kis magyar fociláz - tippmix sirámok

Április 16. Nem sóhaj, csak eszmefuttatás - csak ki ne fusson - avagy egy tökéletlen világon való apró javítás szándéka.

Mottók: „Átver a látvány” (Tankcsapda)
"Jók e csakok, s e csalások." (Ady Endre)
„A ----nak nincs gallérja, mégis ---- a ---- … (népköltés)

Miközben szelvényeim bent vannak a sütőben - a mai menü elkészítése délután tizenhárom órakor kezdődött, kisvártatva Nagy Britannia legyőzte jéghokiban Hollandiát, az eleje tehát jól indul, a sütőből biztató szagok terjengenek, ám hogy hogy sikerül a menü, ehető lesz-e, arról csak holnap reggel tudunk beszámolni, miután San José-ban is lefújták a meccset, (ha az Anaheim nem megverve kullog haza, akkor kis túlzással nagyjából meg is ette a fene az egészet) - agyaljunk csak egy kicsit egy nem is nekünk érkezett figyelmeztető e-mail apropóján.

A feleségem kapott valami Netbankártól valami olyan üzenetet, hogy aszongya: "Csalásveszély." Lényegében hacker-ek támadása miatt figyelmeztetik, hogy egyelőre ha lehet, ne kolbászoljon a bankjába szörfdeszkán.
Rögtön az jutott az eszembe, hogy a tippmixhez is milyen korrekt lenne egy ilyen rubrika.
Többféle minősítést, fokozatot lehetne alkalmazni, a "Vigyázat, már-már betegesen csalók", illetve "Veleszületetten, reflexszerűen bundázók"-tól a "csapat átmeneti anyagi nehézségekkel küszködik" minősítésen át egészen a "Figyelem! Már megnyerték az alapszakaszt, a vendégcsapatnak viszont még egy győzelem kell!" megjegyzésekig. És ettől függetlenül persze menne szépen, korretken a dolog, business as usual, csak az ember (szűkítsük mindjárt: a homo totoicus) tisztában lenne azzal, hogy az eredmény eltalálásához nem elég egy csapatnak a tabellán elfoglalt helyzetét, pillanatnyi formáját, képességeit mérlegelni, hanem - és itt a sport keretein már dicsőségesen túl is nő a dolog, kiterjeszkedik egyenesen a szürkegazdaságig - azon is kénytelen lenne agyalni, hogy vajon kik, és hogyan próbálnak meg túljárni az eszén.
Aztán a szürkegazdasági jellemzők mellett persze nem ártana felhívni a figyelmet egyéb lokális jellegzetességekre. Mint például ma este lesz valami szerb liga elődöntő, kosárlabda, Partizan Beograd-Crvena Zvezda. Ha jól emlékszem, a Partizan győzelmét csak egy egész harminccal adják, a Zvezdát viszont kettő hetvennel, nekem viszont speciel eszem ágában sem volt erre tippelni, egy pillanatra majdnem megérintettem a papírt a tollal, de úgy rántottam el a kezem, mint aki mákos tésztába nyúlt, hiszen szerintem ez lenne az a kategória, hogy „Vigyázat! Egy hajszállal talán kevesebb, mint háború, de sokkal több, mint sport. (Foglyot nem ejtenek!)”.
Aztán nem is beszélve még egyéb kulturális, civilizációs tényezőkről.
(A nemzeti sajátosságokat ehelyett inkább nem említem, lévén köztudottak. Mármint hogy a német csapat olyan, mint a pióca, hogy már ha darabokra vágták, még akkor is tekereg, csíp, mar, vért szív; hogy az olaszok nem csak a brazilok ellen állnak be automatikusan catanaccio-zni, ha egy-nullra vezetnek, hanem akkor is, ha a Kőbányai Sörgyár öregfiúkcsapata ellen vezetnek egy nullra az első percben; hogy a szovjet válogatott úgy küzd, hajt, és bármiféle játékvezetői nyomás esetén is olyan reflexszerűen egy mukkot nem reklamál, ahogy egy szovjet kiskatonának is kuss a neve; és a sort folytathatnánk, de térjünk csak vissza a civilizációs adottságokhoz kacsolódó segédmegjegyzésekhez.)
Hogy például hiába tudjuk, hogy arról a bizonyos albán csapatról még a kutya nem hallott, a Fenerbahce egy ideje meg olyan dicsőségesen vitézkedik a kupában, mint dicsőséges ottomán őseik, dicsőségük csúcsán, ha egyszer teszem azt a ramadán közepén járunk, és a meccset mondjuk naplemente előtt kezdik. (Azaz a török csapatban a nem idegenlégiósok az éhségtől szédelegve nyomozzák majd a labdát.)
Vagy ide tartozna egy mára már letűnt, múltbéli, (már csak a képzelet játéka tehát e gondolat) nem tudom, hogy csak a magyar hont, vagy a teljes KGST-t átfogó jelenség-e, a bányásznap. Itt az lett volna ugye a lényeg, hogy amikor 1977-ben az ember a Totózóban (vagy a Magyar-Szovjet Barátság MGTSZ borozójában) üldögélve a Sportfogadásban a meccseket böngészve ahhoz a találkozóhoz ért, ahol azt kellett latolgatnia, hogy otthon vajon mit játszik a kiesés ellen küzdő bányásztársulat a bajnokesélyes fővárosival, akkor ott lett volna egy nem interaktív, de azért huncutul mosolygó emotikon, J, és mellette a megjegyzés: „Ember, legyen eszed! Bányásznap van!” (Ki oda belép, hagyjon fel minden reménnyel.)
Vagy egy másik jelenség, amiről első kézből számolhatok be, (ott voltam), amikor a hetvenes években a KTE-hez a Soltvadkert jött vendégségbe, szeptemberben, (és piros fehér hosszanti csíkos mezben, elismerően csettintettem én, kiscsávó:"emmán látványos!"), és akkor mellettem az öreg tapasztaltak, akik tudják már, hogy milyen keserves egy k--va élet ez, vagyis régóta ismerik már a dörgést, hogy honnan fú a szél, már az elején megjegyezték, hogy á, nem kell izgulni, ezeknél most van szüret. (Tényleg hat-null lett.)
No mindegy, nem fűzöm tovább a szót, a lényeg, hogy a sportfogadó cégeknek is a figyelmébe kellene ajánlani a bankoknak ezt az ügyfelek minél színvonalasabb kiszolgálását célzó, (persze saját érdekből fakadó) készségességét.

(De ha valaki tudja, mondja már meg, miért befolyásolta a vadkerti csapatot az, hogy éppen szüret volt? Hülyére görnyedezték magukat egész héten a tőkék mellett, hogy szegényeknek még itt, a kecskeméti városi pályán is majd kilyukadt a hátuk? Hogy ne mondjam: törékeny termetüket a tőke megtörte? Vagy hülyére itták magukat egész héten? De miből? A tavalyiból? (Mondjuk az még rendben lenne, de akkor meg mi jelentősége van a szüretnek? Hiszen attól meg egy, de két héttel korábban is berúghattak.) Vagy a puttony? Az töré meg és le ifjúi derekukat nékiük?)