosszú.)
De Kerouac most közel jár, boka fölé vagy - nem izmos: kövér - vállra.)”

No, ma estére beugrott. Tegnapelőtt még azon malmoztam, hogy legyen Kerouac – C’est moi. Viszont ez túl önzőnek, félrevezetően nagypofájúnak, alázattalannak tűnt.
Ma este rájöttem: vagy azt kéne odatetkózni, hogy „Kerouac is not dead”, vagy pedig éppen ellenkezőleg, azt, hogy „Kerouac is dead.”
Ettől függetlenül ne vegyetek rá mérget, hogy el is megyek valami szalonba, és tényleg tetováltatok. De hogy a maradék, lefordítatlan Kerouac-ot megveszem angolul, az tuti.

2010. augusztus 14. Jack Kerouac: Átutazóban

Az Útont természetesen néhány évente mindig újra és újra elolvastam, ahogy illik, szerettem is, de csak valamennyire, amikor a Nagy könyv idején barátokkal csináltunk ötvenes listákat, lehet, hogy az ötvenben sem volt benne. (Nálam a világirodalom listán a Mester és Margaríta volt az éllovas, a magyaron meg a Boldogult Úrfikoromban.)
Egyszer pár éve megpróbálkoztam a Doktor Sax-szal, de biztos hangulatom se volt hozzá, két-három oldal után elhajítottam a szoba sarkába.
Most viszont, tegnap, a nagy leárazás láttán - ez például 2500 helyett 750 forint - gyorsan megvettem három regényét. Az Átutazóbant azonnal el is kezdtem, a felénél járok, és csak annyit szeretnék elmondani, hogy el vagyok képedve. A dolog nagyjából ugyanazt, mint az Úton, csavargás, kalandok, piálás, másnaposságok, csajozás, de maga a könyv sokkal jobb, sokkal erősebb, mint az Úton.
És most csodálkozom is, hát miből gondoltam, hogy pont a leghíresebb lenne a legjobb? Írókban sem a legnépszerűbb a legjobb, sok zenekarnak éppenhogy a nem népszerű lemeze a jó, satöbbi.
A lényeg: bátran ajánlom a könyvet mindenkinek.

Gyorsan idemásolok belőle három részletet is, jellemzőek. Kettő vidám, egy meg rettenetes, ez általában is jellemző, az ember hol a röhögéstől szakad meg, hol meg a szíve.

„Vanum biztos volt abban, hogy Raphael nagy költő, ezért azon a délutánon elvitte őt egy koktélpartira a Cleopatra’s Needle-be, miközben én a nappaliban vergődtem, verseket írtam, és a kisebb lánnyal (14), meg a nagyobbikkal (18) beszélgettem, és azon töprengtem, vajon hol tarthatjk a Jack Danielsüket, amit később meg is találtam.” (80.o.)

„Deni régimódi francia raconteur és bon vivant, akinek francia feleségre van szüksége, nem lenne szabad a Villag ekörül lógnia abban a reményben, hogy sikerül felszednie egyet azok közül a hideg, magányos csajok közül. De mint mindig, megfogta a karomat, és elmondta a legutolsó történeteit, mindet. Azon az estén is ezeket ismételgette, amikor áthívtam egy italra Julien és Nessa lakására. Erre az alkalomra táviratot küldött a kedvencének a fejére tojó csajok közül, közölte vele, hogy le grand journaliste, Julien Love lakásán foguk koktélozgatni, de a nő nem jött el. Miután valamennyi viccét előadta, Nessa belekezdtett a saját viccei mesélésébe, és Deni úgy röhögött, hogy betrottyantott a gatyájába; kiment a fürdőszobába (ezért biztos meg fog ölni), kimosta az alsóját kiakasztotta száradni, aztán visszajött, röhögve, és teljesen megfeledkezett az alsójáról, és amikor Nessa meg Julien meg én másnap reggel felkeltünk, és véreres szemmel, szomorúan kimentünk a fürdőszobába, halálra röhögtük magunkat, amikor megláttuk azt a hatalmas alsógatyát a zuhanyzó csövén lógni.” (77.o.)


„Bourbont és whiskyt rendeltem – víziómban láttam az elnyűtt, rettenetes, halott arcok sorát, ahogy egyenként keresztülvonulnak a világ bárján; istenem, mindannyian vonatra szálltak, egy végtelen szerelvényre, az örök temetői járatra. Mit tehetnék? Megpróbáltam elmondani Alyce-nek.” (105.o.)

2010. július 5. Joseph Conrad: Párbaj (Ezt a rövidke könyvajánlót P. Gy. és V. L. barátaimnak ajánlom, ők azok, akiknek talán a legtöbbet áradoztam kocsmás estéken az angol irodalom lengyel származású klasszikusának a nagyságáról.)

Akárcsak minden más Joseph Conrad mű, szép csöndben jelent meg a Párbaj. Tartalmazza Joseph Conrad százhetven oldalas önéletírását, és még hat novellát. Utóbbiak először jelentek meg magyarul.
Jó pár éve nem olvastam Conrad-ot, mert ami magyarul elérhető volt, azokat annak idején gyorsan befaltam, a magyarra le nem fordítottak közül néhányat angolul is elolvastam, viszont el kell ismernem, az nem igazán ment. Még fordítani is elkezdtem az egyik hosszabb novelláját, de kudarcot vallottam, ugyanis az angol nyelven csak tizennyolc éves korától megismerkedő író nyelvezete elképesztően gazdag, soronként háromszor kellett szótárt kinyitni, úgyhogy beletört a bicskám.
Az önéletírás a legfajsúlyosabb Conrad művek mellé helyezhető. Életrajzi elemeket dolgoz fel, lebilincselő módon. Az azt követő elbeszélések mindegyike szintén virtigli Joseph Conrad alkotás.
Léteznek Conrad-nál modernebb irodalmat művelő szerzők. Léteznek Conrad-nál olvasmányosabb írók. Bár ez csak látszólagos: számomra ugyanis éppen hogy Conrad az olvasmányos, az okos tartalmassága miatt olvasásra méltó.
Viszont nem létezik nála bölcsebb, az emberi léleknek nála nagyobb ismerője, nála tanítóbb mester, és lenyűgöző az, ahogy tájékoztató, de továbbmennék: életünkben is használható tanácsokkal segítő módon mutat be figurákat, konfliktusokat. Archetípusokat.
Joseph Conrad nálam nem az egyik legnagyobb prózaíró, hanem a legnagyobb.

Alapművek, amiket szintén ajánlanék. (Fájó szívvel, de szándékosan fogom nagyon rövidre a listát.)
Nostromo
A sötétség mélyén
Lord Jim

Június 9. Kecskemét: Átigazolási hírek

A KTE a következő játékosokkal vette fel a kapcsolatot:
Valujev, (RUS)
Podolák, (CZEH)
Calamity James (ENG)
Buguerra, (URU) Honma (JAP)
Di Narlorinc (ITA)
Sándorfalvi (HUN)
Kocsis (HUN)
Halász, Vadász, Madarász, Erdész (HUN)
Újfalusi (HUN)

(Janás múlt heti hozzászólása a kesporton: „Monti, Csori, Szűcs, Kokot, Bori, Litsingi…marad egyáltalán valaki?” Hát igen. A szurkolói szívet megviseli, ha arról olvas, hogy ki mindenkit néztek ki maguknak a mi csapatunkból mások. Holott az ilyesmi gyakran lehet, hogy nem több, mint aminek hívják: kívánságlista. Ám mivel nálunk csönd van, a mezei szurkoló egyre kényelmetlenebbül feszeng. Átmeneti, idegnyugtató megoldással szolgálnék. Vágjunk vissza a saját fegyverükkel. Megalapozatlan játékosmegfigyelések hírének a terjesztése semmibe nem kerül. Következzék itt egy csokorravaló. Nyugodtan lehet a hivatalos honlapokon úgy fogalmazni, hogy a kismagyarfociláz.5mp.eu nem hivatalos forrásokból azt hallotta, hogy a Kecskeméti TE megkereste a következő klubok következő játékosait.J)


Igól Valujev, Kuban Krasznodar, védő

Zolnár Moltán két napig a Kuban Krasznodar középhátvédjét figyelte meg, Krasznodarban. A bekk a közismert orosz bokszoló, Valujev öccse, így aztán csöppet sem meglepő, hogy a magassága 212 centiméter. Zolnár Moltánt a Krasznodarban folytatott tapogatózások után Ferihegyen várta a klub sofőrje, aki honlapunknak elmondta, hogy Zolnár Moltán, miután beszállt a gépkocsiba, csak annyit mondott: az a faszi valami eszméletlen. Majd eszméletét vesztette, átaludta a hazavezető utat, (csak néha hadovált ilyesmiket, hogy: vodká, nyet, nyet, nó mór, nyémá, nemá’), hazaszállítását követően Kecskeméten még további három napot aludt, immáron családi körben.

Jrzi Podolák, Teplice, középpályás

Falubert Nosi Teplicében járt, a helyi csapat egyik középpályására volt kíváncsi. Két edzőmérkőzést is megtekintett, de Podolák játékának a megfigyelése mellett a két klub közti hivatalos kapcsolatfelvétel alapkövét is letette. Az ott töltött második nap estéjén a teplicei klubvezetés külön díszvacsorával kedveskedett a magyarországi vendégnek. Falubert Nosi znaimi sertésbordát fogyasztott knédlivel, vacsora után pedig - ez itthoni berkekben, ahol Falubert antialkoholizmusa közismert, komoly meglepetést kelthet – megkóstolta a helyi sört is. Másnap megtekintette a klub múzeumát, a városka templomát, koszorúzott, majd délután saját kérésére találkozott a helyi szurkolói csoportokkal, amelyeknek rövid, ám annál lelkesítőbb beszédet mondott. A távozása előtti délelőttön a két klub közti kapcsolat megpecsételéseként Kecskemétről takaros kis zsákban magával vitt homokot szórt a szélbe a városka főterén. (A pillanat ünnepélyességét a helyi tűzoltózenekar a Homok a szélben című Korál-sláger előadásával emelte.) A rá jellemző alapos munka elvégeztével vaskos aktával a hóna alatt tért haza, kérdésünkre sejtelmes arccal elárulta, hogy nem csak Jiri Podolákról készített jegyzeteket.

Calamity James, kapus (A profilja szerint: goalkeeper.)

Batt Mruce-t, a Facebook-on (sajnos mi tagadás: alig) működő Kecskeméti Te International Fan Club alapítóját Portsmouth-ban látták, ahol nem kisebb labdarúgóval találkozott, mint azzal a kapussal, aki a jelen állás szerint a héten kezdődő labdarúgó világbajnokságon az angol válogatott első számú hálóőre lehet. (Életkora minimum harminchét magasságában, azaz: ideális kapuskor.) Kivásárlási ára nincsen, lévén klubját, a Portsmouth-t csődeljárás keretében bezárták, a kapusnak sincsenek anyagi igényei; nem a pénzkeresés céljából érkezne a Kiskunság fővárosába, (hiszen állatra kereste már magát), hanem mert tizennyolc éves korában kötött a barátaival egy fogadást, hogy egyszer az életében játszik még lila-fehérben. Batt Mruce állítja, hogy mivel Angliában lila-fehér klubok túl nem tengenek, van rá esély, hogy a világbajnokság után az angol válogatott első számú kapusa Kecskeméten vezessen le, amennyiben a hírös város klubvezetése hajlandó belemenni, hogy a hazai csapat hálóőrének a szerelése lila nadrág, fehér mez, lila-fehér hosszanti csíkos sportszár legyen.

Buguerra, csatár, Honma, középpályás

Dágács Forvid Nyíregyházán tett villámlátogatást. Buguerrával találkozott, és az elmúlt idényben igazi gólgyárossá avanzsáló csatárfenoménnek egyetlen kérdést tett fel: jól érzi-e magát Nyíregyházán. Buguerra erre a következőt válaszolta: igen is meg nem is. Majd eme válaszát a második üveg tequila felbontása után a következő - dalban előadott - kijelentéssel egészítette ki: Don’t Cry For Me, Nyíregyháza. Az est során Honma is az asztaluknál foglalt helyet, szemtanúk szerint több, a városunkra vonatkozó kérdést tett fel, a „Van-e Kecskeméten villamos?” kérdésére kapott választ elégedetten nyugtázta. (Szakértőnk szerint ugyanis megőrjíti a villamos csattogása. A KTE tehát a fővárosi klubokkal szemben helyzeti előnyből indul.)
Dágács Forvid a tárgyalás közben mintegy mellékesen megnyerte a Freddy Mercury hasonmás verseny Szabolcs-Szatmár megyei döntőjét is, így kvalifikálta magát a Freddy Mercury hasonmás verseny közép-európai középdöntőjébe, amely augusztusban, Ljubjanában kerül megrendezésre.


Luigi Di Narlorinc, középpályás
A közkedvelt ex-admin, K.F. Catanzaro-ba utazott, és hosszan elbeszélgetett a Catanzaro uruguay-i származású, de magyar felmenőkkel is bíró jobb oldali középpályásával, akinek a szolgálataira a következő idényben a klubja, miután anyagi nehézségek miatt a kiesést tűzte ki célul, nem tart igényt. Kiderült, hogy Di Narlorinc magyar nagyapja egy, a labdarúgó által meg nem nevezett Kecskemét közeli faluból származik, és ő szívesen töltene el egy esztendőt a Covidinca (itt kacsintott a centrocampista) hazájában, a menedzsere ezért is vette fel a kapcsolatot a kecskeméti lila-fehérekkel. K. F. – akinek a klub múzeumában videón megmutatták a Catanzaro-Como, szinte majdnem mindig 0-0-ra végződő párosítás elmúlt évszázadában esett mindhárom gólját - hazaérkezése után diplomatikusan csak annyit mondott, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén nem kizárt a játékos Kecskemétre igazolása, egyúttal bejelentette, hogy köszöni szépen, de a kecskeméti pizzafutár cég ingyenes pizzára feljogosító bon-ját inkább akciós szárazkolbászra váltaná át, mert az alig egy hetes kiruccanást követően jó ideig akkor lásson pizzát, amikor a háta közepét, a háta közepét pedig akkor lássa, amikor gólt a Juventus hálójában.


Sándorfalvi Sándor, csatár

Kiküldött tudósítónk, KHL a szegedi labdarúgó tehetségek felkutatására kapott ideiglenes felhatalmazást. A szegedi futball világában otthonosan mozgó KHL eskü alatt állítja, hogy bár Szegeden nem talált olyan gyémántot, aki a KTE színeiben robbanhatna be üstökösként a magyar futball helyenként állóvízre emlékeztető egére, a Sándorfalva csapatában viszont egy isten áldotta tehetségre lelt, aki olyan szinten műveli a labdabűvölést, hogy amikor nála van a pettyes, még a nap is előbúvik a felhők mögül, éjjel pedig egy betlehemi csillagra emlékeztető égi jelenség világít le arra a sándorfalvi tanyára, amelynek zsindelyteteje alatt a focifenomén szerződésre, egyúttal sorsa jobbra fordulására várva jóízűen alussza álmát.


Három másik tárgyaló útja viszont kifejezett kudarccal zárult, olyannyira, hogy az ő munkájukat a klubvezetés rövid úton meg is köszönte.

Kocsis Lajos, posztja: tisztázatlan

Gispon nem a klub által hivatalosan kiküldött játékosügynökként érkezett Salgótarjánba, hanem a saját cége küldte oda, egészen más jellegű üzleti ügyben. (Az e helyt meg nem nevezhető üzletlánc állítólag olyan vegyesboltot szándékozik nyitni a Karancsalján, ahol nem csak mangalica sertéshúst, hanem mangalica sertések fotóit is árulják.) Ennek ellenére Gipson nem csak hogy tárgyalt a helyi illetőségű Kocsis Lajossal, hanem a rövid, de annál intenzívebb eszmecserét követően azon melegében egy egy-plusz hat év opciós elővásárlási jogról szóló szerződést is aláíratott vele. Amikor hazatérése után a KTE vezetősége kérdőre vonta, hogy hogyan szerződtethetett – egyébként hatáskör híján - egy olyan faszit, akit focizni nem is látott, Gipson széttárta karjait: Hja kérem, egy Kocsis Lajos az Kocsis Lajos. (Ezen érvelést egybehangozó források szerint Kecskemét számos vendéglátóipari egységének a törzsközönsége elfogadhatónak találja.)


Halász Kálmán, Vadász Vilmos, Madarász Árpád, Erdész Elemér, (védők)

Andi Kis Bandrás Győrbe utazott, a Győri ETO teljes védelmének a megfigyelésére, s három napot töltött a Rába parti városban. A második estén a KTE egyik ideiglenesen Győrben állomásozó szurkolója, Dzsízász mellékesen bemutatta a helyi női kézilabdacsapat egyik tagjának. Hogy eme ominózus bemutatás után mi történt, s mi nem, nem tudhatjuk, egy biztos: Andi Kis a három napot még kettővel megfejelte, majd a győri kézilabdázó hölgy társaságában érkezett haza. A klubvezetés – amely hozzánk hasonlóan szintén kénytelen szóbeszédekre támaszkodni - próbálta kérdőre vonni az egyébként pusztán ideiglenes engedéllyel rendelkező ügynököt, hogy mégis, mit képzel, mi a francot csináljanak egy női kézissel egy férfi labdarúgó csapatban, ám Andi Kis – mióta a hölggyel hazatért - bezárkózott, és senkinek nem hajlandó ajtót nyitni.

Újfalusi János, középpályás

Mincze Viklós a családjára hivatkozva nem vállalt semmiféle utazással járó játékosmegfigyelést, ám a többszöri felkérés elutasítását követően mégiscsak bűntudata támadt, hogy a látszat csalhat, rosszindulatú külső megfigyelőnek még úgy tűnhet, hogy egy szalmaszálat sem hajlandó keresztbe tenni a csapatért. (Jóakarói tájékoztatták, hogy a háta mögött már ilyesmiket beszélnek róla: Nem elég lustának lenni, lustának is kell látszani. Az ember potyára ne látsszon lustának: ha már úgyis annak látszik, akkor tényleg ne csináljon semmit.)
Így aztán végül mégiscsak elutazott Tiszaszentivánra, ahol – skandalum! - közismert kedvencével, Újfalusi Jánossal bármiféle próbajáték, egyetlen kapura rúgás nélkül, tizenvalahány üveg belföldi gyártású sör elfogyasztása után rögtön szerződést is aláíratott.
A klub természetesen - Gipson-hoz és Andi Kis-hez hasonlóan - Mincze Viklóstól is azonnal bevonta ideiglenes játékosügynöki engedélyét.


Na, kérem szépen. Most már lehet mazsolázgatni.

Június 6. Brescia – Cittadella 0-1, még úgy is velőtrázó thriller, hogy kimaradtunk belőle. Lehet, hogy most kéne abbahagyni?


Agyam megáll, nem találok szavakat: a Serie A-ba való feljutásért egyik elődöntőjében bukott a Brescia. Az odavágó szerdán 1-1 lett, az volt a papírforma, megjátszani nem mertem. Ugyanakkor a mai visszavágóról mindent el tudtam volna képzelni, csak azt nem, hogy kettes lesz. Viszont ha így van, akkor miért nem tettem meg mást? Hát mert arra gondoltam, hogy egyesre nem érdemes megtenni, mert ez a barom Brescia addig biztos nem akarja megerőltetni magát, amíg 0-0-val továbbjutásra áll. Ikszre meg minek. Akkor biztos rúg a Brescia kettőt is.
És lehet, hogy tényleg pont erre fáztak rá, hogy gyerekek, 0-0, jók vagyunk, csak ki kell catenaccio-zni a végéig? Mondjuk kinézem belőlük, bár a digók erre már nem egyszer fáztak rá, de javíthatatlanok.

Te jó ég, most néztem meg, a vendégek a 90. percben rúgták a győztes, azaz a tovább (még nem föl-!)jutást jelentő gólt. (Valami Curiale. Azért se megyünk bele hülye magyar szóviccekbe.) Már nem nézem meg, mi volt a kettes szorzója, szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik…
Biztos érdemes ezzel a fogadósdival vergődni?

(A Sassuolo-Torino-t ikszre megjátszottam, az most kettesnek néz ki, de az hagyján, az rendben, na de ez a Brescia?)

94' 16: Red card to Sassuolo. Ott is lehet egy hangulat.

96'09-nél fújták le, továbbment a Torino. Szóval Citadella-Torino döntő. Na, arra befizetek.
(Lehet: szó szerint.)

Június 7. Helyreigazítás

Súlyos - mindjárt kettő - tárgyi tévedés, aszongya a mai Nemzeti Sport:
"A Brescia hazai pályán 1-0-ra kikapott a Cittadellától, de mivel az alapszakaszban előkelőbb helyen végzett riválisánál, 1-1-es összesítéssel továbbjutott az élvonalba jutásért rendezett rájátszás elődöntőjéből. ...a Sassuolo-Torino párharc győztesével csap össze a Serie A-ba jutásért." Hajrá Toro. (Ezt már én teszem hozzá.)

Ezúton kérek elnézést a Brescia szakmai vezetőségétől és keretétől, amiért nem bíztam bennük, és egyáltalán: amiért kételyeim voltak atekintetben, hogy egy rutinos olasz csapat képes patikamérlegen pont annyit kitenni a pályára, amennyi kell. Scusi.

2010. Június 2. „Observations of an Honest Man” (Syrius, az ördög álarcosbálja) , azaz néhány gondolat távollévő barátoknak a Tandori, Eliot, Szentkuthy csatársorról

„Hát az idő hogyan teljen? Van-e, hogy „életem”, … Véget fog érni. Mivel pazarlom? A józanság révén? A kilengések által?”
(Tandori Dezső: A komplett tandori – komplett EZ?, 33. o. Palatinus, 2006.)



Tandori Dezső:

A Tandori-rágcsálás, a Tandori rejtvények fejtése közben újabb döbbenetes mondat került elénk, ez látható a lap tetején. „Hát az idő hogyan teljen? Van-e, hogy „életem”? … Véget fog érni. Mivel pazarlom? A józanság révén? A kilengések által?”

Már a negyedik olyan könyvét olvasom, ami mostanában, tehát az elmúlt öt évben jelent meg. Hála az égnek ezek nem a mackók kártyabajnokságáról, és/vagy a madarakról szólnak. Csak. Azok is említve vannak, persze, de nem már csak és kizárólagos téma.
Ezek a szövegek viszont olyan hihetetlenül izgalmas intellektuális birkózások, amihez fogható egyszerűen nincs. Az lehet, hogy az embernek mondjuk nem tetszik Tandori, vagy nem is érti, vagy legfeljebb húsz százalékát érti, de agyilag olyan szinten meg van birkóztatva, hogy ha az után bármilyen más szerző prózáját előveszi, olyan érzése támad, mintha valamelyik Delfin könyvet vette volna elő, amelyik tizenkét évesen volt a kedvence, annyira gyermekdednek és didaktikusnak hat mellette az összes többi szerző.
Az ember észrevétlenül átkerül egy másik ligába, amiből nem nagyon van visszatérés.
Aktívvá válik. Jól tettem, hogy a rejtvényfejtést feljebb említettem. Nem is ragozom tovább, egész egyszerűen sokkal több, mint olvasás.


T. S. Eliot:

Az is a napnál világosabb, hogy Tandori miért szereti annyira Eliot-ot. Eliot-nak sincs talán egyetlen egy verse sem, amiről el tudnám mondani, hogy pontosan értem, hogy mit akar mondani. Abban az iskolás értelemben pláne nem, hogy a „szerző itt valószínűleg arra utalt, hogy…”. Ez hagyján. De egyetlen olyan verse nincs, amiről akár saját magamban azt tudnám mondani, hogy igen, ezt úgy nagyjából értem. Legalább azt, hogy miről szól. Illetve van egy, amiről értem, hogy miről szól, csak azt nem, hogy mi a vége. Ez pedig nem más, mint amit manapság a leggyakrabban olvasgatok, a Napkeleti bölcsek utazása című verse. (Az angol címe tán The Journey of the Magi, mindjárt ellenőrzöm.) Itt majdnem mindent faszán lehet érteni, még az utalásokat is érteni lábjegyzetek, mankó nélkül; az egésznek az ívét is érzem, még azt is, hogy miről szól, csak pont a lényeget nem.
Ettől függetlenül nagyon szeretem, tudom ajánlani mindannyiótoknak.


Szentkuthy Miklós:

Szentkuthy-val egyelőre leálltam. A Goethe regényébe beletört a bicskám, az már sok volt. Utána elkezdtem a Megszabadított Jeruzsálemet, á, az egy a hatvanas évek elején megjelent kötet, emiatt olyan penészes szaga van, hogy egyszerűen fizikailag nem lehet bírni azt olvasását.
Ugyanakkor Szentkuthy-ról az a homályos és hozzá nem értő meglátásom, hogy talán azért annyira zseniális a Divertimento és a Doktor Haydn, mert akkor még kordában tartotta magát, vagy kordában tartották, vagy csak végre eladhatót akart írni, ezért kordult, vagy mit tudom én. De ott még valahogy emészthetően csapong, illetve a csapongot máris kicserélem, még emészthető a Mozart-ról készült Bosch tablója is és a Haydn-ről készült Bosch-tablója is. Viszont az embernek öt hat jó, még jobb vagy kevésbé jobb kötet után egész egyszerűen nincs kedve nekiállni a hatodik Bosch tablót böngészgetni. Mert egyszerűen elunja a dolog menetét, a szerző – immáron – túlságosan ismerős, merthogy változatlan, csak négyzetre emelt technikáját.
De egy biztos: a Divertimento és a doktor Haydn lehet, hogy nehéz olvasmány, de semmiképpen sem reménytelenül érthetetlen, követhetetlenül szerte ágas-bogasodó, ahogy egyre több későbbi.


A lényeg: a jelenlegi impresszióim birtokában nálam Tandori és Szentkuthy olyan szinten kilógnak a magyar mezőnyből, hogy nem hogy más súlycsoportot, de más sportágat, más évszázadot képviselnek.

A nap nyerő száma ezúttal életem talán legkedvesebb száma, Sz. G. jóvoltából:
Ja, Ács Enikő: Magasföldszint.

https://www.youtube.com/watch?v=2sBZy3rAMNA

Hommage a Örkény, 1., Ács Enikő apropóján

És Krónikás, miután tizennyolcadszor megnézte ezt a klippet, akkor esemesezett két nagyon régi barátnak, akiket hat éve nem látott, és a következőképpen fogalmazott: "Küldd el az e-mail címed. Nem életbevágó, de fontos."

Hommage á Örkény, 2. Ács Enikő apropóján

És akkor, amikor Krónikás megkapta Tepitől a Magasföldszint videóját, miután tizennyolcszor megtekintette, kénytelen volt engedni nikotin Úr parancsának, és a kulccsal hülyén zörgölődve kibotorkált - mivel szeretett családja már aludt - az erkély helyett inkább az utcára. Már éppen megsodorta, amikor az addig üres város éjszakájában felbukkant egy cigány nő, talán inkább csaj, és megkérdezte hősünket, hogy van-e egy százasa, mert neki kurvára kéne telefonálni. Krónikás udvariasan elhessegette. Aztán amikor rádöbbent, hogy az előbb látta tizennyolcszor az Ács Enikő klippet huszonnyolc év után, a cigány - akkor derült ki, hogy: csaj - után szólt, hogy de, de van. És akkor a csaj visszafordult, és amikor Krónikás átadta a százast, kiderült, hogy nem is lejmolt, váltani akart, de akkor Krónikás már: "á, hagyjad."

Hommage á Örkény 3. Ács Enikő apropóján

És akkor Krónikás másnap reggel világgá ment.
Még a KTE-Kaposvárt se nézte meg.

Figyelem, fontos közlemény közzétételéhez kaptam hozzájárulást.

A könyvbeli Pepi bevallotta, hogy valójában ő is szerelmes volt --
a hangjába. Mivelhogy csak az agyonjátszott kazettán....
Az arcát huszonöt év után most látta először, és... mit tehetett
volna... könnyezett.

Május 11. Purple rain, purple rain…, avagy lila blues

Lélekállapot és koordinátarendszer

Visszatértünk abba az őrjítő idegállapotba, mint annak idején, amikor a feljutás volt a tét. Csakhogy most a kiesés elkerülése. (Persze, nem vártuk, hogy ez „örökké tart”, de mégis túl hamar jött el a vízválasztó. Valahogy olyan Bács-megyeiesen túl hamar itt kalimpál a probléma az orrunk előtt.)

A. Két példa a lélekállapotra.

1. Milyen színű vébé? (Purple? Lila?)

Tán a múlt héten kaptam sörözés közben egy ilyen kérdést, hogy „na és ki nyeri a vébét.” (Játszom itt a fejemet, hogy nem tudom, ki szegezte nekem, miközben dehogynem: a Devils alapító Régimódi urak voltak az - illusztris! - társaság.) Esküszöm, a kérdést elsőre nem is értettem. A látóhatár, a horizont olyannyira be van határolva, fallal a Debrecen elleni utolsó meccsünkkel, hogy hát akkor bent maradunk-e vagy sem, hogy nem csak első, de még második pillanatra se ugrott be, hogy ez a kérdés a futball világbajnokságra vonatkozik. Az első reakció az volt, hogy nem is értettem, a második reakció – ez mind fejben megy, persze – önkéntelenül a jéghoki vébé volt, (mintha valami olyanról is hallottunk volna, hogy most megy, vagy majd hamarosan fog menni), csak harmadikra esett le, hogy te jó ég, hát persze, lehet tovább is látni, mint az NB I zárómérkőzése. (Normális ember így lát.) És akkor – afeletti örömömben, hogy egyáltalán sikerült elhelyezni magamat a koordinátarendszerben, immáron vidámságot tettetve vágtam rá – bár ez a „rávágás” a késői reakció miatt rossz igeválasztás -: Hát itáliá, itáliá. (Nem mintha érdekelne. Az a vébé. Abszolúte nem. Már nem. Ezek után már nem. Már soha többé nem. Már soha többé nem annyira, mint…)


2. Milyen színű kupadöntő? (Purple? Lila?)

Tegnap hívott egy másik cimbora, telefonon azzal kezdte, hogy tudom-e, hogy a kupadöntőt a Sztoritévé adja. Itt megint megakadt a winchester. Milyen kupadöntő? Fejben gyorsan benyomtuk a keresés gombot. MK-ban érdekeltek rég nem vagyunk, tán a Ligakupa-döntő? (Botcsinálta pszichiáterként nyomozva, hogy hát hogy a fenébe jött be pont ez a szerencsétlen Ligakupa-döntő be a fejembe, csak arra tudok gondolni, hogy vonatkozás mián: merthogy a Széktóiban volt. Ez lehet a kapcsolat. Associazione.) Aztán végül nagy nehezen fölfogtam, hogy az Euróliga, vagy mi a fene, volt UEFA kupa, na, hogy arra céloz a cimbora, de hogy abban ki játszik, azt ott rögtön nem tudtam volna megmondani. A telefon letevése után már tudtam, persze, hogy tudtam, Fulham-Atletico, de ismételten csak annyit tudok hozzáfűzni: Ki a fenét érdekel ez? Engem most nem. Ezek előtt nem. Annyira már soha többé nem fog, mint…)


B. Milyen színű lila kilátások, avagy és ha nem jön össze, akkor mi van? Akkor legalább Let’s go living in the – purple – past. (Akkor legalább mehessünk vissza a múltba.)

Akkor vissza a másodosztályba? Az már nem megy. És ne állítsuk, hogy az nem a világvége, mert hogy volt már olyan is, mert ez nem igaz, futballilag nekünk az igenis a világvége. A lejjebb, az alsóbb osztályba csak úgy lenne lelkileg elfogadható, ha akkor már a kieséssel együtt mehetnénk vissza a múltba is. Mert ennek a magyar focinak, ennek a vidéki focinak, ennek a (ne adj Isten) alsóbb ligás KTEnek csak a múltban van értelme, a jelenben, a jövőben nincs. Az alsóbb ligás KTEt csak a Városi Pályán lehet értelmezni, egy lehetőségekben behatárolt történelmi korban, ahol még nem szélesedett ki a világ, ahol még nem tudhatta az ember az internetről szinte azonnal, hogy a Szpartak Nalcsik egyenlített, valahol Európában, vagy éppen – nota bene - Ázsiában; ahol világosan tudtuk, hogy nekünk ez a harmadik liga a maximum, illetve nem, néha, elvétve, feljebb léphetünk a második ligába. Hiszen akkoriban még nem csak a Szpartak Nalcsik nem zörömböl azonnal az ember otthonában, hogy hé, koma, egyenlítettünk ám!, de még a nagy pesti csapatok (nekünk: voltaképpen a nagyvilág, mert azon kívül csak a BEK és KEK döntő jut, még UEFA kupa döntő se!) eredményeit is inkább csak másnap ismeri meg az ember, újságból, ha már a Körkapcsolás alatt a Városi Pályán szurkol. Na jó, este bemondják a híradóban. De ennek ellenére, vagy éppen ezért a Városi Pályán az átlag nézőszám jóval 1500 fölött van, legalább ennyien emelik hétről hétre fel egy kiscsapat képzeletbeli zászlaját, jelezve, - ha tetszik, kurucosan -, hogy kit érdekel, hogy nincs perspektíva, hogy úgyis a város másik csapatát támogatják, („azok, űk”), hogy nem nagyon van fölfelé, mi akkor is kitartunk.
Szóval ha már vissza az alsóbb osztályba, akkor vissza a Városi Pályára, és inkább jöjjön a Jánoshalma, a Harta, a Soltvadkert meg a Fajsz, a labdát újra tegye a Seres, a Virágh, a Bohács, a Porhanda, védekezzen a Nagyhegyesi, a kaput őrizze a Kerpics. Akkor tűnjön az életünkből a Sport egy, a Sport kettő, az Eurosport, meg az összes többi, és kapjuk vissza régi, emberi léptéket, legyen újra emberi ésszel befogható a világ, és akkor – mert így korrekt – legyünk mi is fiatalabbak, a szentségit!
Legyen ott újra a Mókus. (Ha egyáltalán így hívták.) Emlékszik még valaki Kecskeméten a Mókusra? Furcsa, túlzás nélkül kell leszögezni, afféle torzszülött figura volt, látásból az egész város ismerte. Ott vót mindönütt, ha köllött, ha nem, hegyesorú cipőjében piacon, főtéren, Júlia presszó előtt, (mai angol használt ruha, az Univer fölött), ott téblábolt a Városi mozinál, az este nyolcas premier idején, amikor jött az a havi egyetlen amerikai film (a többi csupa szovjet meg egyéb KGST, cseh bezzeg nem!), és persze a KTE meccsen is. A Városi Pályán. Aztán amikor meghalt, én is valahogy azonnal hallottam, hogy a Mókus meghalt. (Torzszülöttségében ijesztő figura volt: kisgyerekként az ember összeborzongva, ijedten nézte. Gyermekkoromban egyébként még rokkantakkal is teli volt a város, hadirokkantakkal, mankókkal csoszogtak. Arról az öregről nem is beszélve, aki pár házra lakott az óvodánktól. Ő mindig a repülőket vizionálta. Mi, ovisok, néha hallgattuk, a félelemtől reszketve, a kapu előtt, - akkor még ez volt az adrenalinfröccs - , ahogy öreg, megfáradt, már majdhogynem turbékoló hangján hajtogatja, hogy „a repülők. A repülők.”)



C. Józsika és a Roaring (purple) Silence? (Józsika és a fülsiketítő (lila) csönd?)

De nem maradtunk legendák nélkül. Nem vagyunk mi legendák híjával. Most ott van a Józsika. Idegenbeli meccsen úgy még nem voltam, hogy a Józsika ott ne lett volna. Az első, még NB II-es idegenbelire utazáskor kettővel ült előttem, a buszon. A többiek, az őt ismerők néha szívatták, de nem bántóan. Inkább tisztelettel és joviálisan. Hisz nem bohóc ő, hanem kabalafigura. (Na erről is tudnék mesélni, az ötletről, de majd máskor.) Hogy hányan ismerik, arra ékes példa, hogy amikor az NB I-es nyitány táján kiderült, hogy ő rendezőként, vagy miféle státuszban már nem járhat be ingyen a meccsekre, az egész internetes, KTE fórumozó társadalomszelet egy emberként hördült fel, követelve vissza, ha kell, Security mellényben a pálya mellé a Józsikát. (Volt egyáltalán valaha is olyan egyöntetű állásfoglalás? Bármilyen témában?) Hallomásból tudom, hogy Józsikának bejárása is van a „körökbe”, hogy neki már hét közben alkalma van feltenni a kérdést, hogy „és akkor hétvégén ki lesz a kezdőben?” (Mert hogy ő tisztában van ám azzal, hogy ki sérült, ki van eltiltva, tehát eleve az adott választékból szemezget.) Józsika ott szurkol nem sokkal a Devils előtt, közös tapsolásnál néha hátrapillant, hogy biztosan jól csinálja-e. Józsika edzésen is kint van. A múltkor mesélte P., az egyik lelkes Devil, hogy kinézett az edzésre, (barátnővel, kézenfogva: na tessék, férjuraim-kollégáim, ez ám a nevelés!), és már-már azt hitte, hogy Józsika nincs ott, amikor Józsika egyszer csak felállt a kispadról, tehát ott volt, hogy a fenébe ne lett volna, csak nem lehetett látni, merthogy a kispadon ült. Tökéletes értékmérő, lakmuszpapír, hogy ne mondjam: vezérfonal a Józsika, afféle iránymutató: Józsika tudná folytatni? Józsika folytatja kiesés után?
Persze nyilván folytatja. Hisz hova is menne? Mármint meccsre. Udinébe? Fiorentinába? Eindhovenbe? A White Hart Lane-re? Oda nem tud menni, és nem csak ő nem. Más, főleg pesti pályákra meg már nem soknak lesz kedve, pótlékot keresni. Azok a csapatok már nem lehetnek annyira a miéink, ahogy korábban. (Már akiéi.) Most már nem lehetnek. Annyira már nem. Ezek után már nem, hogy…
Csak az a csönd, az lesz a furcsa, a Józsikának is, meg annak a néhánynak, aki kimegy majd a másodosztályban – még én se biztos, mea culpa, na jó, néha, talán, néha -, az az újra ránk zuhant nagy csöndesség lesz bántó, az a fülsiketítő némaság.


Utóirat. P. S. (Purple S.)
Mielőtt valaki – eme kesergő írás alapján teljes joggal, egyébként – megvádolna azzal, hogy előre temetem a csapatot, azt újfent megnyugtatom. Ha én temetem, akkor bent marad. Ezt tippmixelő karrierem tapasztalatai alapján bizton állíthatom. Hiszen sokan nem értik, hogyan veszíthetett például a Tottenham a csődben lévő, a ligából negatív rekorddal, agyonbüntetve kizuhant Portsmouth ellen az FA Kupa elődöntőben. Hát mert az volt a fixem, hát úgy. Tavaly a PVSK női kosárcsapatát is én verettem meg a Szegeddel, ezt szerénytelenséggel állíthatom, akkor is az volt a fix, amihez a többi meccset variáltam. És még sorolhatnám. A Barcelona se hullott volna ki tán a BL elődöntőben, ha felhívtak volna telefonon a katalán fővárosból, hogy „Senor VM? Senor, nyugtasson meg minket, ugye nem tett a továbbjutásunkra? De igen? Hűha. Akkor ha megkérhetnénk, legyen olyan kedves, és most már fogadja meg egy jóval nagyobb összeggel az Internazionalet. Tudja, nem vagyunk mi babonásak, de nem árt mindenre gondolni. Muchas gracias. Sporttársi üdvözlettel, a Barcelona technikai vezetője.”

Május 10. Sötét szárnyak suhogása (Karl May: Winnetou)

(Figyelem, akit aggasztana, hogy festem én itten ezerrel az ördögöt a falra, azt megnyugtatom. Minél tutibbra bebizonyítom, akár ezoterikus eszközökkel is, hogy a csapat lassan már menthetetlen, annál valószínűbb, hogy sikerül a bentmaradás. Ezt a képességemet ha másban nem, tippmixen már bizonyítottam. Én leszek a legboldogabb, ha Cassandra-ként leégek, mint a Reichstag. Hajrá KTE!)

2010.05.10. 19:53 Régebbigyerek
Kegyetlen Kaposvárt most már illene legyőzni, mert ha nem akkor szombaton kezdődhet a hangos visítós virrasztás.

2010.05.10. 09:32 sopánka
MI LESZ VELÜNK???

Baljós jelek a KTE egén. Egyelőre három.

1. Immáron kigolyózhatnak minket.

Éppen elég baj volt, hogy az összes riválisunknak jól sikerült a hétvégi forduló, sőt, még a következőre is gyűlhetnek a viharfelhők, a sorsolás tekintetében nekünk ugyanis a Honvéd eredménye se volt mindegy. És mi történt? A Honvéd hathatós játékvezetői segédlettel legyőzte idegenben a ZTE-t. Elég a tabellára nézni, és mi következik ebből? Hogy ezzel a győzelemmel kiharcolták, hogy már nincsenek veszélyben, tehát a következő, Nyíregyháza elleni meccsük eladható. A helyzet súlyos, úgyhogy most már ne legyünk prűdek, ne tegyünk úgy, hogy ilyen nincs. Érdemes idézni Szűcsöt a mai Nemzeti Sportból, aki úgy mondja ki, hogy lehet bunda, hogy nem mondja ki: „Ha a Nyíregyháza győz Kispesten, akkor azért nagyon elgondolkodnék.
Félreértés ne essék, nem gondolom, hogy egy összeesküvés áldozatai vagyunk, sőt, tegyük a szívünket a kezünkre: ilyen hazai teljesítménnyel, amit a tavaszon itthon nyújtottunk, nem is érdemeljük meg a bentmaradást, én csak attól félek, hogy ki is játszhatnak minket, illetve hogy a sorsunkat meg is pecsételték.
(Ne hagyjuk! Hajrá KTE!)

2. Egy áruházlánc árukészlete

Pár napja láttam a Tesco-ban egy újfajta lila pólót, ráadásul három XL-eset, azaz. XXXL. (Putto, ne kerekedj föl, ez azért nem valóságos három XL, inkább csak normál két XL.) És lila póló a dicsőséges NB II-es tavaszunk óta a kecskeméti Tesco vagy Auchan áruházakban állandóan hiánycikk volt. Eddig mindig ott lógott a szivárvány összes színe, de hogy lila volt egyáltalán, arra csak a néhány ott árválkodó S méretű árulkodott. Most meg vagy tíz napja láttam, ma úgy mentem vissza érte, hogy kizárt, hogy még legyen, aztán tessék.
(De azért VETTEM! Hajrá KTE)

3. Egy molinó

Minden nap elhaladok a Katona gimnázium mellett, - megyek a gyerekért - , és kedd, szerda felé általában fölkerül az új molinó, hogy a KTE kivel, mikor, hánykor, és – az újabb kori divat szerint – az is, hogy ingyenes-e. Namármost ma pont akkor rakták föl az új molinót, én pont neki háttal érkeztem, de biztos voltam benne, hogy a Kaposvár meccs van rajta. Mivel azonban pont a molinónak háttal érkeztem, illetve mert az ördög nem alszik, ezért a kereszteződésben áthaladáskor biztos, ami biztos hátratekertem a fejemet olyan százhúsz fokban, hogy nyugtázzam, hogy tényleg az van kint. DE NEM AZ VOLT! Visszafelé jövet azt láttam, hogy az Időgép május 14-i, pénteki koncertjét hirdetik. Ha e sorokat az Időgép bármely tagja vagy rajongója olvasná, félre ne értsen, természetesen nem a zenekart fikázom, hanem elért a hideg frász, hogy ez nem egy újabb jel-e, hogy most már elengedték a hajó kormányát.
(A KTE – Kaposvár meccsen természetesen ott leszünk. Hajrá KTE!)

TAndori Dezső: Posztumusz játékszelvény

Hat kis gyertya x 1 x 1 1 x 1 1 1 1 1 1 1 x x 2 x 2 x x x x x x 2 x 1 x 2 1 x 1 x x 1 1 2 2 2 2 2 x x x 1 1 1 x x x 1 1 x 1 1 x x 1 2 2 1 x x x 1 2 1 x 1 x 1 x 1 x x x 1 1 1 1 1 x x x leég x   1   x   1   1   x 1   1   1   1   1   1 1   x   x      x       x   1   x      1 x   1   x   x   1   1 2   2   2   2   2    x   x          x x   x        x       x   x     2   2    x   x   x     2 1    1     1    1   x   x   x   1   1       x  x  x de az örök világosság 1 x 2 1 x 2 1 x 2 1 x 2 1 x 2 1 x 2 1 x 2 1 x 2 1 x 2 1 x 2 1 x 2 1 x 2 1 x 2 1 x 2 fényeskedik 1  x    1     2 1  x    1     2 1  x    1  x    1     2    x  2    x  2    x  2    x  2 1     2 1  x       x  2

Forrás: pim.hu,

azaz: Petőfi Irodalmi Múzeum, Digitális Irodalmi Akadémia

Április 29. Élünk ám, és van remény...

Az elmúlt tíz napban pró, pici befektetésekkel apró, pici lépések. A mai, 3/4-es szelvény láttán felsóhajt az ember, ha tudtam volna, persze, hogy többet teszek fel.
Ráadásul a szelvény alakulását nagyjából figyelemmel kísértük, este hat óra felé, amikor a finnek három-egyre vezettek az oroszok ellen, egyszer már el is temettük.
Aztán az iksz lett, aztán a svéd-cseh is bejött, aztán a Nadal is hozta, és még a Eurosporton adták a Szávai - Szafinát, azt is nézegettem. Nem árulom el, kinek drukkoltam egy-egy után, látva, hogy vagy ezerötszáz lesz a nyeremény vagy majdnem hatezer, de úgyis tudjátok, mit üzent Tessio a kivégzésére küldött Tom Hagen-en keresztül Mike Corlenonénak. "Mike-nak mondd meg, hogy őt szerettem. Ez üzlet volt."

Nadal - Hanescu H 1,02
Szávay - Szafina V 1,71
Finnország - Oroszország 3,95
Svédország - Csehország 4,10.

A játék ára: 400 Ft. Nyeremény: 5.825 Ft

Már maximálisan elégedettek vagyunk, ugyanakkor azért hajnalra van még egy ilyen szelvény:

Nadal - Hanescu H 1,02
Szávay - Szafina V 1,71
San Antonio - Dallas H 1,60 ?
Portland - Phoenix H 1,84 ?

Ez nyolcszázra hozhat valamennyit, de már nem izgulunk.

Április 19. L'art pour l'art tippmix, saját szórakoztatásunkra.

Hétköznapi tippmix, demó játék, pénz nélkül, a saját szórakozásunkra, vasárnap esti kínálat, hétfőre

1. Milyen idő lesz holnap?
H: Esős. 1,14
D: Borongós. 3,10
V: Derült. 11,00

2. Milyen eredménnyel teljesítünk majd a tippmixen?
H: Bukta. 1,75
D: Pénz az ablakban. 2,55
V: Nyerésben zárunk. 3,15

3. Ha a menzán bab- vagy bográcsgulyás az ebéd, akkor mi lesz a második?
H: Édes tészta. 1,80
D: Sós tészta. (Bolognai jellegű spagetti ebben a kategóriában.) 1,95
V: Bármilyen húsos fogás. 9,75

4. Kell-e holnap tankolni?
H: Nem. 1,41
D: Igen. 2,45
V: Utólag tudni fogjuk: kellett volna, de kifogyott alattunk a benzin. 3,35

5. Lesz-e holnap váratlan telefonhívás?
H: Nem. 1,30
D: Igen, de csak nyelvtanulásra toboroznak/befektetésre biztatnak. 1,90
V: Igen, anyagi helyzetünket hosszú távra pozitívan befolyásoló. 11,25

6. Összebalhézunk-e valakivel?
H: Házastárssal, élettárssal, baráttal/barátnővel. 2,55
D: Senkivel. 1,80
V: Valakivel biztos. 3,75

7. Milyen váratlan, pozitív esemény várható holnap?
H: Semmilyen. 1,20
D: Valahol leesik egy pacal. 3,15
V: Egy komoly cég komoly tiszteletdíjért kéri a szakértelmünket. 10,25

8. Mi történik kedvenc csapatunk háza táján?
H: Pozitív fejlemény. 3,55
D: Semmi. 1,19
V: Negatív fejlemény. 3,55

9. Kinyitjuk-e a számítógépet?
H : Igen. 1,10
D: Nem. 5,05
V: Csavarhúzóval. 18,00

10. Mi lesz a vacsora?
H: Hideg vacsora. 1,99
D: Melegszendvics, pizza. 2,10
V: Korrekt, meleg kaját főzünk. 4,75

11. Kerül-e valamilyen váratlan befizetnivaló?
H : Igen, az iskolában vagy az oviban. 2,25
D: Igen, csekkes. 3,05
V: Nem. 1,90

12. Este a tévében milyen sporteseménybe fogunk bekapcsolódni?
H: Semmilyenbe. 4,95
D: Focimeccsbe. 1,45
V: Snooker vébébe. 1,90

13. A magyar labdarúgás mely edzője tűnhet fel hétfőn a képernyőn?
H: Mészöly Géza. 2,35
D: Csank János. 2,95
V: Valaki más. 1,85


14. A magyar labdarúgás melyik, nem tréner alakja tűnhet fel este a képernyőn?
H: Bognár György. 2,45
D: Nyilasi Tibor. 2,55
V: Valaki más. 1,95

15. A magyar 1-en ki lesz a bemondó a híradó utáni sporthírekben?
H: Szántó Dávid. 2,15
D: Schulek Csaba. 3,05
V: Valaki más. 1,95

16. Liverpool - West Ham United.
H: 1,32
D: 3,90
V: 7,40



Variációkkal egész komoly szorzókat lehet kihozni. A honlap minden látogatójának jó játékot, sok nyereményt kívánunk.

április 19. Sport 1 versus Miminax, Genoa vs. Vízcsepp mester


Munka hiányában tétlenségre kárhoztatva eshet meg, hogy az ember hétfő délelőtt féltíz felé bekapcsolt televízió előtt malmoz. Kapcsolgatás közben végül természetesen a Sport1-en állunk meg, hátha beugrik eredeti, olasz kommentárral egy harmincöt méteres kegyelemdöfésnek minősülő bomba, (azzal lett 4-1), esetleg egy kapu előtti, kaotikus kavarodás végén két méterről, a 87. percben begyömöszölt gól, amivel 1-0-ra nyer valaki. (Miért hangsúlyoztuk ki az olasz kommentárt? Hát mert talján kísérőszöveggel a jobb oldali beadásról méterekkel lekéső két támadó is érdekes tud lenni.)
Nincs szerencsénk, először labdamentes sportágak, majd NHL összefoglalók, de az NHL meccseinek az eredményét a családja anyagi helyzetén a tippmixen fáradozva javítani szándékozó saládfő a saját kárán már megtanulta.
És akkor beugrik egy Minimax reklám. Erre már felkapja a fejét az apatikus apa típus. A felpillantást követően elsőként a logót ellenőrzi, „igen, valóban a Sport1 egy megy, és valóban az e havi Minimax magazint reklámozzák”. A reklámban ismerős mesefigurák, ismerős mesecímek bukkannak fel, a nem ismert, tehát a mesecsatornától független, megírt meséket szakértő szemmel próbáljuk azonnal felmérni, kapóra jöhet-e este olvasandó mesék skáláját szélesítendő. Aztán reklámoznak még egy-két gyermekprogramot, amire jegyet lehet nyerni, (tippet adva ezáltal a gyermeknek olyan délutánokra, amik az apa képzeletbeli naptárban már rég be vannak karikázva az esedékes bajnoki miatt), és két kedves, a magazint a kezében tartó kisgyermekkel elköszön a reklám. A reklámban tehát semmi különös, hozza a papírformát, de nem is maga a reklám az érdekes, hanem hogy a Sport1-en látjuk.
Dicsérjük hát meg ehelyt a Minimax reklámjait elhelyező stáb taktikai érzékét. Komoly emberismeretre vall, hogy a reklám célközönségének a meghatározásakor nem zárták ki a sportcsatornát, tudják, hogy egy apa életében értékes kincs, hogy nem kevés tárgyalás útján kivívott, viszonylagos nyugalomban figyelheti a Bologna-Catania meccset, miközben az aznapra kiporciózott két mesén már túl lévő gyermekek több-kevésbé elégedetten játszanak. Azt nem mondanánk, hogy ez a Minimax reklám megzavarná az olasz alsóházi viadal élvezetét, azt viszont tökéletesen életszerűnek látjuk, hogy amennyiben a csamoták érdeklődését felkelti a kedvenc csatornájukra vonatkozó reklám, akkor az apa, - aki közben Várhidi táblán végzett gombfocizását figyeli kajánul, és az ellentmondást nem tűrő határozott húzogatás láttán az a benyomása támad, hogy a magyar szakvezető annyira fontos taktikai elemekre világít rá, hogy amennyiben a Catania mestere nem hívja azonnal fel telefonon, hogy „signore Várhidi, kérem, mondja el, a középpályán mit csináljunk”, azzal majdhogynem haza, de mindenképpen tartományárulást követ el -, szóval az apa jóval hamarabb bólint rá egy ehavi Minimax magazin megvásárlását célzó indítványra, mintha tudatában lenne annak, hogy mit csinál.
És most tegyük fel a kérdést, működne-e ez fordítva is? Mire gondolok? Arra, hogy lemegy mondjuk a Thomas, a gőzmozdony stáblistája, aztán egy gyors bevágás, hogy hamarosan kezdődik a Vízcsepp mester, de ezután rögtön beugrana mondjuk a Sport1 logó, a képen lassított küzdőjelenetek olasz meccsekről, a fülünkbe pedig a jól ismert csatorna hang úszik be. „Genoa-Sampdoria, vasárnap délután háromkor, csak a sport egyen. Hamisítatlan város rangadó, foglyot nem ejtünk hangulatban, nem csak a calcio, hanem a küzdősportok kedvelőinek is. A legutóbbi derbin tizennégy sárgalap, négy piros, pedig azért, amikor az egyik hosszúhajú bozontját az ellenfele két kézzel rángatta lefelé egy tömegjelenetben, még sárga sem járt.”
Igen, szerintem fordítva is működne. Igen, az apa populációnak létezik olyan szelete, akinek a fülét a Minimaxon keresztül is el lehet érni.

március 29. Újabb rendhagyó beharangozó: Éj anyánk, avagy a film fordítójának kéretlen megjegyzései

1. Szabadkozás
„Nekem … nincs is szerepem.” (Bizottság)

Bár csak alig egy-két hete jelentkeztem egy sorozat beharangozásával, és már újra itt egy beharangozó, sietek megnyugtatni a holnap látogatóit, nem fog szokásommá válni, hogy kiesek a fordítói szerepből, egyszerűen csak ritka jó film akadta a kezembe, és erre szeretném felhívni a filmeket, illetve a Kurt Vonnegut-ot kedvelők figyelmét. Egyszerűen csak azért, hogy ne menjenek el mellette.

2. A feladat
„Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik,” (Arany János), fehérnemű felköttetik

A fordító egyszerre érez örömöt és nyomasztó felelősségtudatot, amikor valamilyen „komoly film” fordítására kérik fel. Ez történt velem most, amikor megkaptam a Kurt Vonnegut regénye alapján készült Éj anyánkat. És elköveti azt a sportszerűtlenséget is, amit nem szabadna: a megszokottnál mélyebb koncentrációval ül le dolgozni. Igen, sportszerűtlenség ez, mert a fordító munkája hasonlít a játékvezetőéhez. Teljesen mindegynek kellene lennie, hogy Dusnokon vezet meccset vagy az Old Trafford-on, a maximálisat kell nyújtania, függetlenül attól, hogy a magyar megye kettőben vagy a spanyol első osztályban fújja a sípot. A lelkiismeretem egyébként tiszta, én minden, még a legrosszabb filmet is igyekszem legjobb tudásom szerint elkészíteni, de azért az ember mégis tudja, hogy itt most a nem a Dusnok, hanem a Manchester United játszik, azaz Kurt Vonnegut, ifjúkorom nagy kedvence.

3. Felkészülés
„Akaratát akarják, s nem szellemét, a drágát, hogyan vagy partizán…” (Bizottság együttes)

Mire a munka megérkezett, már újra is olvastam a Vonnegut-regényt, a nyersfordítást pedig szinte már-már felelőtlenül pazarló időráfordítással, a könyvet fordítás közben végigbogarászva, a regény időkezelési technikájából adódóan oda-vissza lapozgatva készítettem el, nem Békés András fordításának a lenyúlása, mint inkább a szellemének megőrzése céljából.
(Mivel a regény nem túl hosszú, jóval egyszerűbb dolgom volt, mint mondjuk annak a kollégámnak, akinek a francia Megtalált idő jutott, ráadásul évekkel azelőtt, hogy az Eltűnt idő nyomában utolsó kötete, a Megtalált idő magyarul - mellesleg tavaly - megjelent volna Jancsó Júlia fordításában. A francia nyelvű film fordítójának a munkáját borzongva néztem, emberfelettit alkotott, az egyébként szinte nézhetetlen, a Proust regényfolyamhoz mégis méltó, hű, és monumentális, vállalható, merthogy dicső kudarcot hozó filmben.)
(Egy másik szenzációs irodalmi mű filmen a Tristram Shandy. Az egy angol film, azt én fordítottam le verejtékes munkával az HBO-nak, iszonyú gürizés volt, félelmetes oldalszám jött ki, nehéz munka volt, de az a film annyira zsenálisan sikerült, hogy kimondottan azoknak tudnám ajánlani, akik olvasták a tizenhetedik századi posztmodern (!) regényt, és akik annak ismeretében velem együtt esküdnének, hogy a Tristram Shandy-t nem lehet megfilmesíteni, reménytelen vállalkozás. Döbbenetes, de nem az. Bizonyítja a film.)

4. Magáról a filmről
„Vizsgáljuk meg a bombázót, magát…” (R-Go)

A Vonnegut regényt ismerőknek mindenképpen merem ajánlani. Nekem a legritkább esetben szoktak tetszeni az irodalmi adaptációk, a kevés kivételek egyike tehát éppen ez a film, illetve az előző bekezdésben említett Proust film. (Érdekes módon a Kapcsolatot – erre futólag még rögtön rátérek - pedig utána olvastam. Tökéletesen rendben volt úgy is, meg így is.)
A főszereplővel, Nick Noltéval volt alkalmam találkozni néhány általam fordított B vagy C kategóriás filmben. (Ami azt illeti, életem legelső, általam fordított filmjében is ő volt a főszereplő, tehát azért mindig furán megborzongok, ha látom.) Nagy filmet csak egyet tudok felsorolni, amiben szerepelni láttam, a szintén fordítói bravúrnak számító (nem az enyém, hol vagyunk még attól, hajaj!) The Contact (A kapcsolat) című filmben, amely a kedvenceim közé tartozik.
De visszatérve az Éj anyánkhoz, biztos az is benne volt, hogy ő kapja a szerepet, hogy „így távolról, félig lehunyt szemmel” (Karinthy) hasonlít a nemrég elhunyt mesterre, de úgy érzem, hogy ezt leszámítva is hihetetlenül jól megtalálták őt a szerepre, mintha rá öntötték volna Howard W. Campbell Junior szerepét.
A film természetéből adódóan ezúttal is egyszerűsíti az eredeti szálat, ennek ellenére az idő előrehaladtával egyre jobban magával ragadott. Voltaképpen már elérkezőben voltam az úgynevezett katarzishoz, vagy valami olyasmihez, amikor a film vége felé, mint – a stáblista szerint Sad Old Man, ezt én így magyarítanám: - szomorkás, idősebb járókelő egy pillanatra feltűnik maga a szerző. Csak kinéz a tévéből nézőre. A torkom összeszorult.

Jó lélekkel ajánlom mindenkinek a filmet, Cinemax-os, ha bármit megtudok, hogy mikor és hol adják, itt jelezni fogom.

Egy március 14-én induló HBO sorozat fura beharangozása, fura helyen, a fordító által

I. Magáról a filmről, BAND OF BROTHERS – PACIFIC összevetés

A megjegyzés megtétele előtt fontosnak találom leszögezni, hogy az ELITALAKULAT alig egy évet fog át, a júniusi partraszállástól a győzelem napjáig, míg a PACIFIC Pearl Harbour után kezdődik, és jóval ’45 augusztusa után fejeződik be, tehát hosszabb időszakot dolgoz fel ugyanannyi epizódban. Ennek fényében:

A BAND OF BROTHERS vegytiszta eposz, végig áthatja egyfajta eposzi pátosz. A BAND OF BROTHERS egy olyan, mindannyiunk által ismert eseménysor, tehát valóságmese újra elmesélése, ami hősöknek a hőstetteiről szól, ennek logikus következményeként az ELITALAKULATban hősök hőstetteit láthatjuk. Kivétel ez alól nincs. (Tehát jók és gonoszok, mindvégig, és ez így jó.)

A PACIFIC is eposz, de árnyaltabb:
A PACIFIC-ről ez ugyanígy elmondható, kibővítve egy finomsággal, amit én első benyomásra úgy jellemeztem, hogy a PACIFIC szerzői olvasták a 22-es csapdáját, illetve nem csak olvasták, - mert hiszen nyilván az ELITALAKULAT alkotói is olvasták azt -, hanem be is engedték a filmbe.
Igaz tehát erre a filmre is, hogy ismert hősök általunk ismert hőstetteinek az újramesélése, viszont egy-két epizódban tágabbra húzzák a kört. Két témakörben.

Árnyalás 1:
Itt elkerülnek idegileg kikészült katonák egy tábori kórházba, a meghülyülés, a megzakkanás szélén, előtt vagy miatt. Ez a téma sem új, főleg a vietnámi háborút feldolgozó opuszokból ismerős, viszont a klasszikus második világháborús eposzok ezt a vonalat – majdhogynem (egyébként érthető) műfaji követelményként - mellőzni szokták. Ez tehát egy fontos, nagyon emberi vonal, ami kell ebbe a sorozatba, aminek helye van ebben a sorozatban.

Árnyalás 2:
A másik témakör az öregek és a kopaszok. Természetesen ez sem nóvum, ez is létezik, mint külön zsáner, tehát van egy rakat film, ami csak a beavatásokról, csak arról szól, hogy öregek hogy bánnak az újoncokkal, a kopaszból hogyan lesz gumi, majd öreg, de az egy másik műfaj, és amikor olyan beavatásos filmet látunk, az csak és kizárólag beavatásos film, csakis arról szól. Tehát a világháborús eposzokból ez a vonulat is ki szokott maradni. (Az alkotók nyilván úgy vannak vele, hogy a világháborút megnyerőknek, akik közt nem kevesen el is estek, ezt az oldalát nem illik bolygatni.) Ilyen szempontból is újdonság a számomra ez a film, ritkaság ugyanis annak az ábrázolása, hogy igenis a hősök is először kopaszok, aztán öregek. És attól, hogy ez itt most nem sima katonaság, hanem háború, az újonc még ugyanúgy újonc.

Az előző két pontot illusztráló apróság, amennyiben sztorit lő le, nem is szabad elmesélni.

Egészen bravúros, és nekem tetsző sztori, amikor az egyik kiképző az általa kinézett hölgytől voltaképpen kosarat kap, a következő jelenetben pedig az újoncok megszakadnak, ő meg úgy üvölt, hogy majd leszakad a feje.
Bezzeg amikor a filmben néhány perccel később mégis látótávolságba kerül egy esetleges randevú, a kiképző azonnal visszaalakul állatból EMBERré, és nem csak öncélúan ugráltatja az újoncokat, hanem gondos apaként végre hasznos dolgokat is mutat. Mintha kicserélték volna, ahogy mondani szokás. Ez azért teszik kimondottan, mert filmen ilyet még nem láttam.

II. A fordítási nehézségekről:

A munkaanyag minősége:
1. A fordításhoz használt dvd minősége a bemutató előtti terjesztés kivédése érdekében katasztrofális, ezt saját védelmemben felhoznám, de nem biztos, hogy a közönséget érdekli. (Meg a bíróságot se.) Azért említeném mindenképpen, mert előfordul, hogy nem láttam, hogy mi van a képen, amit fordítottam. (Talán ezért is nem mertem volna beülni egy bemutatóra, mert ott derült volna ki a számomra, hogy mi is az, amit például az egyik jelenetben A átnyújt B-nek.)

A szokásos nehézségek:
2. A fordítási nehézségek egyébként számosak és a szokásosak, ezzel ne fárasszuk a közönséget.

Az örök téma:
3. Örök téma, a káromkodás, amelyre nagyon sok film kapcsán ki lehet térni, de egy hadsereges film kapcsán muszáj, hiszen a hadsereg a káromkodás művészetében az, ami a labdarúgásban a Copacabana. (Bár nekem, személy szerint az olasz foci a csúcs, egyébként.)
Fordítói pályafutásom elején az egyik legelső utasítás volt, hogy semmilyen filmben nem káromkodhatnak úgy, mint a kocsis; én ezt az utasítást mint fordító is tudomásul vettem, elfogadtam, (igyekszem be is tartani), mint néző pedig az esetek túlnyomó részében egyet is értek vele. (Egyebek mellett azért, mert egy nagyjából hasonló kaliberű angol káromkodás több nyomdafestéket tűr, mint a neki megfelelő magyar.)
Három évente nagyjából egyszer azért adódik film, amikor bizonyos helyzetekben bekerül a „bassza meg”. Hogy aztán ilyenkor azt végül a szinkronstúdióban bent hagyják vagy nem, azt már nem tudom, ritkán látok saját filmet. A PACIFIC tíz része alatt emlékeim szerint két helyre írtam be – büntetőjogi felelősségem tudatában - hogy „bassza meg”, de ott azért, mert ami a képen szerepel, az annyira súlyos, hogy egyszerűen nem viseli el azt, hogy a kutyafáját. Aztán lehet, hogy a stúdióban ezt majd finomítják, én arra is rábólintok így látatlanban is, de úgy vagyok vele, hogy nem baj, az én kezem alól ez igenis a vaskos verzióban kellett, hogy kimenjen.
A PACIFICben óhatatlanul szerepel az egyik talán legocsmányabb magyar szó, amit szinkronban teljes joggal ritkán, pontosabban soha nem hallani, a gecik. (A hallgatóságnak nyilván nem okoz meglepetést, hogy legtöbbször a sárga gecik fordulatban.) De ezt – nem mint fordító, hanem mint volt honvéd – bizonyos helyzetekben nem kerülhettem ki.

Az eredeti alkotók pici „touch of genius-”a, ami a magyarításból sajnos kimaradt
4. Egy apró finomság, ami kapcsolódik az I/2-ben taglaltakhoz, és ami miatt újfent emelem a kalapom a sorozat készítői előtt, ám a fordításban sajnos nem szerepel. Szerintem nem lő le semmilyen poént, elmondható. Karácsony este a katonák – kórusban, persze, ahogy mi Nagykanizsán a „Gábor Áron rézágyuját”, nem elírás, igen, rövid úval - éneklik az egyik karácsonyi nótát, amit aztán követ a Csendes éj. És itt van az egyik legzseniálisabb apróság! Amikor ugyanis az előző ének bevégződik, akkor a Csendes éjt egy tiszt bevezényli!
Na már most mivel engem köt az angol szöveg hosszúsága, ezért a szinkronban csak annyi van, hogy egy tiszt a háttérben üvölt, hogy Csendes éj, pedig én úgy érzem, szintén leszerelt katonai mivoltomban, hogy ez magyarul úgy lenne tökéletes, hogy Csendes éj, három, négy!, tehát klasszikus beszámolással.
Ez tehát már a stúdióba leadott fordításomból is kimaradt, de újfent felhívnám a figyelmet arra, hogy ritka ez a finom, inkább az európai filmekre jellemző apró abszurd egy amerikai alkotásban.

III. Végezetül két dolog:
1. Szerethető:
Prekoncepcióval, ellenszenvvel ültem le fordítani a sorozatot, egyrészt az iszonyú technikai nehézségek miatt, (a láthatatlan kép), másrészt meg hogy ez is, mint minden film, sürgős, harmadrészt meg mert a fordítónak akkor tetszik vagy nem tetszik a film, amikor már kész van vele, addig utálja. (Kivételek vannak! Filmek is, nyilván fordítók is.) És a negatív prekoncepciók ellenére ritka mód megszerettem, a szereplőkkel összebarátkoztam, ezért is tudom ajánlani.

2. Zárás:
A hallgatóságban felmerülhet mind a Pacific, mind bármely más film magyarításának mérlegelése során, hogy „na és van-e benne fordítási hiba?”
Félig viccesen válaszolnám, hogy „csak az van.”

Január 10. I. Ez itt az újévi fogadalmak helye lenne. (De nem fogadkozunk.)
(A teljesség mint igény, itt nem játszik, a fogadalmak bővíthetők.)

1. „Szólt a holló: Soha már!” (Edgar Allan Poe)
Spanyol kupára, a Copa del Rey-re (labdarúgás) többé nem fogadunk. A lottóval egyenértékű, vaktában való össze-vissza vagdalkozás. Kimenetelét illetően csak az nem kétséges, hogy úgyis bukta lesz. (Zárójelben egyetlen kérdésem önmagamhoz: ha egyszer ezt már hetek óta tudom, akkor mi a fenének tettem meg egyesre a Barca azon januári meccsét, amire Freca is utal az agyalásokban?)

2. „Ez jó mulatság, férfimunka!” (Vörösmarty Mihály)
Az FA kupa küzdelmeire fogadhatunk, bármikor, a tippek kidolgozása során csak azt nem szabad szem elől téveszteni, hogy a Spanyol kupával szemben itt minden egyes párosítás – legalább az egyik, de általában mindkét tagja számára – a futball vb döntővel felérő értékű. Az lehet, hogy a sztárcsapat nem az első csapatával áll ki, de hogy a hatezer lakosú, hatezres stadionnal büszkélkedő Nowhereshedden Athletic FC számára élet-halál a meccs, az biztos.
Fontos tapasztalat a Ketterling-Leeds párosítás. Az első mérkőzés: Ketterling-Leeds 1-1. Az újrajátszáson tippmixen mentem hazai egyesre is, sőt, handycappal is rámentem, hogy szétverik a Ketterlinget. A végeredmény 1-1 lett, a hosszabbítás után 5-1.

3. „Lillák, Isten véletek.” (Csokonai Vitéz Mihály)
Kosárlabda Európa Kupa meg Euró Liga. Biztos lehet ezen is nyerni, de nem egy 1,10-es szorzójú alatt mérkőzés elbukása után lehetőleg hagyjuk meg másoknak ezt a műfajt. (Az Unicajáról nem is beszélve, arról lásd alább, az üzenőfalas agyalásokat.) És egyáltalán, azok az 1,10 alatt oddszok néha valóban negyvenpontos különbségű végeredményeket takarnak, de legalább ugyanannyi alkalommal meg vérrel, verítékkel és könnyekkel elkerült hosszabbításokat, sőt, legszörnyűbb rémálmainkat valóra váltva egyenesen hosszabbításba torkollnak.

4. „Szegény atyánk! ha ő ugy nem bizik
Az emberekben: jégre nem viszik.
Mert ő becsűletes lelkű, igaz;
Azt gondolá, hogy minden ember (CSAPAT. VM.) az.”(Petőfi Sándor)
A negyedik pontban nevesítsünk néhány főbűnöst a jégkorong világából, aki szemmel láthatóan ránk utazik, ami átverésünkben találja meg örömét, élete értelmét:
Jokerit Helsinki, Avangard Omszk. A Jokeritnek – ahogy lejjebb már erre utaltunk is, maga a – Tippmix sirám Képgalériában elrettentésül be is mutatott – címere is jelzi: vigyázat, csalok. Az Omszk ugyanakkor nem biztos, hogy többet bundázik az orosz (helyesbítek: keleti) átlagnál, valószínűleg egyszerűen nekem nem volt velük szerencsém. Egyszóval a Jokerit és az Omszk meccseit kerülnöm tanácsos. E két csapat eredményeit tekintve ugyanis természetfeletti képességnek vagyok birtokában: ha H-ra játszom, akkor x vagy 2, ha x-re, akkor 1 vagy 2, és így tovább. Felesleges volna pénzt rákölteni a bizonyítási eljárásra, de meggyőződésem, hogy ha valamilyen variációban megjátszanám a Jokerit illetve az Omszk meccsét háromesélyre, akkor – ahogy pár hete Düsseldorfban – nemes egyszerűséggel megrepedne a jég, és nem fejeznék be a meccset.

5. „Régi dicsőségük, hol késel az éji homályban.” (Vörösmarty Mihály)
Attól, hogy egy csapat tavaly nagyon jó volt, nem biztos, hogy az idén is jó. Gondolok itt például a finn JYP-re meg az Espoo Blues-ra. Persze, tavaly taroltak ezek a csapatok, idén ősszel viszont nem. Ilyenkor talán nem azt kéne várni, közben a pénzt nyomkodva rájuk, hogy most-már előbb utóbb csak beindul a nagy föltámadás, hanem minimum valami finn levelező partnert felkajtatni valami közösségi portálon, és konkrétan megtudakolni tőle, hogy ezzel a két csapattal mi a frász van. Tényleg csak kiengedtek egy kicsit a fiúk a tavaly idény befejezte után, vagy itt voltaképpen már eladtak mindenkit, már ifik mennek ki a jégre, és voltaképpen Armaggedon előtti állapotban leledzik a klub.

6. „Hé várj, én kimaradtam a szerelemből!”(Fan-Fan)
Azért nem szabad tippelni, mert valamiből nem akarsz kimaradni. Számtalan olyan meccs van a kínálatban, amelyre első ránézésre azt mondom, jó, tudom, ismerem a csapatokat, valamelyiket tán még kedvelem is, és éppen emiatt a tippből az első körben kizárom, még a másodikban is, hogy aztán harmadik nekifutásra mégis ott égtelenkedjen valamelyik – később persze bukott - szelvényen, hogy Manchester United-Leeds United H. Pedig tudjuk, hogy örökrangadó, tehát hiába a két osztály különbség, itt akármi lehet. Ráadásul a Leedsnek szurkolunk. (A szurkolás eleve problematikussá tesz bármilyen fogadást.) Aztán végül az egyéb meccseken való tipródás után azért húztuk be mégis az egyest, mert milyen hülye érzés lenne este elkönyvelni, hogy na tessék, be voltunk gyulladva a Leedstől, aztán milyen simán három-null lett. És persze nem az lett, hanem a Leeds nyert egy nullra, ráadásul a meccset is láttam, és ahogy telt az idő, úgy nőtt bennem a lelkesedés, (anyáméknál ott van a Leeds sál is), és hagytam már a francba a hülye totót – amúgy is csak egy 400 forintos ¾-est csesztem el), és az utolsó húsz percet már állva, kezeket tördelve szurkoltam végig, ahogy ott, az Old Traffordon a fehér, kék sárga címeres sapkás vendég CROWD.)
Egyáltalán, az embert semmilyen kötődés ne vezesse. Ne tippeljen olyan csapatra, akinek szurkol (KTE, Wolverhampton), de egyetlen más város csapatára se, mert esetleg az iránt bármilyen, akár csak képzelt kötődése van. (Mert egyszer látta ott a tengert – Nantes, mert az Heinrich Böll városa – Köln, mert ott temették el Joseph Conrad-ot – Rochester, ha jól emlékszem, mert 91 táján hogy elintézte a Crvena Zvezda idegenben a Bayernt, mert rögtön a Svejk első oldalain felbukkan, - Ceske Budejovice. Sőt, a Svejknek eme kontextusban való puszta felemlítése máris fokozottabb óvatosságra kellene, hogy intsen.
És egyáltalán: ha első nekifutásra egy meccsel kapcsolatban bármilyen okból úgy éreztük, hogy erre most nem kéne, akkor arra valószínűleg nem is szabad.


II. Törzsgárdatagok januári agyalása az üzenőn

2010.01.05. 23:29 Freca
Nézitek a Barca - Sevilla spanyol kupa meccset? Szerintem bunda folyik. A Barca nem AKAR gólt rúgni.

2010.01.07. 08:33 KHL
Juventus-meccsen öngől? Milan-meccsen két tizenegyes? Nem bunda valamelyik vagy mindkettő?

2010.01.07. 17:32 Freca
Téli felkészülési meccsek = Aranybánya!!! Mert sok a gól. Arra kell fogadni, hogy a következő negyedórában igen, lesz gól.
2010.01.07. 19:52 KHL

A Vityaz Csehov november 15. óta nem nyert. Ma nyert, amikor ellenük fogadtam...
2010.01.07. 22:53 Vincze Miklós
Szintén bukovári. Elkaptam a Slovan Bratislava és a Slavia Praha ikszet, (hockey) plusz a Himkit, (kosár), a másik kosármeccsen viszont az Unicaja hetes szorzóval kikapott otthon. Én se hiszem el, hogy nem bunda.

2010.01.08. 13:54 Freca
Az Unicaja szerintem is bunda volt.


2010.01.08. 17:21 VM
Ment a bwin-nen is, élőben. A harmadik negyed közepére az Unicaja elhúzott tizenvalahány ponttal, te jó ég, mekkora lehetett a nagy különbségű vendéggyőzelem szorzója. Aztán tizenvalahánnyal nyert az Orléans.

2010.01.09. 17:51 KHL
A Vityaz-Avangard KHL-mérkőzés a negyedik percben félbeszakadt tömegverekedés miatt. Nem volt, aki folytassa a meccset.

2010.01.09. 22:20 VM
Azért jó látni, hogy komolyan veszik a srácok.

2010.01.08. 23:25 Freca
Pontosan erről van szó. Megoldás: gólosdi! Annak nem árt a bunda. Ma is a WBA-n sokan buktak, én meg nyertem. Csináljátok ti is!

Dec. 29. Szilveszteri készülődés

A készülődést egy e-maillel indítottuk, a címzettje KHL és Freca, közös bennük csak annyi, hogy mindketten ismerik Lakipert. Freca személyesen, KHL pedig a Kis magyar fociláz című könyvből. (Amiről szívemet melengető véleményt írt.)
Szóval akkor az e-mail, amely voltaképpen szakvélemény kikérése:
Remélem, elnézitek nekem, hogy egymásnak ismeretlenül egy e-mailbe raklak titeket, de mind a kettőtök véleménye érdekelne.
Tegnap este lefekvés előtt megtekintettem a mai tippmix kínálatot, és első ránézésre nem láttam benne semmit, úgy voltam vele, ki kéne hagyni az egészet. Újabban ugyanis inkább hazai győzelmekre játszom, néha döntetlenekre, és egészen kilátástalannak tűnik a kínálat.
Harmadszori nekifutásra azonban az eszembe ötlött egy ördögi terv. Majdnem az összes NHL-t négyes szorzó alatt adják, vagyis szorosnak ígérkeznek.
És most mondom, min malmozok.
Hogy lehet, hogy meg kéne tenni mind a nyolc NHL-t döntetlenre, a következőképpen. 5/3-as variáció, 1000 forintért. Ezt úgy osztanám el, hogy a négy felső NHL meccs (168-tól 171-ig) plusz vagy a Kiel hazai 1,01-gyel, vagy a Hamburg, meg az alsó négy NHL meccs, (172-től 175-ig) plusz mondjuk a Barcelona 1,04-gyel. (A Cajasolt nem ajánlom, múltkor is betettem őket biztonságinak valami 1,01-el, és a frászt hozták rám, a harmadik negyed végén még ikszre álltak.)
Hogy miért így?
Mert ha egy négyesből csak két döntetlen van, akkor már pluszban lenne az a kanyar. Magyarán nyolc meccsből ha csak három döntetlen, akkor csak négyszáz forintot buktam, mert az egyikben óhatatlanul bejött a két iksz a kis szorzóssal, és hozott 1600-at. Arról a mázliról nem is beszélve, ha a három iksz egy kvartetten belül van. De ha a nyolc meccsből esetleg négy lenne iksz, akkor még kettő kettes elosztás esetén is plusz az eredmény.
Gondolkodtam ugyanezen 3/1-es elosztásban is, de minimum négyesével érdemes csinálni, mert ugyebár a fene tudja, hogy hány iksz lesz.
Kíváncsi lennék a véleményetekre.
Mentőötlet, ami olcsóbb, hogy sima 4/3-ason, száz forintos alapon, tehát négyszázért megnyomatom a négy-négy döntetlent, ennek ugyebár az a hátránya, hogy itt még két döntetlen esetén sem nyerek.

Ezen soraimat persze annak a tudatában olvassátok, hogy volt már olyan hét, amikor csupa egyessel nyomtam - 4/3-ban az egyeseket, aztán emlékeim szerint egyes tán nem is lett, csak egy csomó kettes, meg egy két iksz, tehát ezzel tisztában vagyok, hogy az ember nagyon mellé is nyúlhat.

Ha gondoljátok, a véleményt cserélhetjük fórum formában is. Az üzenőfal rövid, úgyhogy inkább ezt ajánlanám:
kismagyarfocilaz-tippmixsiramok.blog.hu

Dec. 29. Egy nehéz nap estéje, happy enddel

2009.12.29. 20:47 KHL
Gratulálok!!! Ez megér egy tippmix sirámot, az üzenőfallal együtt!

Egyet kell értenem. Álljanak hát itt sorrendben egy munkás hétköznap bejegyzései, KHL, Freca és szerénységem által. (Csak hogy kívülállók lássák, milyen nehéz mesterség ez.


2009.12.29. 19:14 Freca
Kikapott az MKV a Traktortól. Na, végeztem az orosz jégkoronggal. Egyetlen vigaszom, hogy az egyik ózdi turkálóban szert tettem egy kiváló Sturm Graz szurkolói sálra 70 ft-ért.

2009.12.29. 19:19 Vincze Miklós
Ne ijesztgess már. Az MVD leverte a traktort. Nem?

2009.12.29. 19:19 Vincze Miklós
Tényleg. Fasza.

2009.12.29. 19:23 Freca
Ott egye meg a fene őket, ahun vannak.

2009.12.29. 19:23 Vincze Miklós
A Zlin is elmehet a showhivatalba, Brno-ban kikapni!

2009.12.29. 19:29 Vincze Miklós
Az Espoo Blues-t meg letagadom, ha ma sem nyer.

2009.12.29. 19:32 Vincze Miklós
Az Assat vezet hét-egyre. Az volt az első, amit ma kizártam a hazai győzelmek közül.

2009.12.29. 19:32 KHL
"Csak az jöjjön, aki bírja, aki tudja, hogy végigcsinálja."

2009.12.29. 19:55 Vincze Miklós
A Sparta meg a Slavia meg mintha direkt velem szórakozna.

2009.12.29. 19:59 Vincze Miklós
Nem is hiszem el, hogy megvan. Valami Reichel szerezte a 60. percben. Litvinov-Sparta 2-1. Ha a Slavia otthon fordítana, legalább nullszaldón zárulna ez az eddig keserves nap. (Mert abban, hogy majd a Buffalo meg a Dallas hajnalban, csak a gyerekek hisznek.)

2009.12.29. 20:11 Freca
Nekem a Vitkovice visszahozta a lóvét. De a ruszkikat kerülni fogom eztán.


2009.12.29. 20:18 Vincze Miklós
Puff neki. A Hapoel Tel Aviv ellen is egyenlítettek.

2009.12.29. 20:46 Vincze Miklós
És megvan!!! A Dinamo Riga az ötvenhetedik percben egyenlített!! És rendes játékidő iksz! Pluszban vagyunk. Az összességében 4000-es befektetésre 5600 forintot hozó szelvény: Kazany-Amur H, Jaroszlavl-Jekatyerinburg H, Cserepovec-Nyizsnij Nov. D, Riga-CSZKA Moszkva D. Hát, nem volt egyszerű.