HTML

kis magyar fociláz - tippmix sirámok

A létbizonytalanság hatására egy ifjú, egyébként lelkiismeretes apa izzadságosan azzal kísérletezik, hogy hogyan tudná becsületes módon, sportfogadásból eltartani drága családját.

Thomas Pynchon: Súlyszivárvány

2010.10.06. 12:47 kismagyarfocilaz

2010. október 6. Thomas Pynchon: Súlyszivárvány

„We sold our souls for rock’n’Roll”
(Black Sabbath válogatás lemez cím)
(Eladtuk a lelkünket a rock and rollért)



1. Fölkészülés a kalandra

Egy barátom, S. ajánlotta, azzal a megjegyzéssel, hogy ezt olvassam el, erre varrjak gombot, ha kíváncsi vagyok egy könyvre, ami simán veri Joyceot. (A kijelentés helytállóságának boncolásába most ne menjünk bele, érjük be annyival: elégséges mértékben provokatív.)
Néhány nap habozás után megrendeltem. (A netes kedvezményt kihasználva 5000 helyett 4000-ért.) A könyv maga méretes. Rögtön eszembe idézte jelenleg ideiglenesen Indiában állomásozó, tehát indiai tudósítónk első reakcióját a Spiró regényre, a Fogságra: „már maga a mérete lázadás a korszak ellen”. A nescafe, a porleves, az instant élmény, instant katarzis kora ellen, bontom ki kijelentését. Egyszóval az objektum majd nyolcszáz oldal, és meglehetősen apró betűs. (Igen, olyasfajta beintés a kornak, mint a Rock Island című Jethro Tull lemez borítója. Alig túlzó malíciával vagyok kénytelen megjegyezni, annak a lemeznek már sajnos a borítója a legjobb.)


2. A kaland közben – élőben kapcsoljuk a tudósítót

A regény közepénél járok, úgyhogy vágjunk itt is a közepébe: nem emlékszem, hogy ennyire nehéz szöveget valaha olvastam volna. Illetve dehogynem: Szentkuthy Miklósnak vannak ilyen, teljes embert, maradéktalan odafigyelést kívánó textúrái, ahol a perc/oldal sebességmérés elveszíti az értelmét. (Persze, az olvasás amúgy sem lóverseny, ráadásul korosodva szeretek mindinkább lassan olvasni, szépirodalmat legalább.)
Olvasás közben néhányszor valószínűnek tűnt, hogy földhöz vágom.
Az első nekifutásnál nyilvánvalóan nem koncentráltam eléggé, a más könyveknél 60-70 oldalnak megfelelő első 27 után ugyanis azon malmoztam, hogy ezt a könyvet még antikváriumba se viszem el, egyszerűen kib----om a kukába, így jelezve felháborodásomat, S-et pedig megkeresem, és behajtom rajta a 4000 forintot, ha nem is konkrétan, zsebből-zsebbe aktussal, de sörökben mindenképpen lefogyasztom.
Elsőre ugyanis az első 27 oldalból semmit nem értettem. Egy kukkot se. Két nap után, agyilag fölhúzva, immáron gatyaszár fölgyűrve, („nehogy már kifogjon rajtam” dac hajtott) újra nekiláttam, és akkor sikerült egyáltalán haladni. (180-nál éreztem még egyszer úgy, hogy leteszem, akkor már nyugodt lélekkel történt volna ez, nem dühből, akkor már megkaptam a 4000 ellenértékét, S-nek is megbocsátottam.)
Én magáról a könyvről ezúttal nem írok semmit. Csak annyit, hogy hihetetlenül nehéz olvasmány, hihetetlenül bonyolult, de valami mégis viszi át rajta az embert. Nem, nem a feladatmegoldó kötelesség, hanem az, hogy a monumentális káoszban ott rejlik valami rejtélyes húzóerő.
Jó, hogy a rejtély szó felmerült. Majdnem azt mondanám, hogy valahogy olyan az olvasása, mint egy intellektuális rejtvényfejtés. Ezzel viszont degradálnám: sűrűn sorakoznak ugyanis benne a súlyos, a virtigli szépirodalom jellemzőjét jelentő brutál futamok. (Félszavakban jellemek, életek, történetek: nem egyperces novellák, hanem egy másodperces, mégis teljes élet-, korregények.)


3. Ki adta el a lelkét az ördögnek?

Nyilván a szerző is, de én most nem rá gondolok.
Amikor írtam egy óvatos kör e-mailt a barátoknak, hogy ki tud egyáltalán erről, akkor az indiai tudósító írta, hogy ez oltári nagy kult könyv, és örvendezett, hogy lám, üzenetem szerint megvalósult magyarul is, majd kapásból kifejezte sajnálatát a fordító iránt.
Válaszomban megnyugtattam: ez a fordító ezt nem a pénzért csinálta. (Megfizetni ezt a munkát nem is lehet.) Ez nyilvánvalóan egy fanatikus önmagára kirótt kötelesség teljesítése, egy fanatikus misszió, a teljesítmény ekvivalensét keresve az első bibliafordítók jutnak az eszembe, Husz János, Károli Gáspár meg a többiek. A fordító ennek a könyvnek szerintem fanatikusa, szerelmese, és küldetésének érezte, hogy teljes értékű fordításban odategye az asztalra. (S az beszakadjon. Beszakadt.)
És igen. Oldalanként legalább egyszer, de van úgy, hogy többször is eszembe jut a fordító, Széky János, és emelem kalapom.
A Proust folyam utolsó négy kötetét fordító hölgy, Jancsó Júlia kapcsán is többször beleborzongtam, hogy micsoda áldozatot követelhet egy ilyen munka, milyen hihetetlen mértékben felemésztheti, kifacsarhatja a testet/lelket; milyen hihetetlen mértékben kizárhatja a társadalomból, a normális életből a fordítót az, hogy egy Proust szöveggel fekszik, kel. A kiadási dátumokból tudjuk, hogy több mint tizenöt éven át!
Széky János dettó.
Nem tudom, hány évig dolgozott rajta, de én nem biztos, hogy tudnám vállalni azt a keresztet, ezt az önkéntes száműzetést, amit egy ilyen, teljes embert kívánó, nem pár hónapos elkötelezettség jelent.

4. Címzett ajánlás
„For those about to rock we salute you”
(AC/DC) (Ave a rockozni készülőknek.)


Nagy kaland. Mégsem ajánlom mindenkinek, csakis a mindenre elszánt vállalkozó kedvűeknek.

Szólj hozzá!

Címkék: thomas pynchon sulyszivarvany

A bejegyzés trackback címe:

https://kismagyarfocilaz-tippmixsiramok.blog.hu/api/trackback/id/tr672350500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.