HTML

kis magyar fociláz - tippmix sirámok

A létbizonytalanság hatására egy ifjú, egyébként lelkiismeretes apa izzadságosan azzal kísérletezik, hogy hogyan tudná becsületes módon, sportfogadásból eltartani drága családját.

4. sóhaj, tippmix meditáció, avagy: A NÉV

2009.03.10. 22:39 kismagyarfocilaz


Negyedik sóhaj, TIPPMIX MEDITÁCIÓ, avagy: A NÉV

Esélyek latolgatása közben - viszonylag fixet próbáltam keresni, hogy mással variálhassak - feltűnt egy csapat, jégkorong, orosz első osztály. Az övékénél baljósabb, sötétebb, fenyegetőbb nevet momentán nemigen tudnék mondani, de elképzelni se nagyon. (Aki tud, nyomja be az üzenőfalra vagy a fórumba.) Aszongya: METALLURG MAGNYITOGORSZK. Félelmetes asszociációkat áraszt és gerjeszt. Még mindig kiráz a hideg. Amerikai csapatok nyilván lemosnák őket, de maga a név akkor is rettentő és elborzasztó, olyannyira lidércnyomásos, hogy ha nem a sportoldalakon bukkanna rá a böngésző, eszébe se jutna, hogy ennek a névnek a sporthoz egyáltalán köze van. Brrrr. Ha a télen a Széktói felé vetne valami szeszélyes séta, és lehangolónak találnám a hóval borított, üresen tátongó stadiont, elég lesz erre a Metallurg Magnyitogorszkra gondolni, és máris úgy érzem, január eleje ide, mínuszok oda, mégiscsak szinte mediterrán országban élünk. (Amúgy 1.23-al adták a hazai győzelmüket, persze, hogy behúzták. Naná. Ilyen névvel?)
Azt is el tudom képzelni, hogy az az amerikai vagy kanadai légiós, aki esetleg a Dinamo vagy a Torpedo Moszkvában szerepel, az meglehetősen furcsán érzi magát itt, a keleti végeken. Ám amikor először repülőzik el idegenbe Magnyitogorszkba, (vagy akár Novoszobirszkbe, az ottani csapat neve se utolsó: Szibir Novoszibirszk), az a meccs után – bármi legyen az eredmény – melankolikusan sóhajt az öltözőben, s annyira automatikusan szalad ki a száján a mondat – OK, guys, let’s go just home! -, hogy még neki se tűnik fel, hogy most először beszélt úgy az egykori birodalmi fővárosról, hogy ő oda hazamegy.
Viszont arra is mérget vennék, hogy a magnyitogorszki polgár, ha egyszer az életben eljut Szocsiba, akkor a két hét üdülés lejártával, bármennyire is csodásan érezte magát a Fekete-tenger partján, bármennyire is lesújtja a melankólia, hogy a vakációnak vége, mégiscsak így fogalmaz: „Asszony, (vagy akár: Kátyáriná Nyikolájevná) holnap megyünk haza.”

Még aznap este, nov. 18: Napsugár futó villanása a Sóhajok hídján.
Már tegnap este eldöntésre került, hogy ma mindenképpen bevállalom az Észtország-Moldávia barátságos válogatott meccset, (öngyilkosságnak tűnik, de ez van), és a Cambridge United-York találkozót. (Egyfajta tisztelgés Nick Hornby előtt is, neki volt az Cambridge, ami nekem- lásd könyv – Szeged.) Sőt, már tegnap este kinéztem mellé egy finn jéghoki meccset, a tizenkettedik és a tizenharmadik helyezett viadalát, (Tappara Tampere – Lahti Pelicans), ahol meglepetést szimatoltam a levegőben, vagy ha azt nem is, de egész jók voltak a szorzók, tehát már tegnap eldöntöttem, hogy három szelvény lesz megjátszva, azon Észtország, Cambridge nyerőre, a Tappara-Lahti-nál meg megjátsszuk mind a hármat, hátha a döntetlen vagy a vendéggyőzelem jön be. (Hazai esetén ugyebár csak a befektetett pénz térül meg.)
Ma délután, hirtelen ötlettől (erre szoktunk amúgy k--vára ráfaragni) hatva megtettem még a Jesenice-Alba Volán hokimeccset is egyesre, hadd nőjön a szorzó. (Tudom, hazafiatlanság, de mit tehet az ember, ha nagyon kell az a kis aprópénz. Hiszen ezt nem a sport, nem is a szórakozás kedvéért csináljuk, dehogy. Kizárólag a pénzért.) Azért került ez be fiksz eggyel, mert hallottam valamit, hogy az Alba Volán-Salzburg meccsen hétvégén oltári pankráció volt, tán öt végleges kiállítás meg minden, gondoltam, ki vannak szegények. (Amúgy nyilván a Salzburg is. Eljátszottam a gondolattal, hogy az otthon játszó Salzburgot is megteszem kettesre, - mesés szorzója van - , de aztán letettem róla, hiba volt, a Villach ugyanis Salzburgban öt-háromra lemosta őket.)
Mire a gyerekekkel megvacsoráztunk – tudtam, hogy az észt-moldáv már megy – az asszony megjött az IKEÁból, úgyhogy nekiálltam székeket szerelni, én, minden szerszámok esküdt és született ellensége, minden csavarhúzók által örökre vert sereg. Rá se pillantottam a képernyőre, szakadt rólam a víz, ám amikor a papírformát felborítva a negyedik szék is elkészült, úgy gondoltam, megérdemlem, hogy megtudjam, mennyi lett az az észt-moldova barátságos, ráadásul még egy olyan érzésem is volt, hogy ezért az emberfeletti munkáért igazán megérdemelném azt a picike hazai győzelmet. Szóval teletext, pár másodperc várakozás, és ott van! Megvan. Észtország-Moldova 1-0. Az első meglenne. Ezalatt már megy a finn hokimeccs, ami nekünk ugye mindenképpen bejön, csak a bevétel szempontjából nem mindegy az eredmény. És igen, a vendégek, a Lahti vezet három-nullra. Közben szegény Alba ellen is vezet az a Jesenice (az mi a frász lehet? Ördög tudja.), mire még egy széket összeszerelek, és elmondom a gyerekeknek a mesét, minden lezárul, nyert a Lahti, nyert a Jesenice, tehát a képlet egyszerű: a három darab háromszáz forintos szelvényből nyertesnek bizonyulhat az, amely négyezerkettőt hozna a konyhára, amennyiben a Cambridge United képes legyőzni a Yorkot. No, ezt már elég idegesen nézegettem, a félidő null-null lett. A második félidőben is annyira húzódott a null-null, hogy nem bírtam tovább, google be, megy-e valahol. Ment. (Közben jöttem rá, hogy ez angol negyedik liga.) A teletext frissítése nyilván hagy kívánnivalót maga után, itt ugyanis kiderült, hogy Ben Purkiss öngólt rúgott, már az ötvenegyedik percben, és ezzel a Cambridge egy-nullra vezet. Innentől nem volt más hátra, mint a számítógép előtt – közben dolgoztam is, - rendszeresen rápillogni a weboldalra, és próbálni elképzelni, hogy mi folyhat abban a bizonyos The Trade Recruitement Stadiumban. Nyom vajon a York? Vagy teljesen terméketlen mezőnyjáték folyik? Sajnos, nem tudjuk. A sok székszerelés után éreztem, hogy megérdemelném az apró sikert, és igen, meglett, nyert egy-nullra a Cambridge, kasszírozzuk a négy egész két rugót. Nick Hornby tehát nem hagyott cserben, a York-nak pedig ezúton küldöm sportársi üdvözletemet, nagyon sok sikert kívánok nekik az idény hátralévő részében, és ismétlem: nincs velük semmi bajom, nem haragszok én rájuk, ez az egész csak a pénzért volt, csocsi, yorkiak, a jövő héten legyen a tiétek a világ. Ja, és Ben Purkiss, fel a fejjel, my friend.
Ilyenkor olyan pofonegyszerűnek tűnik ez az egész.

Szólj hozzá!

Címkék: 4 sohaj tippmix meditacio avagy a nev

A bejegyzés trackback címe:

https://kismagyarfocilaz-tippmixsiramok.blog.hu/api/trackback/id/tr27994793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.