HTML

kis magyar fociláz - tippmix sirámok

A létbizonytalanság hatására egy ifjú, egyébként lelkiismeretes apa izzadságosan azzal kísérletezik, hogy hogyan tudná becsületes módon, sportfogadásból eltartani drága családját.

Géza bá' hazaviszi a Stanley-kupát

2009.06.18. 23:55 kismagyarfocilaz

Június 18. Géza bá’ hazaviszi a Stanley-kupát
Illusztrációhoz klikk ide.

Részlet a Nemzeti Sport június 14-i számából, a Trónfosztás Detroitban című cikkből, miután a Pittsburgh a döntő hetedik meccsén győzött, és megnyerte a Stanley-kupát.

„…
A hagyományoknak megfelelően a bajnokcsapat játékosai, edzői, vezető és további kiemelt tisztségviselői egy-egy napot eltölthetnek a Stanley-kupával. Lemieux – aki a legenda szerint majdnem két étvizeddel ezelőtt még úszómedencéjének fenekére is leeresztette a hatalmas ezüstserleget – most ismét elgondolkozhat, mit tegyen vele.
…”


Hát ez így, ahogy van, gyönyörű, humánus, nagyszerű, demokratikus és szép. Bevallom, napokig röhögtem ezen, pozitív értelemben, tehát nem kiröhögtem a témát, hanem olyan "és mégis szép az élet" alapállású röhögés miatt hánykolódtam többször is.
Aztán próbáltam magamban kibontani, továbbgondolni, a dolog potenciális kacskaringóit feltérképezni. Vajon milyen sorrendben viszik haza? Felteszem, hogy ha amennyiben nem mondjuk ábécében csinálják, akkor először nyilván a játékosok viszik haza. Gondolom, az elsők közt lehet a csapatkapitány, a döntő MVP-je, (Lívia és Gabi kedvéért: MVP=Most Valuable Player, azaz legértékesebb játékos.), aztán nyilván a kapus, aztán aki a legtöbb gólt szerezte, satöbbi.
Tovább rendkívül igazságosnak érzem azt is, hogy nem csak a játékosok, hanem a vezetőség is hazaviheti, itt viszont borzasztóan érdekelne, hogy a további kiemelt tisztségviselő vajon kiket takar, én személy szerint nagyon remélem, és bízom benne, hogy abban belefér mondjuk a szertáros is.
Aztán azt meg mondanom sem kell, az mennyire érdekelne, hogy végülis ki mit csinál vele. Nyilván van, aki hallgat, és lesz, aki csak nézi őt, mert örül, hogy lát ma itt fehérek közt egy Stanley-t.
Tehát a skála az otthon, négyszemközt a kupával való bezárkózástól egészen a kicsiny falumban történő véres kardként körbehordozásig terjed.
Képzeljük el mondjuk a Tiszajenőről Pittsburgh-be szakadt szertárost, Géza bácsit, amikor közeleg a nagy nap, amikor utolsóként ő viheti egy napra haza a kupát.
„No, asszony, well, idefigyelj, csütörtökre szépen bevásárolsz, pontyot, harcsát, most hagyjuk azokat a tengeri szarokat, az se érdekes, hogy a folyami hal drágább, csütörtökön abból legyen vegyes halászlé, mert ünnep van, szelebrésön, mert, - és most kapaszkodj meg, hitvesem, életem társa -, csütörtökön hozom haza a kupát.
(rövid szünet)
Drágám, sírhatsz egy kicsit még, na jól van, most már ennyi elég. Szóval igazi vegyes halászlé legyen, és azt a Stanley kupából fogjuk elfogyasztani. A halat előző nap pucold fel, az alapot főzd meg, hogy csütörtökön ne a konyhában való tökölődéssel teljenek a pénzben kifejezhetetlen értékű órák.
Namármost látogatót természetesen nem fogadunk, annak az idióta sógoromat már most hívd föl, és mondd meg neki, hogy ha csütörtökön nagy ívben kerülje el szerény hajlékunkat, mert ha ide mer állítani az a léhűtő, úgy kivágom, hogy a lába se éri a földet. Vonatkozik ez a barátnőidre, de unokaöccsökre, unokahúgokra is, egyáltalán: az egész pereputtyra, enyim, tiéd, egykutya.
A telefont természetesen kikapcsoljuk, még a rögzítőt is húzd ki a konnektortól, senki ne rabolja nekem üres fecsegéssel az időt.
Ebéd után a szokásos délutáni sziesztát természetesen megtartjuk, a kupa ezen időszakban ott hever majd köztünk, a hitvesi ágyon, amennyiben aludni nem tudunk az izgalomtól, a változatosság kedvéért majd nézegetjük és simogatjuk. A délutáni szieszta... Várj csak. Csütörtökön kivételesen én mosogatok. Szóval, a délutáni szieszta után előveszed a fényképezőgépet… Ja, igen. Már most azonnal szaladj le a Wellington street-i Ofotértba, a franc emlékszik, hogy hívják azt a jenkik, és vegyél a telefonba aksit, filmet, töltőt, sőt, kölcsönözz ki még egy fényképezőgépet, tudod, mit? Kettőt. Az ördög nem alszik. Szóval a délutáni szieszta után előveszed a fényképezőgépet, és mintegy két órát fotózással töltünk, én és a kupa a lakás minden helyiségében, minden helyiségnek minden zugában, naná, hogy a vécén ülve is csinálsz rólam egy fotót, én ott ülök a budin, a kezemben sportújság, előttem meg a kupa.
Aztán természetesen rólad is készítek több fotót a kupával. Hármasba se ártana, csakhogy ahhoz át kellene hívni valakit, azzal viszont kötelességből illene elbeszélgetni, én viszont nem akarom üres fecsegésre pazarolni a drága időt.
Estefelé, vacsora után pezsgőt bontunk, mondanom sem kell, a kupából fogjuk kortyolgatni. E célra hozok haza egy kézidarut, vagy targoncát, mert rohadt nagy darab ám az és dög nehéz, de legyen is nagy meg dög nehéz, az Istenit neki, ha már ennyit kellett kínlódni érte.
Este viszont elugrok vele a Kispipába. John Steiger-rel már le van szervezve, meg van beszélve, a limuzinnal jön, méltó körülmények közt szállít a Kispipába engem meg a kupát. Hogyhogy miből? Hogy drága a limuzin? Drágám, mit képzelsz. A jó öreg John Steiger nemhogy pénzt nem kér a szállításért, amikor a telefonban röviden előadtam kérésemet, tervemet, percekig szóhoz sem bírt jutni a kilátások miatti meghatottságtól.
A sörözőben persze a törzsasztallal is megiszunk ezt azt, szintén a kupából, persze. De csak módjával italozgatunk, hiszen ezúttal vigyázni kell magamra. Steve Hoganforth kiadja nekünk, kettőnknek a különtermet, oda fognak járulni az ivócimborák. Bevallom őszintén, én arra gondoltam, hogy talán úgy kellene csinálni, ahogy egyszer valaha, régen Szegeden, az Anna kút melletti Birka csárdában tettünk, amikor megszereztük a harmadik helyet az egyetemi bajnokságban. A harmadik helyért is járt egy kis, takaros kupa, és rövid tanakodás után jött az ötlet, hogy mindenki olyan töményet rendeljen, amilyet akar, és aztán amikor a pincér azt kihozza, mindenki beleönti a sajátját. Így is tettünk, és bár amikor készen volt az ad-hoc koktél (volt abban törköly, Hubertus, kevert, vodka, meg fene tudja már, mi még), jó időbe beletelt, hogy a legbátrabb belekóstoljon, akkor viszont felderült arccal jelentette be: gyerekek, ez nem is rossz. Sőt, sokkal jobb, mint bármelyik kommersz pia külön-külön.
No de térjünk vissza a közelgő jeles naphoz, amely egyben szertáros pályafutásom megkoronázását is jelenti. A pub-ból mindenképpen időben jövök haza, hogy itthon legyen még időnk elnézegetni a hálószoba közepén felállított ezüstserleget, aztán ismét magunk közé vesszük a hitvesi ágyban, és akkor egy picit el fogok szomorodni, hogy lám, eltelt ez a nap, meg bosszankodni fogok, hogy miért csak egy napra hozhatja el mindenki a serleget, utána úgyis csak ott áll a klubházban, parlagon, hogy úgy mondjam, bosszantó kihasználatlanság, mindenki hazavihetné legalább egy hétre. No de az élet nem habostorta, ahogy az óhazában állapította meg valaha valami elvtárs. Ez van. Elalvásig még elnézegetem őt, és azt fogom kívánni, hogy álljon meg az idő."

Szólj hozzá!

Címkék: géza bá hazaviszi a stanley kupát

A bejegyzés trackback címe:

https://kismagyarfocilaz-tippmixsiramok.blog.hu/api/trackback/id/tr51194482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.