HTML

kis magyar fociláz - tippmix sirámok

A létbizonytalanság hatására egy ifjú, egyébként lelkiismeretes apa izzadságosan azzal kísérletezik, hogy hogyan tudná becsületes módon, sportfogadásból eltartani drága családját.

Jégmezők botcsinálta szerencselovagja

2009.10.12. 22:11 kismagyarfocilaz

Október 12. Jégmezők botcsinálta szerencselovagja

Tanár úr kérem, én készültem

Az elmúlt hetekben voltak apró sikerélmények jégkorongra fogadás terén, és bár a KHL-re nem mertem még tenni, a hétvégi, futballra történt sikeres tippelések után úgy éreztem, ideje visszalátogatni Oroszország anyácska jégmezőire. Már félháromkor körül leadtam a szelvényt, a Magnyitka ugyanis már háromkor kezdett, viszont az eredményeket csak az előbb néztem meg, este tíz órakor, elegem lett ugyanis már abból, hogy a live eredmény szerint a nyolcvanadik perc táján még gyakorlatilag milliomos (na jó: ezredes) vagyok, aztán egy piros lap a hajrá előtt Bresciában, és már nem is nyer a hazai csapat, egy kihagyott tizenegyes Brno-ban, és máris lőttek az áhított hazai egyenlítésnek, egy véletlenül eltalált lövés a kilencvenharmadik percben, valahol Skandináviában, és máris hozta a meccset az előzőleg esélytelennek hitt hazai csapat, hogy arról ne is beszéljünk, amikor valamelyik svájci szélhámos banda (Kloten?) két perccel a vége előtt még 5-2-re vezetett, - én persze az ő győzelmükre játszottam, volt is öröm, naná - aztán három perc alatt kaptak hármat, iksz.

Így sikerült a lecke

Na, szóval ennyi rutin már ragadt ránk, úgyhogy csak este vizsgáltuk meg tippjeink alakulását, reményeink szerint átmeneti állását, vagyis a következő szelvényt. (3/4-es kombináció, amúgy:)

Metallurg Magnyitogorszk - Dinamo Moszkva H
Cserepovec - Lada Togliatti H
Boston - Colorado H
Chicago - Calgary H


Három eredmény futott be eddig: Mat.Magny-Din. Moszk 2-5, Szeversztal-Lada Tog egál, Boston-Colorado 3-4. Hát, legalább nem kell körmöt rágva fennmaradni a Chicago-Calgary meccs miatt.

Vigaszág, avagy hoppá, apró fény az éjszakában:
Most látom, hogy a szimpla hármas szelvényen legalább az Atlant-Nyeftehimik meccs (H) megvan, örülni még nem kell, ahhoz kéne a Goiás hazai, és a Palmerias idegenbeli győzelme is. (Mi az nekik!)

1 komment

Címkék: jégmezők botcsinálta szerencselovagja

A bejegyzés trackback címe:

https://kismagyarfocilaz-tippmixsiramok.blog.hu/api/trackback/id/tr401446231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kismagyarfocilaz · http://kismagyarfocilaz-tippmixsiramok.blog.hu 2009.11.10. 22:29:25

Kései utóirat a szerzőtől. Emlékeim szerint egyik sem jött be.