kis magyar fociláz - tippmix sirámok

Július 3. Fújj, a bolond lukból, fújj, bolond szél 2. Második rész: sakk, tenisz, foci, snooker


Mottó 1. Lékónak dedikálva:
„Tízezer lépés kéne csak!” (Omega)
Mottó 2. Fogadó barátainknak dedikálva, a dallam ugyanaz, mint az előzőé:
„Tízezer forint kéne csak!” (Cs.Z. akkor áruházi eladó a kilencvenes évek közepén. Kék köpenyben, a műszaki osztályon adta elő.)
Mottó 3.
„A boldog keveseknek” (Stendhal)

Cs. P. barátunk ma reggelre a következőt üzente az üzenőfalon:
Miki, ha sakkban is fogadsz, szívesen segítek, évek óta intenzíven követem a sportágat. Lékót mindig ikszre vedd, nem hibázhatsz, az angol sakk site-okon Drawcula a beceneve.
Küldött még egyébként egy magán e-mailt is - nyilván nem ellenzi, hogy közzéteszem - , ami a hozzászólásának afféle meggyőző okadatolása: „Sikerkönyv. Lékó Péter: Ötven legemlékezetesebb döntetlenem.” (Figyelem, csak hogy figyelmünk nehogy átsikoljon a tény fölött, sikoltom: nem MIND az ötven, csak az ötven legemlékezetesebb. Hány iksz nyüzsöghet még abban az életműben? A címből ítélve Lékóval csak a Como-Catanzaro párosítás összesítése vehetné fel a küzdelmet.)*

Tenisz
”Megcsípjük, Oszi? Meg, Dezső.”

Mondhatnánk, hogy pont egy nappal késett a hozzászólás, de hát ő honnan tudhatta volna, hogy a nagy kánikulában hirtelen felindulásból, a valóságtól teljesen elrugaszkodott módon egyszer csak nekiállok sakkra tippelni. (Az sokkal bosszantóbb volt, amikor a Nemzeti Sport csak az UTÁN volt képes kipréselni magából azt az információt, hogy az a JC Ferrero nevű egyén füvön egy nagy nulla, miután az A. Murray simán lemosta az én káromra, mert én persze a Murray ellen fogadtam, egyrészt mert jó volt az ellenfél oddsza (erre lentebb még visszatérünk), másrészt meg mert előző nap láttam valami dupla W betűvel kezdődő, de határozottan lengyeles nevű (nem ő az egyetlen lengyeles nevű, nem lengyel állampolgár a mezőnyben) svájci ellen úgy megszenvedni, - egyébként teniszhez képest szerintem felháborítóan hazai pályán, a közönség: mintha fodbalmeccsen lettek volna, - hogy akkor eldöntöttem, hogy ezt a faszit hamarosan megverik. (No majd ma!)

Sakk, igrájety sáhmáti
A dortmundi sakktornára visszatérve, a szakértő hozzászólás olyannyira nem vette el a kedvem, hogy máris teli vagyok új tervekkel, új víziókkal. Az új perspektívát arra a szilárdnak tűnő alapra helyeztem, hogy Carlsten úr a tegnapi győzelmével immáron a torna toronymagas esélyesévé nőtte ki magát, mert hogy neki most már megfelel csak a döntetlen, a többi meccs meg azért lesz döntetlen, mert nem akarnak kockáztatni, kivéve azt az egyetlen balfácánt, aki tegnap kikapott. Az a bizonyos Jakovenko ugyanis hátrányba kerülvén kénytelen lesz kitámadni, és a leendő ellenfelei könnyebben fogják tudni lekontrázni. Tehát Carlsten úr egyelőre catenaccio-ra rendezkedhet be, a kérdés csak az, hogy a többi ellenfélnek sikerül-e szintén lenyomnia ezt a Jakovenkót, s ha igen, mekkora gólkülönbséggel, vagy – a szakértelem hiánya itt most újfent ordító - mekkora gyalog?, huszár?, futó? különbséggel.

Tenisz
Az ember tényleg csak azért tesz a vesztesre, mert jó az oddsz? Az esetek többségében igen. Pedig bolond a jámbor, hiszen nyilván azért jó az oddsz, merthogy szinte kizárt, hogy a nagy oddszos nyerjen. Viszont. Éppen tegnap malmoztam a tippelés előtt, hogy ha az ember mondjuk egy ezrest szeretne nyerni, ahhoz a Williams nővért (vagy húgot, sose tudom, melyik melyik, keresztnév alapján se, ránézésre meg még úgy se, - ez máris előrevetíti az idei wimbledon-i női egyes döntő esetében a tippelés nehézségeit) kemény tízezer forinttal kéne megtenni, miközben ugyanennyi nyereményért a Gyementyijevára elég háromszáz forintot föltenni. Aki nem látta a meccset, az azt mondja, hogy jó-jó, de inkább tesz föl tízezret egy biztos nyerés tudatában, mint dob ki három kilót tutira az ablakon. Nos, kérem szépen, a Williams-Gyementyijeva meccset én figyelemmel kísértem, és a következőképpen alakult: az első játszmát a Gyementyijeva hozta, a másodikat tán rövidítésben a Williams, a harmadik meg hat-hatra végződött, és onnan lett nyolc-hat. Na már most képzeljük el, milyen érzés lett volna ezt a meccset úgy nézni, hogy tízezer forintot tettünk kockára, és bukhatunk el. Egy ezres annyi ideget biztos nem ér, amit az ember a második szett végén érezne, amikor a Gyementyijeva egy-nullás vezetésnél akár hozhatja a második szettet is.

Fodball
Valami hasonló a Konföderációs kupán is volt. Érdekes módon részemről nem akaródzott a Spanyolország-USA meccsre tenni, ez a megérzés aztán be is igazolódott. Félreértés ne essék, nem hetvenkedem én, hiszen az USÁ-ra se tettem, sőt, még ikszre se, csak annyi volt az előérzet, hogy a spanyol győzelemre nem mertem rakni. Aztán a döntőben gondoltam, hogy meg kéne tenni tízezret a brazilokra, és akkor az ember kasszírozna háromezret, de aztán persze ezt se mertem, végül egy nyavalyás ötszázassal tettem meg a toronymagas favoritot. S aztán a meccs alatt meg persze boldogan lelkendeztem, amikor az USA vezetést szerzett, hát még amikor a másodikat is berúgta, egyrészt amiatt, hogy de jó, hogy nem tettem fel egy tízest, másrészt meg a nálam ilyenkor obligát, underdogért való lelkesedés okán. Igen, bár majdnem biztos voltam benne, hogy a brazilok persze megfordítják, de az is ott mocorgott a fejemben, hogy bezzeg nem ilyen magabiztos az, akinek most tízezer forintja forogna kockán. Azt az izzadást, azt a gyomorgörcsöt, azt a szentségelést, ami ott folyna kettő-nullás jenki vezetésnél, nem kívánnám senkinek. De hogy háromezret nem ért volna meg az a gyomorideg, a gutaütésnek az a közvetlen veszélye, az maga az evidencia.

Tenisz
S hogy mit jelent az, hogy csak figyelemmel kísértem a Willams-Gyementyijevát, és nem – egészen pontosan - néztem? Az úgy volt, hogy persze tudtam, hogy kettő óta megy, de volt valami elintéznivalóm. Aztán amikor hazatérve bekapcsoltam a televíziót, épp a második játszmát kezdték, nagy örömmel konstatáltam, hogy az első hozta az orosz lány. (Gondolatban a nyerendő ezres fele sör formájában már a gyomorban segített az emésztésnek, a fejben inspirálta a tervezést.) Három percig néztem a második játszma első gémjét, Williams rögtön elvette a szervát. Ekkor kikapcsoltam a készüléket. Jó húsz perccel később újra bekapcsoltam, az eredmény szoros, ám három perc alatt Gyementyijeva megint veszít egy játszmát. Ekkor nagyot sóhajtva végleg kikapcsoltam a meccset: ha én vagyok a rontás, (értsd: ha én nézem, az azt jelenti, hogy Gy. egy labdát se képes a pályára ütni,) akkor üsse kő, inkább nem nézzük, ám legyen, nyerje meg magának a meccset s nekem az ezrest látatlanban. Úgyhogy interneten figyelgettem tovább.

Snooker, hogyan tegyük magunkat érdekeltté
…idősebb úr fejet csóvál és tölt még magának…” (Omega)
Az előbb felemlegetett Konföderációs Kupa egyébként egyáltalán nem érdekelt volna, ám mivel a tippmix étlapon ez volt az egyetlen, amit figyelemmel lehetett kísérni, így mégis ráfanyalodtam, s hogy ha az ember megtesz egy kis pénzzel valami meccset, unalmas akkor már nem lehet. Eszembe jut erről a snooker és F. bácsi esete. Felhívott, hogy mit csinálok. Azt feleltem, snookert nézek. Visszakérdezett, hogy mi a szarnak nézek snookert, szerinte az baromság. Megengedően rötyögtem, majd bevallottam, hogy imádom a snooker-t, szerintem kapcsolja be a tévét, nézzen bele, és tíz perc után már a szabályokat is érti, és beleszeret. (Vagy nem.) Nyolc perc múlva újra hívott, hogy ebben az egészben csak annyi a szép, hogy labda is van benne, bár túl sok, de amúgy érdektelen és unalmas és baromság. A telefonban valami olyat válaszoltam, ami gesztusnyelvben a karok megengedő széttárásának az ekvivalense, s néztem tovább a snookert. Majd tíz perc múlva megvilágosodtam, s küldtem F. bának az sms-t. „Tedd meg az egyik faszit mondjuk ötvenezerrel, mindjárt k--va érdekes lesz.”
Aki nem hiszi, járjon utána, vagyis tegye meg holnap ötezerrel a BATE Boriszovot a Torpedo Zogyino ellen, hamarosan, de legkésőbb este negyedhét felé egy életre megtanulja, hogy melyik honlapon lakik a fehéroroszok istene, és – legalábbis jó két órán át – úgy fogja érezni, hogy Beloruszia az a fiksz pont a világegyetemben, aminek birtokában sarkából fordítaná Archimédész ki a világot.


*Az igazak próbája

Sakkhoz nem értőként is azzal természetesen távolból, tudatlanul is tisztában vagyok, hogy egy sakk döntetlen az nem ugyanaz, mint fociban a null-null. Bár a fociban sem mindig rossz a null-null, fociban is tud érdekes lenni a null-null (nem csak fogadói aspektusból!), ennek ellenére a foci gólnélküli remik többsége az utókor számára nagyjából annyi érdekességgel bír, mint egy hat aduval megjátszott ulti.
Tényleg, meg kellene hirdetni az újságokban, mondjuk a Nemzeti Sportban egy fiktív könyvet, Lékó nyomán, szabadon, a következő címmel: Az ötven legizgalmasabb gólnélküli döntetlen. (Alcím: ha Dorog, Csepel, Avellino és Perugia beszélni tudna!) Ára a kivágott szelvény ellenében postaköltséggel együtt mindössze 1990 Forint. Namármost aki azt megrendelné, az könyv helyett azonnal kapna ajándékba egy 1990 forint értékű, az ország bármely labdarúgópályáján bármilyen mérkőzésre beváltható utalványt, és egy szovjet kitűntetést formázó jelvényt, a következő szöveggel: „A mosodás érdemrend, a leghűségesebb legelvakultabbaknak”, nevük pedig felkerülne a Népstadion szoborkertje mellett majdan megépülésre kerülő magyar futballmauzóleumban elhelyezendő márvány emléktáblára: „The happy few.”