HTML

kis magyar fociláz - tippmix sirámok

A létbizonytalanság hatására egy ifjú, egyébként lelkiismeretes apa izzadságosan azzal kísérletezik, hogy hogyan tudná becsületes módon, sportfogadásból eltartani drága családját.

Szilveszteri készülődés

2009.12.30. 09:39 kismagyarfocilaz

Dec. 29. Szilveszteri készülődés

A készülődést egy e-maillel indítottuk, a címzettje KHL és Freca, közös bennük csak annyi, hogy mindketten ismerik Lakipert. Freca személyesen, KHL pedig a Kis magyar fociláz című könyvből. (Amiről szívemet melengető véleményt írt.)
Szóval akkor az e-mail, amely voltaképpen szakvélemény kikérése:

Remélem, elnézitek nekem, hogy egymásnak ismeretlenül egy e-mailbe raklak titeket, de mind a kettőtök véleménye érdekelne.
Tegnap este lefekvés előtt megtekintettem a mai tippmix kínálatot, és első ránézésre nem láttam benne semmit, úgy voltam vele, ki kéne hagyni az egészet. Újabban ugyanis inkább hazai győzelmekre játszom, néha döntetlenekre, és egészen kilátástalannak tűnik a kínálat.
Harmadszori nekifutásra azonban az eszembe ötlött egy ördögi terv. Majdnem az összes NHL-t négyes szorzó alatt adják, vagyis szorosnak ígérkeznek.
És most mondom, min malmozok.
Hogy lehet, hogy meg kéne tenni mind a nyolc NHL-t döntetlenre, a következőképpen. 5/3-as variáció, 1000 forintért. Ezt úgy osztanám el, hogy a négy felső NHL meccs (168-tól 171-ig) plusz vagy a Kiel hazai 1,01-gyel, vagy a Hamburg, meg az alsó négy NHL meccs, (172-től 175-ig) plusz mondjuk a Barcelona 1,04-gyel. (A Cajasolt nem ajánlom, múltkor is betettem őket biztonságinak valami 1,01-el, és a frászt hozták rám, a harmadik negyed végén még ikszre álltak.)
Hogy miért így?
Mert ha egy négyesből csak két döntetlen van, akkor már pluszban lenne az a kanyar. Magyarán nyolc meccsből ha csak három döntetlen, akkor csak négyszáz forintot buktam, mert az egyikben óhatatlanul bejött a két iksz a kis szorzóssal, és hozott 1600-at. Arról a mázliról nem is beszélve, ha a három iksz egy kvartetten belül van. De ha a nyolc meccsből esetleg négy lenne iksz, akkor még kettő kettes elosztás esetén is plusz az eredmény.
Gondolkodtam ugyanezen 3/1-es elosztásban is, de minimum négyesével érdemes csinálni, mert ugyebár a fene tudja, hogy hány iksz lesz.
Kíváncsi lennék a véleményetekre.
Mentőötlet, ami olcsóbb, hogy sima 4/3-ason, száz forintos alapon, tehát négyszázért megnyomatom a négy-négy döntetlent, ennek ugyebár az a hátránya, hogy itt még két döntetlen esetén sem nyerek.

Ezen soraimat persze annak a tudatában olvassátok, hogy volt már olyan hét, amikor csupa egyessel nyomtam - 4/3-ban az egyeseket, aztán emlékeim szerint egyes tán nem is lett, csak egy csomó kettes, meg egy két iksz, tehát ezzel tisztában vagyok, hogy az ember nagyon mellé is nyúlhat.


Ha gondoljátok, a véleményt cserélhetjük fórum formában is. Az üzenőfal rövid, úgyhogy inkább ezt ajánlanám:
kismagyarfocilaz-tippmixsiramok.blog.hu

2 komment

Címkék: szilveszteri keszulodes 1

A bejegyzés trackback címe:

https://kismagyarfocilaz-tippmixsiramok.blog.hu/api/trackback/id/tr641632023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kismagyarfocilaz · http://kismagyarfocilaz-tippmixsiramok.blog.hu 2009.12.30. 09:44:22

Sőt, bevallom nektek, játszom a gondolattal, hogy valami hasonlót a német, illetve a svéd bajnokságban is el lehetne játszani. A németeknél a középső hármat játszanám ikszre, (Iserlohn, Krefeld, Nürnberg), valószínűleg két fiksszel, 5/3-ban, a svédeknél pedig a Brynas, Farjestad, Skelleftea, Timra kvartettet, szintén keményen ikszbe, egy lefutott meccsel.
Ez így kemény négyezer forintos befektetés lenne. Normál napon nem is tennék ilyet, de ma úgyis jön vendégségbe a Lakiper, úgyhogy besörözünk, és holnap délelőttig nem fog izgatni az egész.

kismagyarfocilaz · http://kismagyarfocilaz-tippmixsiramok.blog.hu 2009.12.30. 09:59:27

Freca és KHL, próbáltam beállítani, hogy azonnal megjelenjen a hozzászólás, nem biztos, hogy sikerült.
De el nem vész, én tudomn aktiválni.
Most délig el kell mennem feleségem rokonaihoz, közben is malmozom azon, amiről a véleményeteket kérdeztem.
süti beállítások módosítása