Febr. 23. Tizennegyedik... Nem is sóhaj! Dühöngés! Falat rugdosás, fej verése a falba! Tán még egy pakli francia kártya is össze lesz tépve!
Tessék. Hiába nyert délután valami általam ismeretlensége dacára megtett teniszező, hiába veri a Slavia Praha agyonfelé a Plzent az idénnyitón, (ja, ez foci, nagy nehezen volt szívem megtenni, erre már három-nullra vezetnek), ha az az Istenverte Jokerit Helsinki úgy tizedszer cseszik ki velem. De - kérdezem veled együtt, nyájas látogatóm - hogy a pitvarba tehettem én újfent egy olyan csapatra, amelyik eddig csak kicseszett velem hazai vereségekkel, és amelynek ráadásul a címerében ott vigyorog egy cinikus, pimasz joker, hogy az ember tenyere viszket, ha ránéz? Hát azért, mert bár mondom, vagy tízszer opattak már meg, de ilyenkor az én agyam úgy forog, hogy ha már mondjuk négyszer megívattak, akkor ötödször már csak nem fognak, másrészt meg ha a tabellát elnézve harmadikok, akkor meg valamikor csak nyerniük is kell, hogy a harmadik helyen álljanak, és az egyszerűen már lehetetlen, hogy megint úgy kapjam el őket, hogy otthon szívnak, de nem. Tizedszer is beleléptem ugyanabba a folyóba. Null-kettőre szívnak, harmadik harmad, volt vagy hét emberelőnyük. De akkor meg hogy a fészkes fenében állhatnak a harmadik helyen?
Nézzétek meg a címerüket, egyszerűen bicskanyitogató. Odateszem a tippmix sirám képgalériába, az ember tényleg pofán vágná, ha nem a monitorból nézne rá kifelé, gúnyos képpel!
Tíz perccel később:
Próbáltam lehiggadni - nem sikerült - , és arra jutottam, hogy egy kívülálló most valószínűleg megkérdezné, hogy de minek tettem meg megint, ha mindig szívattak. Hát pont azért, mert mindig. Mert vannak nagy számok meg törvények, mert nem igaz, hogy még egyszer, megint megszívatnak.
Negyedórával később:
Dühöm nem csillapodott. Isten az atyám, ha egyszer eljutok Helsinkibe, kimegyek egy Jokerit meccsre, és a vendégnek fogok szurkolni, még akkor is, ha a tengerentúli idegenlégiósokkal telizsúfolt, a Magnyitkát galádul letipró Zürich Lions lesz a vendég. Még mezt is veszek. (A zürichi idegenlégiósok állítás csak indulatos, nem tényeken, csak sejtéseken alapuló vagdalkozás, KHL-től ez ügyben is még érkezhet helyreigazítás.)
(Sejtésem nem csalt meg, KHL imígyen reagált: "Nem nyúltál félre, a légiósok miatt én is fel tudnám gyújtani a zürichi arénát."
Nyolc perccel később:
És heavy metálban is jobbak a svédek, mint a finnek! Brrr!
Jó két órával később:
Az acélról meg az ABBÁról meg nem is beszélve. Irgum burgum!
Február 22. Agyi tanulságos, és rendkívül problematikus kérdéskört érintő, filozofikus sóhaja:
Miki!
Kettő fogadási sorban, egy-egy e heti buktát osztanék meg Veletek: mindkettő az utolsó meccs volt, a többi bejött, a legkisebb (tehát tuti meccs) szorzóval - 1,10
1. görög férfi kosár Rodosz (7.) - Trikala (tök utolsó, aki sosem nyert még idegenben és ellenfelétől a hazai meccsén is 24 ponttal kapott ki) kb. 86-87
2. osztrék férfi kosár Oberwart (1.) - ökoStadt Gunners (7. a hazai meccsen 70-89-re kapott ki az ellenfelétől) kb. 83-91
Ez is azt mutatja, hogy a szélsőségektől óvjon meg minket a..., - nem kell se túl nagy, se túlkicsi szorzó ...
Agyi.
Ha szabad rövid megjegyzést fűznöm hozzá, ismerős érzés, és pukkadjanak meg.
Február 20. Na, milyen barát vagyok? Egy kettes tippel simán bejuttattam a Sopront a final four-ba.
Febr. 24. Tizennegyedik dühöngés, második rész:
Jokerit Blues linzerrel, avagy Kató nem táncolt (a marhája)
Mottó: „Hiába keresel, nyugalmat nem találsz.” (Tankcsapda)
„Fuck pride!” (Marsellus Wallace, Pulp fiction) (Szard le az önbecslést!)
„The queen of diamond let you down, she was just an empty fable, the queen of hearts you say you’ve never met…” (Eagles: Desperado) (A káró dáma cserben hagyott, üres legenda volt csak, a kőr dámával meg nem is találkoztál…)
KHL ma reggeli üzenete – „Csak most, csak neked: Tappara-Jokerit 0-3” – adta meg a lökést, hogy részletes beismerő vallomást tegyek. A késztetés egyébként is bennem volt, elvégre e rovatban a tippelés tapasztalatait próbálnám összeszedni, (hitvány dicsekvésnek, üres hetvenkedésnek itt helye nincs), és a tegnap esti fejlemény bizony a tippelés egyik legfontosabb aranyszabályára világított rá.
Tippmix aranyszabályok, 3: Ha egy verzión annyit agyaltál, hogy száz százalék, hogy utólag emlékezni fogsz rá, akkor – bármekkora baromságnak tűnjön is – játszd meg, még ha bagóért is.
Tegnap eszeveszett bolond játékot műveltem, először három darab kétszáz forintost terveztem, abból aztán lett hat, végül tíz. Pedig előző nap csak három meccs került bekarikázásra, mint megjátszandó. A Ceske Budejovice győzelme (rájátszás a bentmaradásért), az Edmonton hazai sikere (a franc emlékszik már, hogy ki ellen), és a Fulham-Swansea FA kupa meccs. Aztán elkapott a gépszíj, és így szaladt fel a szelvények száma tízre. (Nem variációkban, ad hoc módon. Mint amikor gyanútlan nyári délután az ember lenyom ez korsó sört, aztán azt veszi észre, hogy megindult lefelé a csúszdán.) Rajta néhány NHL meccs, 1.10-es szorzós BL kosármeccsekkel megfűszerezve, ezek aztán – lásd két bekezdéssel lejjebb agyi üzenetét – el is mentek a Bilbao-n, amely hazai pályán csak hosszabbításban nyert. Aztán a Ceske is cserbenhagyott, de ez annyira egyébként nem is lep meg, hiszen ez a jól csengő nevű város még Svejk anekdotáiban is szerepel, úgyhogy az vesse magára az első követ, aki az életben maradó művész csehekre tesz, bármilyen kiélezett helyzetben. A másodosztályú Swansae a második félidő közepén megszerezte idegenben a vezetést, a szelvényt már majdnem összetéptem, de a legvégén a Fulham fordított, úgyhogy mégse téptem össze, de akkor viszont észrevettem, hogy a Bilbao nem rendes játékidőben hozta a tutit, hanem hosszabbításban, úgyhogy mégiscsak tépés következett. (Manapság annyi a tépés, mintha szanitéctanfolyamot indítottam volna.) No, de nem is ez most a lényeg, hanem a Jokerit. A tegnapi kirohanás heve még nem szállt ki az agyamból, amikor reggel megláttam, hogy a Jokerit ismét szerepel a kínálatban. Tegnapelőtt ugyebár játszott, az egyik kiesőjelölttől kapott ki otthon három-nullra, és tegnap újfent jégre léptek a srácok, (megint jégre akarnak vinni engem is? Katót táncba? horgadt fel reflexszerűenl a gyanú), újfent kiesőjelölthöz utaztak, idegenbe. Akárcsak az Espoo Blues, amely régebben megbízható barátom volt, de aztán – akárcsak Korda Gyurinak néhány vehemens pókerező, aki – mentségére legyen szólva, a Lady N avatott előadójával szemben - nem látja ellenfele lapját – többször okoztak csalódást, mint sekélyes örömöt.
Akkor már azonnal tudtam, hogy ha nem játszom meg, akkor nyerni fog a Jokerit. Hiszen többek között éppen erről is szólt a tegnapi kirohanás. És akkor fejben kidolgoztam egy olyat, hogy tessék. Nyerjen a Jokerit is idegenben – dacára annak, hogy éppen tegnap szívtak, mondom, egy másik kiesőjelölttől, tehát az ütközések, a palánknak csapódások nyomai még ott vannak a végtagokon, hacsak persze nem valami ifi- vagy tartalékcsapatot küldtek ki a jégre, a papírforma borulást biztosítandó -, nyerjen az Espoo Blues is idegenben, harmadik eredmény meg legyen a Linz-Villach. Ezen agyalgattam tovább, és jóllehet abban biztos voltam, hogy a Jokerit ma mindenkit meg fog tréfálni, mégis elkezdett dolgozni bennem a józan ész (újabb kapitális) hogy az, hogy az Espoo is meg a Jokerit is egyszerre nyerjen, tehát a két egymás alatt álló eredmény egyszerre legyen kettes, az kizárt. Úgyhogy ezt a verziót végül elvetettem, ám az emberi agy egyik sajátossága a számítógéppel szemben, hogy nincs rajta DELETE gomb, amivel azonnal lehetne törölni a felesleges információt.
Aztán este azt látom, hogy a Jokerit pimasz pofával vezet már egy-nullra, aztán kettőre, egyetlen vigaszom ekkor még volt, mégpedig az, hogy az Espoo Blues 1-1-re áll. (A Linz közben lassan, de biztosan elkezdi bedolgozni a Villach-ot.) Aztán amikor a teletexten nagyon befékeződni látszott az eredménykövetés, átmentem a netre, és ott azt láttam, hogy – percekkel a vége előtt – Tappara-Jokerit 0-3, Turku-Espoo Blues 1-4, illetve hogy a Linz-Villach három-null után már három-kettő. Ekkor már csak azért szorítottam, hogy legalább a Villach egyenlítsen, hogy aztán ne marcangoljon a fel nem adott nyerő szelvény miatt ért kár. De nem.
Ma reggel KHL üzenete után, miközben kislányomat fuvaroztam az óvodába, sikerült némileg helyreállítanom a lelki nyugalmat (van ebben manipuláció, bőven, azt elismerem): ha én megtettem volna kettesre a Jokeritot, akkor úgyse nyertek volna. Nem túl meggyőző, de ez van. Az élet megy tovább, ahogy a Jokerit címe is vigyorog tovább. Vígan, kajánul. (Ha még egyszer-kétszer megteszem őket, tán még a nyelvét is kiölti az a pimasz pofa.)
A nagy vagdalkozásból egyébként csak azért nem lett totális bukta, mert az utolsó, még álló szelvényemet, amelyen este egyébként még csak az Arsenal-Roma volt meg, tehát ebben reménykedni túlzás lett volna, reggelre mentette a két NHL meccs, a Montreal meg a Calgary. Úgyhogy kétezerből ezernégyszázötven forintot sikerült csinálni. Így lehetséges az, hogy mínusz öt kilóval mégis jól indul a reggel.
És az a döntetlen Bilbaoban, a csarnokban? Hát ha a heti kilencvenezer fontot kereső Wayne Rooney képes egy étteremben egy huszonkilenc fontos számlához bemutatni az ötven százalékos kedvezményre jogosító utalványt (forrás: Hajdú B.; az övé meg: bulvár), akkor ne sajnáljuk már a műalkotásért, azaz a rendes játékidős döntetlenért járó tizennyolcszoros szorzót a Bilbao-soktól, pláne, mivel a hosszabbítást már hozták. (Az az Inter-Man U. egész korrekt meccs volt, pláne ahhoz képest, hogy 0-0, meg hogy egyesre tettem.)
