kis magyar fociláz - tippmix sirámok

Eppur si muove, de mi van, ha nem mozog? Sóhaj a vicenzai andalgók hídján

Kísértet járja be Vicenzát, Csehszlovákia kísértete

Hát, vicenza-i feleségnek se lehet könnyű manapság. Itt van ez a korábban ártatlannak, ártalmatlannak ígérkező hétfő este is. A kedves signorinák gyanútlanul töltötték a délutánt, este hat óra után is még mit sem sejtettek, mikor feltették a kérdést a váratlanul mocorgásba kezdő férfiembörnek: Dove vai? A feleletet először nyilván nem is értették. Meccsre? Milyen meccsre? Cálcso? De hát mamma mia madonna, hétfő van!
Kicsit durcáskodtak tán, de tudják: ilyenkor nincs mit tenni. Ám ez még hagyján. Mert majd este lesz itten kutya világ.
A szelídebbje nyilván sírva húzódik ma este korábban el a hitvesi ágyba a szokásosnál, miután az ura, akinek amúgy is könnyen eljár a keze, igazságtalanul vádolta meg, hogy túl friss volt a parmezán a spagetti tetején; a vehemensebbje meg hiába pöröl az istenverte, mihaszna, ráadásul pipogya urával, aki még az oreganót se reklamálja, amit ma bizony kifelejtődött a marakóniból, a papucsba hajló férjuramról ezúttal minden lepereg, füle botját sem mozgatja, csak bosszúsan mérgelődik. Pedig úgy ballagott el hazulról mind a hamari, mind a málészájú, hogy na már pedig most, most aztán tényleg nyerünk, ezt most már tényleg behúzzuk, ez most már aztán annyira tutti, de tutti biztos, az állítás ellenkezője pedig annyira imopsszibíle, hogy voltaképpen örülni sem fogunk igazán, amikor meglesz az a három pont, mert ez a gyümölcs, ez a rettenetesen soká, a 12. fordulóban megszületendő első hazai győzelem már annyira érik, sőt, ez már annyira túlért, hogy ez már nem hogy leesni fog a fáról, hanem ez már rég le is szakadt, az a csumája, vagy mi az istennyila az, ami az ágon tartja, az már rég levált a fából, és ez a gyimilcs már a levegőben van, csak valami csoda folytán még a newton-i törvényekkel mint felállt vendégvédelemmel dacol, még nem ért Földet, de most, ma este végre finalemente már ott placcsan.
Mert hogy a 0-0 a Cesena ellen, az még belefér. (Bár ha... Na mindegy, hagyjuk.) Manapság a Sassuolo is férfias/acélos. (Bár hasra esni azért nem kellett volna előtte.) Az Ascoli ellen az a 2-2-es gólváltás, még az is rendben lenne tán, ám az a – még mindig hazai pályán, persze -0-0 a Triestinával és – s itt már ököl is dühöngve a levegőbe sújt – az a 2-2 gyalázatos a Gallipolival – az arc is még mindig pirul -, ez már voltaképpen égbekiáltó gyalázat, ilyen már nincs, a düh habja csak azért nem mossa el a gátat, mert valóban minden rosszban van valami jó, legalább úgy indul el otthonról a vicenza-i, hogy üsse kő, a múltra spongyát, legalább végre egy fiksz tippel a zsebben lévő szelvényen indulunk a sztádióba.
Így gondoltuk ezt mi, itt, a messzi északon, Kecskeméten is, ma délután, hogy már matematikailag, statisztikailag, pszichológiailag, filozófiailag, de talán még filológiailag is képtelenség, hogy ez a Vicenza most már ne hozza a hazait a Mantova ellen.
Nem hozta.
Vincenza-Mantova 1-1.
A szegény vicenzai asszonyoknak, gyönge nőknek pedig azt javaslom, hogy mielőtt konkrétabb, visszavonhatatlan, akár hivatalos lépéseket tesznek az idegileg meglazult hím ellen, egyszóval a feljelentés megtétetik, a sodrófával leütés végbemegy, a saját báttyal való megveretés elintézetik, családi fészekből kiűzetés foganatosíttatik, válóper beadódik, mint aljas, sunyi labda kapunk elég vendégcsatár lábáról, nézzék meg, hogyan, pontosabban hogy mikor estek a gólok, és akkor talán még most az egyszer, de tényleg legutoljára, (ultimo?), próbáljanak megbocsátani. (58. perc, Gavazzi, 1-0. 90. perc, Locatelli, 1-1.)

És hogy hogy jön ide Csehszlovákia? Hát mert az volt az a csapat, amikor valamikor a nyolcvanas években a saját tizenhat csapatos, tehát harminc fordulós bajnokságomban a bajnokság harminc döntetlennel zárt. Na jó, az gombfoci bajnokság volt, de akkor is!