Február 16. Tizenharmadik, az átvert barát sóhaja: Szalavat, Magnyitka: vásottságból ötös, de azért mindennek van határa.
Mottó: "Kergesd el a felhőt a házamról!" Illetve, szintén Korál: "...az éjszakát végre felváltja a nap..."(legalábbis reméljük, hogy előbb utóbb...)
A múlt héten megtettem egy haszonleső, gyáva szelvényt: a lentebb a Magnyitkával együtt már megénekelt Szalavat Julajev Ufa 1-es, Kazany 1-es, Izrael-magyar válogatott 1-es. (A legutolsó egyszerűen lelketlen zsebredolgozás, szomorú realizmus.) Amikor bekapcsoltam a teletextet, futkározott a hideg a hátamon, amikor látám, hogy a Vityaz Csehov Kazányban már másodszor szerzi meg a vezetést, a harmadik harmadban, és amikor a Kazany (van ennek valami köze a kazán szóhoz?) nagy nehezen egyenlített, lelki szemeimmel már láttam, hogy a kettő-kettő lesz, aztán a Kazany majd büntetőkkel győz, és így aztán a fogadóiroda is jóllakik és a háromból két pont is megmarad, de aztán nem. (Pont akkor kapták be azt az egyet a fiaink is Izraelben, úgyhogy az 500 1500-öt fialt.) Amikor ezt a rémálmokat idéző, hajmeresztő élményt elpanaszoltam
a kontinentális Jégkorong Liga lelkes blogolójának, a továbbiakban – és az üzenőfalon, nem utolsósorban: - KHL-nek, azt a jó tanácsot kaptam, hogy óvatosan a tippekkel, mert (és most utólagos engedelmével idézem): „…nehéz lesz mostantól fogadni, mert a kiscsapatok hajtanak a rájátszásért, míg a nagyobbak már nem veszik annyira komolyan.” Nos, én KHL üzenetét rendkívül komolyan vettem, lehetőleg kerültem kedvenc ligámat, úgyhogy egy-két nap múlva a jól tájékozott kajánságával vettem tudomásul KHL újabb üzenetét, hogy a Szalavat Ufa megint betlizett otthon, (KHL: A Szalavat-Himik meccsen az első találkozott az utolsóval. Még 1,2-t se fizettek volna a hazaiakra. De természetesen a Himik nyert.), egy vagy két napra rá ugyanilyen mindentudó, bölcs mosollyal nyugtáztam a Magnyitka betlijét is. Mígnem aztán ma, amikor egy váratlanul az ölembe hullott szabad óra miatt (éppen társadalmi munkát végeztem volna a KTE érdekében, de csak tébláboltam az MLSZ székház környékén, mert mind kiderült, angol tudásomra végül nem lett szükség) volt időm a Nemzeti Sport hátsó oldalait nézegetni, és láttam, hogy az Ufa megint otthon nyomja, úgy éreztem, egy tuti tippem már van, mert hogy olyan isten nincs, hogy Szalavat Julajevék két napon belül másodszor betlizzenek otthon. Úgyhogy ez ment bátran egyesre, ezek mellé kinéztem még a Traktor Cseljabinszkot, - amikor beírtam az egyest, már éreztem, hogy ez a hét egyik legügyesebb húzása, noha még csak hétfő van -, végül a harmadik a Nyizsnij Novgorod-Dinamo Riga lett, ezt megjátszottam 1-essel és X-szel is. (Még mindig igen bölcsnek és okosnak éreztem magam.) Az első tippre visszatérve, valahogy úgy voltam az Ufával, hogy – KHL tanácsát nem feledve – nyilván nem adnak azok bele apait-anyait, de a két nappal ezelőtti hazai zakó után már ha akarnak se tudnának újra bukni, hiszen valahol nyilván olyan ez a jégkoron is, mint a flipper, hogy amikor az embernek megy, és már nagyon kéne menni, mert várják a cimborák a sörökkel, vagy mert indul a busz, vagy mert várja otthon az asszony, akkor azt mondja, hogy jó, az utolsó két golyót már elszórakozza, de aztán rá kell döbbennie, hogy nem lehet két golyót elszórakozni, az ember igenis reflexszerűen beleüt a golyóba, és ha kell, igenis multiballt csinál, (és rendel magának még egy korsóval, a cimborák úgyis megvárnak; hagyja elmenni a buszt, hagyja kihűlni a vacsorát, s vele a hitvesi szívet kedvet is- óvoda, bölcsi, az persze más műfaj: ott nincs kecmec), szóval így képzeltem én is az Ufásokat. Amikor hazaértem, azt láttam, hogy a Traktor Cseljabinszk megbízhatóan vezet, a következő, ami a szemembe ötlött az volt, hogy a Riga vezet Nyizsnij Novgorodban egy-nullra, de emiatt nem aggódtam, még csak az első harmadban jártak, ám akkor megpillantottam a velőtrázó, még ha nem is teljesen váratlan fejleményt: Ufa-Barisz 1-1. Hála Istennek a szám még lila, tehát még tart a meccs, a következő pánikszerű pillantás fel a teletext órájára, tizenhét óra tíz perc, a szentségit, nagyon-nagyon kevés idő lehet hátra, reménykedni már csak valahol nagyon titkon lehet, a múlt heti gyanú, hogy a fogadóiroda is jóllakik, a háromból két pont is otthon marad, újra, minden korábbinál erősebben éledőben, közben lelki szemeim előtt látom, amint az egyébként félelmetes Ufa játékosai az iskolából életében először bliccelő alsós kisdiák önfeledtségével csúszkálnak fegyelmezetlen-szabadon fel alá a jégen, tán még piruetteket is bevetnek, dupla Axell, dupla Lutz (ez futballista is), tripla Hickesberger (ez lehet, hogy csak labdarúgó), és a balsejtelem be is igazolódik: mire bekeverem a két gyereknek a mézes citromos teát, már hiába vágtatok vissza - azért, mi tagadás, mégiscsak reménykedve - a tévé elé, az eredmény sárga, tehát lefújták, végeredmény 1-1. Happy end, poén sincsen, csak rezignált megjegyzés, hogy aztán a hosszabbítást persze, hogy hozták a hazaiak 2-1-re.
Az Ufások alighanem valahogy úgy magyarázkodnának a rendes játékidőben elért döntetlen miatt, ahogy Tessio a keresztapa végén, mielőtt a kalapos kvartett beülteti a végállomásra induló autóba: Tessio: Nem lehetne a régiekre való tekintettel? Tom Hagen: Nem. Tessio: Mike-nak mondd meg, hogy őt szerettem. De ez üzlet volt. Erre a helyzetre alkalmazva: "Bariszos elvtársak, ne ugráljatok, nem tudtok ti ennyire hokizni, a kellő szerénység mgeőrzése érdekében inkább nézzétek meg a döntetlen szorzóját. Ez üzlet volt." Avagy: "Távárisi báriszom, nyemá ugrálováty, étá bülá bizniszom."
Február 9. A Crotone becotorta a gesztenyét a kályhába
Gyönyörű kis kétszáz forintos szelvény.
Nürnberg - Lautern 1.f.id, 1-es (2,51)
Leeds - Millwall 1-es (1,83)
Citadella-Avellino 1 (2,05)
Crotone-Cavese x (2,70), összesen 25,42 szorzó. Az elmúlt hetek legimponálóbb, legbátrabb játéka, megérdemelte volna a sikert.
És amikor már az első három megvan, akkor az egyébként egy-egyre álló meccsen a Crotone a 89. minutóban bekotorja a hálóba meg a lelkivilágomba a győztes gólt. Beledöglöttek volna egy hazai döntetlenbe? Emellett nem értem azt a közmondást, hogy nem minden papsajt. What the fuck is papsajt?
Február 8. A Fenerbahce elbah... cseszte
Ma megverettem a Fenerbahcét is. (Ezúttal fociban. Nekik biztos ez fáj a legjobban.) Egyre inkább az az érzésem, hogy ha a világ bármely pontján valaki sztárcsapatot akar legyőzni, papírformát akar borítani, annak csak azt kell elérnie valahogy, hogy a nálánál nevesebb ellenfelét én - bármilyen kis pénzzel - megtegyem.
Február 5. A hazaárulással felérő tipp hiába lett egyes
Ami engem illet, részemről a magyar jéghokiválogatott sikeréért a tőlem telhetőt megtettem. Megtettem a letteket hazai győzelemre. Az elmúlt egy-két hét tippelő formáját tekintve a remélt magyar sikerből ezáltal kiveszem szerény részem.
Jogos büntetés: csak a lett-magyar lett meg, az összes többi elszállt.
Február 4. Ómen?
Ez a legújabb példa lehet, hogy már égi jel, hogy felesleges erőlködni. Ha megteszek egy kosármeccset kétesélyre, képesek döntetlenre kihozni. Mondjuk a Eurosport 2-n látottak alapján a törököknek ezt a női kosárlabdát biztos, hogy nem kellene erőltetni. Egyébként még gondolkodtam is, hogy ezt kéne ikszre megjátszani, de a Fenerbahce a múltkor is ikszelt rendes játékidőben, arra gondoltam, olyan nincs, hogy jó egy hét múlva egy kosár párosítás megint egál legyen. Az lett.
Február 1. Egy hete érzett déja vu
Nem lustaság, hanem némi kedvetlenség, és de még annál is jóval jelentősebb mennyiségű másnaposság volt az akadálya annak, hogy tegnap tippmixen agyaljak, s aztán felkerekedjek, és elmásszak feladni. Amikor a Napoli otthon leikszelt, már kezdtem úgy érezni, hogy helyesen döntöttem, bár azt kizártnak tartom, hogy a szemmel láthatóan lejtmenetbe került Napolit fiksz egyre játszottam volna meg, (vagy más meccsre fikszezek, vagy megjátszom ikszre is), amikor azonban este a Caiglari Torinoban egy-kettes félidő után három-kettőre megfordította a Juventus elleni meccset, akkor egyrészt tapsoltam és ugráltam (félreértés ne essék: a nagyok közül még a Juve a legszimpatikusabb, vagyis ha a nagyok egymás ellen játszanak, akkor hajrá Juve, amúgy meg természetesen mindig hajrá kiscsapat), aztán meg elkönyveltem, hogy ebbe a felborult papírformába már én is biztosan beleálltam volna, úgyhogy örültem, hogy megint úgy spóroltam, hogy nem játszottam, meg annak is örültem, hogy így tudok örülni a bravúros fordításnak, szép eredménynek. Szép volt, szárdok.
(De a jövő héten már nagyon el kéne kapni valamit.)
