HTML

kis magyar fociláz - tippmix sirámok

A létbizonytalanság hatására egy ifjú, egyébként lelkiismeretes apa izzadságosan azzal kísérletezik, hogy hogyan tudná becsületes módon, sportfogadásból eltartani drága családját.

Tomislav Sivic - Valaki útravált belőlünk

2009.10.22. 17:14 kismagyarfocilaz

Valaki útravált belőlünk
Tomi
Elköszönésféle Tomislav Sivic-től.


I. Az érem egyik oldala

Először is ne kerteljünk, kezdjük a tegnapi kupameccs utáni rövid bejegyzéssel, ami itt áll, jobbra, a hírek rovatban, hiszen az e sorok írójától származik, vállaljuk tehát: „Magyar kupa: KTE - Újpest 2-5. Tegyük hozzá, az Újpest félgőzzel játszott. A KTE erkölcsileg szétesett, tartását vesztett, teljességgel motiválatlan társaságnak tűnik. Fájó szívvel írom le azt, ami augusztus óta ott motoszkál a fejemben, (miközben a szépre is emlékezem): a lovak közé van vetve a gyeplő. Új kocsis kell a bakra, mert ennek így kiesés lesz a vége.” Mi késztetett eme – egyébként - vonakodva közzétett véleményre? Már az első meccsen az a fura összeállítás a Videoton elleni, nagy zakót hozó meccsen, ahol gyakorlatilag középpályás nélkül álltunk fel, aztán más, lélektelenül lejátszott meccsek, meg az utóbb egyre felerősödő érzet miatt, hogy eluralkodott a káosz.

Ma délben fél kettőkor hallottam először, hogy mi készül, vagy mi az, ami már készen is van, csak még szervírozva lesz, szépen körítve, ahogy kell, sajtókonferencián.

De ha egyszer egy nappal korábban ilyen határozott véleményt fejeztem ki, hogy ez így nem mehet tovább, és ezt voltaképpen tartom is, akkor miért van, hogy a hír hallatán azonnal megszeppentem, az idő előrehaladtával pedig egyre inkább pityereghetnékem van?

II. Mik vannak az érem másik oldalán?

Először is 1. a megszokás.
Ez volt a természetes. Állandónak tűnt. Az érzet. Hogy ha KTE, akkor Tomislav Sivic. Persze, rövid a kecskeméti foci NB I-es szakasza, de éppen a kecskeméti NB I-es foci kurta volta miatt lehetséges, hogy a kecskeméti foci NB I-es szakasza és Sivic kecskeméti edzősége egy. Volt eddig. (Sőt, utóbbi egyelőre még hosszabb is.)

Aztán 2. az emlékek.

Az a novemberi ködös este, amikor az őszi utolsó fordulóban Orosházáról surrant hazafelé az autó, kint homály és hideg, bent halk zene, meg az egyre elcsendesedő gyerekpáros, a fejben meg a tabella, hogy hála az égnek, ott telelünk, az élen. (Kunszentmártonnál belül mosolyogva néztem a zöld irányjelző táblát: Kecskemét (nyíl felfelé), Szolnok (nyíl jobbra), tessék, ott van az NB II Keleti csoport eleje. Csak maradjon is így.)
A 2008. májusi éjszakát hagyjuk, sokszor felemlegettük.
Ugyanolyan gyönyörű volt, noha már nagyjából feledésbe merült, a 2009. májusi este, amikor a Diósgyőr elleni viszonylag sima hazai győzelem után a lefújáskor nem mozdul a hazai publikum, hanem vastapsban részesíti az első NB I-es csapatot és mesterét. Utóbbi végre a pályán integet, és bár betódulás nincs, arra vigyáznak, a gyepen mégis két Norbi rohan feléje, és esik neki boldogan, az egyik a Devils-ből, a másik tán a szemközti lelátóról startolt. (Akkor jegyezte meg a mellettem álló angol cimbora, aki nettó KTE drukker lett – sál, mez, ami kell, - hogy „this is funny, Magyarországon összesen két Norbit ismerek, és mind a kettő ott van.”)
Miközben kesergek, a sporttévén nyilatkozó edzőket látok. (Mert valami meccs megy, persze.) Rádöbbenek, hogy már nem halljuk KTE meccs előtt, után az egyre kevésbé tört magyarságát. Többé nem jegyzi meg elismerően a riporter, hogy „a kecskemétiek mestere úgy kezelte le az arra tévedt labdát, hogy azt a pályán levők is megirigyelhetik”.

3. Relikviák.

A fene tudja már, hányféle sál, (ez így nagyképű túlzás: pontosan számon tartom, hányféle KTE sál van, hogy a fenébe ne, azokat tán még inkább, amelyekből nincs), mezek, toll, öngyújtó, mindenféle apróság, még a papírszatyor is megvan, amit tavaly a bérlethez adtak, amiben a kispárna volt, egyszóval amin csak KTE címer díszeleg, az ott van, türelmes feleség tűri, hál istennek. Van mit tűrni, mert mintha újra tizenévesek lennénk. „Gyermekké tettél”, írja a szerelmes József Attila. Kamasszá tettél, mondhatja nem kevés, valaha már – biztos volt benne: örökre - kiábrándult szurkoló. Mert ezt is köszönhetjük a mesternek, a csapatnak. „Add nekem azt a régi hitem!”, fújja a Folk Celsius voltaképpen hibás fordításban, (a sors iróníája, hogy a hibás j9bb, mint az eredeti) „és más már nem is kell”. És el kell ismerni, tényleg visszaadták „azt a régit”, és az ember ez időre valóban el is hitte, hogy „más már nem is kell.” Szóval emiatt a visszakapott régi hit miatt is van teli mindenféle lila marhasággal a lakás.

4. Kislányom beszólása, avagy a családi életbe belekerülés

A kislányom is ezzel a Sivic-féle KTE-vel nőtt bele a futballba. Bár a diadalmas NB II-es év tavaszi idényét már kihagyta („apa, kinőttem ebből” – Puff neki, tán csak nem szülőnek címzett burkolt kritika infantilizmus miatt?), azért a hatodik születésnapján, amikor a szülinapi bulijára meghívandó ovis barátnőket sorolta, én meg poénból rákérdeztem, hogy hát aztán apa szülinapjára kiket hívunk majd, és miközben én arra számítottam, hogy majd néhány sörözős barát nevét említi, nagy megrökönyödésemre az első, az apai születésnapra meghívandó vendég neve így hangzott: „Tomioslav Sivic.” (Pedig én azt hittem, azt se tudja, ki az.)

No meg hát maga 5. a könyv, maga ez a honlap, ez mind nem lenne, hiszen a honlapot hozta a könyv, a könyvet hozta ”az a régi hit”, amit visszaadott egy vezetőség, egy keret, és egy edző, egy konstelláció, egy égi együttállás, ami ritkán adatik meg.

Egyébként – félreértés ne essék - nem csak Sivic mester az, akinek a távozta bánatot okoz, itt és most. Amikor csak eligazolt valaki, vagy akár csak kölcsönbe került el abból a nagy csapatból, aminek tűzijáték is kijárt, naná!, mindig úgy éreztem, néhány dekával megint híja van annak az egésznek. E szomorú aktualitások idején a KTE fórumban is mindannyiszor jeleztem Lovric, Balázs, Kormos meg a többiek távoztakor is, bánatos elégikusan, hogy sajnos megint fogyott a nagycsapat.
De egy-egy labdarúgó távozása annyiban azért más, hogy a fodbalisták valahol voltaképpen a bábok a bábszínházban, míg az edző az maga a Kemény Henrik. A játékosok mennek a pályán, rúgják a labdát, teszik, amit kell, de a mester az, akinek a hangját is halljuk, ismerjük, mert ő nyilatkozik, ő beszél, ő önt hitet játékosba és szurkolóba, ő képes önmaga és csapata iránt bizalmat, bizakodást ébreszteni. (Tomislav Sivic esetében nagyon hamar tudott nagyon bízni az ember.)

III. Hát akkor integessünk!

Most a bábok mestere, a Kemény Henrik adta fel.

The Who: The Song Is Over
The song is over, (a dalnak vége),
I’m left with only tears (csak a könnyek maradtak utána)
I still remember (de örökre emlékezni fogok rá)
Even if it takes a million years (ha egymillió évig élek is.)

„Szívics a mesterünk,
más nem is kell nekünk,
az NB I minket vár
KTE a király.”


Hogy is írták azon a régi, jugó nyomású Beatles lemezen? (Amelyen több nemzedék őszinte bánatára lefordították szerbre George Martin sorait.) „John, Paul, George i Ringo, hvala vam.”

Szólj hozzá!

Címkék: tomislav sivic valaki utravalt belolunk

A bejegyzés trackback címe:

https://kismagyarfocilaz-tippmixsiramok.blog.hu/api/trackback/id/tr11468064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.